- Mi történt velem? - kérdeztem magamtól, mikor megszólalt a telefonom
- Hogy vagy? - kérdezte Timi
- Remekül, bár nem értem, hogy miért mondtad a tanárnőnek...
- Ne haragudj, de muszáj volt.
- Mindegy. Van ötleted, hogy mit énekelhetnék?
- Valami szerelmes dalt? Amivel vallomást tehetnél Martinnak, ráadásul, csak te és ő értenétek, ha mondjuk közben végig őt nézed.
- Nem tudom, miért énekelnék neki ilyet. Nem vagyok belé szerelmes. Igaz, szépek a szemei, és nagyon jól megértjük egymást, de egész nyáron nem beszélgettünk.
- Az, hogy ezeket mondod, csak még jobban megerősíti azt, hogy szereted őt - mondta és éreztem a hangján, hogy mosolyog.
- Szóval, más ötlet?
- Várj, facebookon küldök neked egy linket, hallgasd meg azt - mondta, majd letette
Még pár percet vártam, mikor végre felugrott egy ablak. Meglepve néztem, hogy nem Timi volt az, hanem Martin.
- Szia. Milyen volt a nyár? - kérdezte, nekem pedig mintha hevesebben vert volna a szívem.
Rám írt! Rám írt!!! Vajon mi tarthatott ennyi ideig? Miért is örülök ennek ennyire, na de mindegy.
Rám írt! Rám írt!!! Vajon mi tarthatott ennyi ideig? Miért is örülök ennek ennyire, na de mindegy.
- Jó volt. Voltam apáékkal Balatonon, és járkáltam ki, néha, vagy éppen írtam, találtam egy pályázatot, szóval mostanában sok időt töltök az írással. Neked, hogy telt?
- Szuper volt, de azért volt egy két dolog, ami hiányzott. Nem is tudtam, hogy zenélsz.
- Nem is. Néha. Tudod, hogy megy ez.
Akkor felugrott egy másik ablak, Timi volt az. Megnyitottam, amikor beugrott Avril Lavigne I love you című dala, gitár verzióban.
- Ezt én nem fogom elénekelni! - pötyögtem le neki.
- Ó nemár! Kérlek! Akkor nem kell rá nézned, majd rám nézel - írta Timi
Eközben villogott Martin ablaka, szóval rányomtam, hogy mit írt nekem.
- Na de én lépek. Szia.
- Rendben, szia :) - gépeltem vissza neki, majd a kis karika a neve mellett zöldről szürkére váltott.
Nemsokára én is leléptem. Bepakoltam a táskámba, elintéztem a dolgaimat, majd hirtelen csütörtök lett! Sose telt még el olyan gyorsan nap, mint a tegnapi. Az tény, hogy a tegnapi délutánom a minimális tanulás után, mert még nem volt szükség sokra, gitározással és énekléssel töltöttem.
Szóval csütörtök reggel van. A hajamat reggel egyenesre szárítottam, minimális sminket tettem magamra, világos barna szemhéjpúder, egy nagyon kicsi tus, és szempilla spirál, majd elindultam kifelé.
A buszon ülve végig gyomorgörcsöm volt bár lehet, hogy azért mert még nem reggeliztem. Azon gondolkoztam, vajon mennyire lesz gáz, ha elkezdek énekelni, és az nem tetszik valakinek, mondjuk, Martinnak vagy Ivettnek. Ez butaság! Már megint miért gondolkozok ezen?
Mikor leszálltam a buszról, Ivett és Timi engem vártak a megállóban.
- Hát ti?
- Neked is szia - mosolygott Ivett, majd megöleltük egymást. Mi így köszönünk.
- Szóval, mit fogsz énekelni? - kérdezte Timi
- Sokat gondolkoztam rajta - válaszoltam, majd elővettem egy kis sálat a táskámból, a nyakam köré tekertem, majd köhögni kezdtem
- Ezt senki se veszi be . Nem értelek, a kórházban is énekeltél, nekünk is énekeltél már. Gyönyörű hangod van. Miért féled kiereszteni? - kérdezte Ivett, közben folyamatosan az eget nézte
- Azért erre a válaszra is felkészültem - levettem a sálat, majd visszatettem a táskámba. Énekelni fogok, de ne nevessetek majd ki.
- Miért, mit énekelsz?
Nem válaszoltam, csak sétáltunk tovább, közben pedig beértünk az épületbe.
Az első órán a dalszöveg és a húrok járkáltam a fejemben. Kicsit úgy nézhettem ki, mint egy élő halott, nem szólaltam meg, senkivel sem beszéltem, csak ezen kattogtam, lefelé nézve, amikor megállt mellettem valaki.
- Jó reggelt kívánok, Niki -nézett rám az énektanárnő
- Jó reggelt, tanárnő!
Majd a többiek is egyszerre mondták, felállva. Csak én ültem a helyemen, mivel becsöngettek.
- Üljetek le. Mint előző órán már megbeszéltük, ma az egyik osztálytársatok fog énekelni.
- Kapkodva néztem körbe a terembe, hátha ezt most másra érti, amikor a tekintetem összetalálkozott Martinéval. Engem nézett.
- Niki, kérlek gyere ki. Vagy, ha ott kényelmesebb neked, akkor maradhatsz a helyeden is.
- Tanárnő - kezdtem, ő pedig mosollyal az arcán válaszolt. Annyira lelkes volt. Sóhajtottam egyet, majd kisétáltam, magammal húzva a székemet. Szó szerint szenvedtem. Ezért Timi jön nekem hat tonna csokoládéval!
- Hát. Öhm. Izé... nem tudom, szeretitek-e Avrilt?
Senki sem válaszolt, csak csendben pislogva néztek.
- Gyerünk Nikii! - kiabálta Timi, majd kacsintott egyet, én pedig elkezdtem.
Az első mólt lenyomva, megremegett a hangom, de nem volt hátra harc, énekelni kezdtem Avril Lavigne I will be című dalát.
Igaz, nem azt énekeltem amit Timi szeretett volna, és nem néztem közben se Martint, se mást. Csak a függönynek énekeltem. Nem hibáztam, nem csuklott el a hangom, csak énekeltem. A második percben már úgy éreztem, nincs is senki a teremben, hisz annyira csendben hallgatták. Hihetetlen érzés volt. Az egész osztály a hangomtól és a gitáromtól zengett.
Mikor vége lett a számnak, lesütöttem egy pillanatra a szememet, majd mire kinyitottam, mindenki tapsolt. Oké, ezt nem vártam. Mosolyogtam, majd a tanár odasétált hozzám, és megsimította a vállamat.
- Nagyon szépen énekeltél. Ha szeretnél, ami nagyszerű lenne, akkor máris bent van az iskola zenekarában, mint főénekes.
- Köszönöm,de ezt még át kell gondolnom - mosolyogtam
- Ha szeretnél, nyugodtan énekelhetsz még, akár óra végéig is, vagy pedig elkezdhetjük az idei anyagot.
- Én az elsőre szavazom! - kiabált be egy hang, én pedig nekikezdtem egy másik számnak.
Hamarosan kicsengettek, kiszaladtam az ajtón, a folyosó közepéig, nekidőltem a falnak, becsuktam a szemem, és felnevettem, mikor Timi és Ivett egyszerre álltak meg mellettem.
Ez FANTASZTIKUS VOLT!!! - mondta Ivett
- Igen, és Martin végig olyan csillogó szemekkel nézett téged. Látnod kellett volna! Miért nem láttad?
- Nem mertem - mondtam elpirulva, majd felnevettem. Szabadnak éreztem magam. Szóval tényleg tetszett neki?
Az iskolából kiérve, még mindig hihetetlen boldog voltam, sokan mondták, hogy szépen énekeltem, ami jól esett.
Anyáék még nem voltak otthon, csak én, és a testvérem, aki éppen evett. Köszöntem neki, majd a szobámba mentem, felnyitottam a laptopom, és vártam.
- Na, énekeltél? - kérdezte Bia, aki természetesen mindent tud. Még többet is. Valamiért azt hiszi, odavagyok Martinért. Nem értem, miért gondolja ezt mindenki. Bár, őszintén szólva tény, hogy mindig is elég sokat gondolok rá. Ha ma rám ír, az jelent majd valamit.
- Inkább most nézzünk meg egy filmet. Mit szólsz hozzá? Mondta, majd lecsukta a laptopom.
- Nem, most szeretnék egy kicsit írni. Annyira boldog vagyok, biztosan könnyen menne. Plusz, azt hiszem várok valamire - mosolyogtam.
- Nem baj, inkább filmezzünk!
Furcsán néztem, mikor megszólalt a telefonom.
- Jól vagy? - kérdezte Ivett félő hangon.
- Szia, igen, remekül. Ez az egész nap olyan csodálatos. Szerinted írjak Martinnak? Bár az különös lenne. Te mit tennél?
- Van kedved sétálni?
- Szóval szerinted ne írjak neki? Igaz is, jobb, ha ő ír nekem!
- NE! Inkább, sétáljunk. Indulj el felénk, Timi is jön.
- Mi ütött mindenkibe? - kérdeztem, majd elköszöntem, és letettem a telefont. Na, mindegy. A lényeg a lényeg, talán már írt is!
- Izgatottan felnyitottam a laptopom, mire Bia megrázta a fejét, majd rám csukta az ajtót.
Miközben betöltött a laptop, énekelni kezdtem Avriltől az I wish you were here című dalát, közben pedig nem tudtam másra gondolni. Megnyitottam a facebookot, az oldal saját adatlapomat adta ki, szóval rányomtam a kezdőlapra, majd összeszorult a szívem. Elkezdett csörögni újból a telefonom, de nem vettem fel. Lecsuktam a laptopom, és csak magam elé néztem.
