22.rész

Szombat reggel kilenc órakor ébredtem fel, kényelmesen megreggeliztem, megnéztem egy részt a Dokik című sorozatból, megmostam a hajam, megszárítottam, kicsit kisminkeltem magam, majd felöltöztem. 
Fél egyre indulás kész voltam, szóval bekapcsoltam a laptopom, és zenét hallgatva  böngésztem, közben megnéztem, hogy mikor is találkozunk Ádámékkal.
Bia épp bejött az ajtón, és arról kezdett el beszélni, hogy ma valami új táskát akar venni, amit már hetek óta kinézett magának az interneten, amikor megakadt a szemem az időponton, majd felkiabáltam.
- NEE! Délben találkozunk! - üvöltöttem, majd lecsuktam a laptopom.
- Niki, épp beszélek nem zavar? Mit kiabálsz ? - nézett rám Bia.
- Fél órája ott kellene lennem! - mondtam, majd kirohantam az ajtón, egyenesen a buszmegállóba, ahol éppen előttem ment el a busz.
- Sebaj, hat perc és jön a következő! - jelentettem ki, de egy kutyát sétáltató férfi pont akkor ment el mögöttem, amit a nagy aggódásban észre se vettem.
- Tessék? - kérdezte az ismeretlen.
- Hmm? - néztem rá furán, ő pedig továbbment.
A buszmegállóban eszembe jutott, hogy senkit  se értesítettem a késésemről, ezért az egyetlen embert kezdtem hívni, akinek megvan a telefonszáma, az pedig Tomi volt.
Másodjára próbáltam hívni, mikor felszálltam a buszra, de ő nem vette fel. A járművön ülve tovább próbálkoztam, de már alig hallottam, ezért gondoltam, hogy megvárom, míg leszállok, ha nincsenek ott, akkor újra próbálkozok, ha ott vannak még, akkor meghívok mindenkit egy tábla csokira.
A pláza előtt leszállva remegő lábakkal néztem körbe, de sehol nem állt senki, ezért megint elővettem a telefonom, hogy hívást indítsak Tominak, de amint a kezembe került a telefon, ő éppen hívott.
- Figyelj! Sajnálom.. Csak elnéztem az időt, és azt hittem, kicsit később találkozunk, de nem és rohantam és itt vagyok, és odamegyek Ádámékhoz, mert már odatalálnék szerintem - mentegetőztem Tominak kicsit furcsán érezve magam.
- Niki?
- Igen?
- Hol vagy? 
- A pláza előtt.
- De miért?
- Mert délben találkoztunk, nem?
- Én úgy tudom, hogy háromkor.Ádám írta, hogy segítenie kell otthon, ezért később találkozunk. Le is írtam neked még az este.
- Értem ... Akkor addig hazamegyek, és majd visszajövök.
- Várj, maradj! Pár perc és ott vagyok.
Letette a telefont én pedig egy helyben állva vártam, akár egy oszlop. 
Tíz perc elteltével láttam Tomit, ahogyan éppen felém igyekszik.
Sötétkék nadrágot és fekete pólót viselt. Haja tökéletesen állt, a szemei csillogtak én pedig csak mosolyogva bámultam és képtelen voltam abbahagyni.
- Szia - lépett elém nevetve, majd adott két puszit - legközelebb egy eseményt készítek, azt majd talán megnézed - nevetett tovább.
- Bocsánat, filmeztem - mentegetőztem ismét.
- Arra gondoltam, mivel már úgyis benne vagy az éneklésben, háromig átjöhetnél, gyakorolhatnánk az első számot.
- Rendben - vágtam rá szinte gondolkodás nélkül.
Hamar buszra szálltunk, majd húsz perc utazás után leszálltunk és már ott is voltunk a házuknál.
- Szerencséd, hogy pont a közelben voltam.
- Tényleg, miért?
- Dolgom volt - mondta, majd előre engedett az ajtóban.
A házuk hatalmas és gyönyörű volt. Belül modern elrendezéssel.
- Szüleid nincsenek itthon? - kérdeztem, mert nem akartam tiszteletlen lenni, hogy nem mutatkozok be, közben beértünk a szobájába, ahol a fal világosszürke színű volt, hatalmas fekete ággyal, pár poszterrel a falon ( köztük Skillet ) egy íróasztallal, szekrényekkel, és rengeteg gitáros cuccal.
- Hűű. Szuper a szobád.
- Kösz. Nem, hétvégente soha sincsenek itthon.
- Érteem - nyújtottam meg kicsit a végét, majd folyamatosan a gitárját néztem.
Rám nézett, majd mosolyogva felém tartotta.
- Tessék. Nyűgözz le valamivel.
- Micsoda? - vettem át tőle a gitárt.
- Játssz valamit, én meg majd pontozlak.
- Hát rendben - nevettem fel, majd kis gondolkodás nélkül elkezdtem játszani Avril Lavigne Smile című dalát.
Tomi folyamatosan nézett, egy pillanatra se vette le rólam a szemét, én pedig annyira zavarba jöttem, hogy alig kaptam levegőt.

21.rész

Gyorsan visszahívtam Tomit, hogy megkérdezzem, miért keresett.
Azt mondta, mindenképpen találkoznunk kell pénteken, mert elvagyunk csúszva a próbákkal, és persze majd szombaton is, szóval az egész hétvégémet betáblázták énekléssel. Azt azért nem értem, miért nem várhatott volna ez még egy órát, de mindegy.
A buszon ülve azon gondolkoztam, ma vajon köszönni fog-e nekem majd Martin, vagy azt csinálja, amint eddig. Hát, gépen már beszélgettünk, miért ne beszélhetnénk már élőben is? Talán rájött, hogy Betti hazudott neki, és igazából ő volt az, aki engem bántott engem és nem fordítva. Talán.
Az osztályban Martin, Betti és a többiek már bent voltak, szóval minden rendben van köztük, ezt azért jó tudni... 
Mély levegőt vettem, majd leültem a helyemre, hogy a könyveim a padba tehessem. Így sokkal egyszerűbb, mintha a táskámban kellene turkálnom minden szünetben.
Timi még nem ért be, azért a helyemen maradva zenét hallgattam, amikor egyszer csak egy láb állt meg előttem. Felnéztem, kivettem a fülemből a fülhallgatót és kíváncsian vártam, hogy mit szeretne Martin.
- Helló, na mizu? - kérdezte mosolyogva.
- Szia - meglepődve néztem rá, majd beszélgetni kezdtünk. Nem tartott sokáig, csupán pár szót váltottunk egymással, majd ő visszament Bettiékhez, én pedig mosolyogtam, mint egy idióta, mikor oldalra néztem, Betti szúrós tekintetével találkoztam, szóval úgy döntöttem, jobb, ha előre nézek.
Az órák gyorsan elteltek, Timi ma nem jött iskolába.
Hazaérve első dolgom volt, hogy felhívjam, ő pedig elmesélte, hogy az éjjel rosszul lett, hányt is, az orvos pedig kiírta őt egy hétre. 
A pénteki nap Timi nélkül siváran indult. Nem beszéltünk Martinnal, ami most először nem is zavart. 
A tegnap előtti beszélgetésünkből nagyon sok mindent szűrtem le, hogy van valami, amiről nem tudott dönteni, de talán mára már sikerült neki, Bettivel is látszólagosan tökéletes a kapcsolatuk, így aztán itt volt az ideje annak, hogy magammal törődjek, elfelejtsek minden reménykedést, a bandára és persze a jegyeimmel koncentráljak. Éreztem, hogy nincs semmi, ami most összezavarhatna.
Tanítás után a suli előtt találkoztam Ádámékkal, ahol ők már vártak rám, aztán el is indultunk a "terembe".
- Ez a nap, srácok. Totálisan kiakasztott. A matek nekem teljesen kínai - panaszkodott Krisz.
A végzős évek igen nehezek.
- Ja, én is elrontottam a dogát. De most muszáj erről beszélni? - kérdezett vissza Ádám.
- Te mindig azt hiszed, hogy elrontottad, végül mindig jó lesz - röhögött Tomi, én pedig csöndben utaztam mellettük.
- Neked, Niki, milyen napod volt? - nézett rám Tomi.
- Hát, elment, kicsit unalmas volt, de elment. Lenne egy pár kérdésem. Az utolsó dal, amit küldtél nekem. Együtt énekeljük?
Tomi egy pár percig habozott, majd rávágta:
- Együtt.
Aztán kicsit megvetve kinevetett.
- Oké, csak kérdeztem. Azt hittem, nem énekelünk majd lassú, szomorú számokat.
- Annak találod? 
- Hát, ha valaki dühtől ég valakiért, az azért elég elszomorító.
- Ne foglalkozz vele - mosolygott rám, majd elkezdett másról beszélni, én pedig nem nyúztam a témát.
Ádámék házából csodálatos illat áradt, azt hiszem, rakott krumpli, amitől egy kicsit éhes lettem.
A "teremben" még átbeszéltünk pár dolgot, mikor Ádám anyukája lejött egy tálca süteménnyel.
- Hoztam nektek nassolni valót - mosolygott ránk, én meg mivel eddig még nem láttam, egyből odamentem, hogy bemutatkozzak neki. Mosolyogva jó próbát kívánt, aztán kiment.
- Na, kezdhetjük? - nézett körbe Krisz.
- Mivel kezdünk?
- Haladjunk sorba. - állt fel Ádám, és már kezdtük is az éneklést.
Már minden számot elénekeltünk, kivéve a ráadást, de a többiek felálltak a helyükről, én pedig egyedül maradtam a mikrofon előtt.
- Még van egy szám, nem? 
- Ja, de most pihenjünk egy kicsit - mondta Ádám.
Leültem én is melléjük, majd ettünk még egy kicsit, közben arról beszélgettünk, hogy melyik számot, hol kell még gyakorolnunk, és nekem se ártana megtanulgatni a dalszövegeket, mert van ami még nem megy.
- Holnap már jobban fognak menni - mondtam, mire a többiek bólogattak, majd Krisz megfogott egy süteményt, és hozzám vágta.
- Héé! Mi az? - néztem rá kérdőn.
- Csak ízelítőt adtam. Ha jövőhéten se tudod a szövegeket kívülről, akkor kiteszünk - mondta komoly tekintettel, én pedig éreztem a gombócot a torkomban.
Még pár másodpercig csöndben figyelt, majd felnevetett.
- Jaj, Niki, látnod kellene a fejed. Nem fogunk kitenni. A dalszövegek meg, már most is jól mennek. Van még egy hónap, tuti, hogy addig megtanulod.
- Megijesztettél. Na és akkor miért dobtál meg? - kérdeztem nevetve.
- Mert hülye vagyok.
Ezt Tomiék is alátámasztották, majd ideje volt folytatni a próbát.
- Tehát, Skillet Fire and Fury... 
- Igen.
- Ki választotta ezt? - néztem körbe - Nem mintha baj lenne, mert hát szerintem gyönyörű dal, és imádom, csak érdekel.
- Én - mondta Tomi, majd Ádám szintizni kezdett,  Tomi pedig énekelni, folyamatosan előre nézve. Próbáltam elkapni a tekintetét, de nem igazán sikerült. Végig csak előre nézett. Talán jelent neki valamit ez a dal?
Este hét óra volt, mikor befejeztük a próbát. Ádám meg Krisz elmentek valahova, én pedig megint Tomival maradtam kettesbe.
- Mi volt a baj az utolsó dalnál? - kérdeztem gondolkodás nélkül.
- Nem volt semmi. Mennyire várnak haza? -kérdezte, én pedig visszafojtott mosollyal válaszoltam.
- Kilencre.
- Oké, van kedved egy pizzához? 
Megszorult a gyomrom, amikor észrevettem, hogy ez volt az elsőm alkalom, hogy eszembe jutott Martin. Az egész próba alatt annyira jó kedvem volt, nem gondoltam rá, ami különösen hatott rám.
- Nagyon szívesen pizzázok veled - válaszoltam, majd elindultunk.
Egy közeli pizzázóba mentünk be, mégse láttam még soha. Talán többet kellene kijárnom.
Belülről a falak várszerűen voltak kialakítva, mindenhol oszlopok, és gyertyák sorakoztak. Ha nem tudom, hogy pizzázó, azt gondolom, hogy egy drága étterem.
- Van valami követelmény, hogy mit kell felvenni majd a buliban? - kérdeztem az üdítőmet iszogatva.
- Hát, ha gondolod beöltözhetsz valaminek.
- Minek? 
- Nem tudom, mit szeretsz. Boszorkánynak, vagy ilyesmi.
- Tessék? - nem értettem, hogy mire gondol.
- Niki, ugye tudod, hogy ez melyik suli buli? 
- Nem, azt hiszem, nem.
- Halloweeni. Komolyan nem tudtad?
- Oh, így már értem. Ti beöltöztök?
- Még nem tudom, talán.
- Lehetne valamit csoportosan - vetettem fel az ötletet.
- Holnap megbeszéljük. Indulhatunk? Fél kilenc van.
- Persze - megtöröltem a számat, majd elindultunk.
A busz felé sétálva megálltam, majd ránézetem.
- Tudod, így ősz elején elég jó idő van. Nincs kedved inkább gyalogolni?
Mosolyogva bólintott, majd tovább haladtunk.
- Beöltözhetnénk macskáknak.
- Minek? - nézett rám furcsán.
- Hát tudod, macskafarok, fülek, meg minden.
- Eltudnál képzelni minket abban?
Ezen kicsit gondolkoznom kellett.
- Hát, vizuális vagyok, de igazad van, nem lenne túl előnyös.
- Ezt most nem tudom bóknak venni - nevetett Tomi.
Hasonlóan értelmes dolgokról beszélgettünk, mikor megérkeztünk a házunk elé, kilenc előtt öt perccel.
- Hát, nagyon jó nap volt ez a mai. Köszönöm szépen -mondtam, majd odahajoltam, hogy két puszit adjak neki.
Tomi megfogta a derekamat, éreztem, hogy a szívem kiugrik a helyéről, de nem tudtam, mi okozhatja ezt az érzés. Kicsit megijedtem a jelenettől, de mikor hátrébb szerettem volna lépni, ő is jött velem, majd szorosan magához ölelt.
- Szép estét - lépett el, én pedig vörös fejjel szó nélkül álltam előtte és néztem, ahogyan elsétál.

20. rész

- Nehéz erről beszélni, nem tudom, hogyan mondjam el.
A válasza láttán különös érzés futott végig rajtam.
- Akkor írd le hasonlatban! - kicsit még hezitáltam, végül elküldtem a válaszom.
Láttam, hogy elolvasta, majd körülbelül öt perc múlva válaszolt.
- Képzelj el egy erdőt, amiben elindulsz. Gyönyörű táj, csak előre figyelsz, de akkor hirtelen meg kell állnod, mert az ösvény, amin addig haladtál hirtelen két felé ágazik. 
Csak sejthettem, hogy mire gondol, mégse voltam képes elhinni, hogy a valóságot látom a fejemben.
- Valamelyik út biztosan jobb, mint a másik. Látod benne a gyönyört, míg a másik csak kilátástalanságot rejteget.
Martin elolvasta amit írtam neki, majd szinte azonnal válaszolt.
- Egyik út se tiszta, ezért nem tudom, melyiket választhatnám.
Megszorult a szívem, majd leírtam amit gondoltam, amire gondoltam, hogy ezzel arra a valamire válaszolok, ami az igazság.
- Ha erről van szó, akkor csak csukd be a szemed, és kicsit ne foglalkozz azzal, hogy választanod kell. Ülj le, hallgasd a hangokat, türelmesen várj, míg meg nem érzed azt az apróságot, ami magához vonzz, végül pedig anélkül, hogy tudnád melyik irány az, indulj el.
Amint elküldtem ezt, megakartam szűnni a világból, de nem volt rá lehetőségem, ezért maradtam, alkalmazkodtam. Gondoltam a legjobb megoldás, ha egyszerűen témát váltok, ami egyébként elég jól sikerült, ugyanis rég éreztem, hogy valakivel ennyire belsőségesen tudok beszélgetni. Egyszerűen más, mint a többiek. Talán mert minden egyes tulajdonságát tisztelem, mert számomra az elvei és ő maga is tökéletes...
Ilyen gondolatokkal zártam le a napot, majd mentem aludni, ugyan is az óra lassan éjfélt ütött.
Az ágyamban még forgolódtam, mire képes voltam elaludni.
Reggel kócos hajjal ébredtem, felkapcsolt lámpával. Ez csak egyet jelenthetett. Mégpedig, hogy este előtört belőlem a Hold mániás énem, és valami szépet alkotott az éjszaka, amiből most csak annyit tapasztalok, hogy égve van a villany. Talán később találok majd valami mást is. Hmm...
Megálltam a tükör előtt, hogy rendbe hozzam a lehetetlent, a hajamat, amikor megcsörrent a telefonom.
A reggeli hajnalban hirtelen felcsendülő telefon pillanatok alatt felverte az egész házat, amitől én is annyira megijedtem, hogy a fésűt egyszerűen kidobtam a kezemből.
A telefonomhoz siettem, hogy kiderítsem, ki zavar ilyen korán.
Amint megfogtam az azonban elhallgatott. Ez csak velem szokott előfordulni? Gondolom nem... Így adrenalinnal indítva a napot olvastam el, hogy kitől származik az egyetlen nem fogadott hívásom.

19.rész

Kivettem a zsebemből a telefont, Timi hívott. Fél órán belül már nálunk is volt, szóval mindent nagyon alaposan átbeszéltünk.
Így telt el a hétvége, rohamosan gyorsan, tele énekléssel, gitározással, hülyüléssel, egyszóval tökéletes volt. Vagyis majdnem. Egyetlen egy dolog tehetett volna még boldogabbá.
A terembe beérve már mindenki a bent várakozott. Vagyis, majdnem mindenki. Valami más volt. 
Betti nem volt a termünkben, Ivett is a helyén ült, csupán páran rohangáltak. Martin nem volt a teremben, szóval gondoltam, hogy valaki végre meghallgatta az imáimat, és nem kell végignéznem, hogy mennyire szeretik egymást, mert hát örülök neki, hogy boldog, de hatalmas kínt érzek a szívemben minden egyes alkalommal, ha meglátom őt. Ha mással beszél, ha nem törődik velem. Most pedig azt teszi.
Mélyen sóhajtottam egyet, majd elindultam a helyemhez, hogy lepakoljak. Timi éppen hátul beszélgetett valakivel, már éppen elindultam felé, mikor az osztályfőnökünk belépett a terembe, szóval csak integettem neki.
A szünetünk természetesen teljesen elment a halomnyi információ közlésével, így a következő óra végéig mindenki a helyén ült. Az óra alatt egyszer sem mertem körbenézni főleg, hogy szombaton találkoztunk Martinnal, mégsem köszönt nekem.
Amint kicsöngettek Martin azonnal felállt, majd eltűnt a teremből. Melankolikus arccal néztem utána, mert éreztem, hogy valami nincs rendben.
Beszélni szerettem volna vele, de sohasem adódott rá alkalom. Minden egyes óra után elsietett, minden egyes nap után hazasietett. Nem beszélgetett az osztály társainkkal, egyszerűen eltűnt minden egyes alkalommal. Találgattam, hogy vajon mi lehet a baja, de nem tudtam rájönni.
Eljött a szerda.
Két nap telt el azóta, hogy próbálom megfejteni Martin viselkedését, de egyszerűen lehetetlen. Facebookon sosincs fent, én pedig nem fogok neki írni, ha nincs fent! Éppen ezért elhatároztam, hogy ma egyszerűen utána futok, és megkérdezem, mi baja van.
A cuccaimat direkt előre összekészítettem, így az utolsó óráról való kicsengetéskor, már indulhattam is. Persze Martin már úton volt, mikor én felálltam.
A tanár még beszélt valamit, de nem érdekelt. Most nem! Az utolsó könyvet is a táskámba tettem, majd elindultam utána a folyóson. Csupán pár lépés volt köztünk, tudtam, hogy mindjárt utolérem. Hatalmas léptekkel haladt előre, szóval igyekeznek kellett. Timi nem tudott az akciómról, így ő furcsán nézte a jelenetet. Tény, hogy kívülről elég érdekesen nézhetett ki, hogy a még üres folyóson egy fiú rohan, utána egy lány, aki láthatólag utol akarja érni.
A második emeleten haladva futni kezdtem, amikor egy ismerős arc állt meg előttem, amitől egyből megtorpantam.
- Hová sietsz ennyire? - kérdezte Tomi.
Martin amint meghallotta, hogy valaki a háta mögött jön, oldalra biccentette a fejét, ahol találkozott a tekintetünk. Én  kissé nyitott szájjal, és kétségbe esett szemekkel figyeltem őt, míg ő rezzenéstelen arccal távozott.
Nem volt vele Betti. Nem volt vele senki. Akkor miért sietett ennyire? 
- Beszélnünk kellene valamiről - folytatta Tomi.
- Igen, mi lenne az? - zökkentem vissza a valóságba.
- A bandával beszéltünk.. és hát, lenne egy bónusz szám a végén. Átküldöm majd a zenének a szövegét, szóval hétvégére tanulgasd meg. 
- Rendben, köszönöm.
Még kicsit beszélgettünk, hogy kinek milyen napja volt, meg megbeszéltük a hétvégét. Pár perc múlva Timi jelent meg mellettem kérdő szemekkel, szóval elindultunk.
Timinek mindent részletesen elmeséltem, legalább háromszor, szóval hazaérve kicsit nyugodtabb voltam.
Tanulás után benyomtam a gépemet, majd válaszolgatni kezdtem az üzeneteimre. Martin online volt, gondoltam, itt az alkalom, minden mindegy alapon ráírtam.
- Szia - kezdtem a beszélgetést
- Helló.
- Beszélhetünk ? 
- Már beszélünk.
- Tudom, hogy mostanában nem alakult túl jól a kapcsolatunk. De szeretném ezt most mind félretenni. Bocsáss meg nekem, ha megbántottalak valamivel. Én csak tudni szeretném, hogy mi történt veled. Van valami baj? - remegő kézzel írtam le, majd nyomtam a válasz gombra.
Láttam, hogy ír, majd kitörli, ír, majd kitörli... Öt perc telt el, mikorra megérkezett a válasz :
- Hagyjuk inkább.
- Mármint a barátságunkat, vagy azt, hogy mi bánt téged? Komolyan aggódom érted.
- Tudom, sajnálom.
A következő pillanatban a neve szürkére váltott, én pedig kiakadtam. Közben rám  írt Tomi, elküldte a dalszöveget. Még nem nyitotta meg, csak reménykedtem, hogy talán visszaír. A barátnőjével kellene ezeket megbeszélnie, tudom jól, de közben meg a tudatlanság szakítja meg a szívemet.
Rányomtam a dalszövegre, mikor újabb üzenetem érkezett Martintól.
A dalt nyitottam meg először, amikor megakadt a szemem a címén, végül gyorsan megnéztem, hogy mit írt nekem.

18. rész

Amikor felkeltem, az első gondolat a fejemben az volt, hogy a tegnapi nap, vajon tényleg megtörtént-e, vagy csak álmodtam. 
Az órára néztem, fél tíz múlt, szóval ideje  volt felkelni. 
A hajamat megfésültem, feltűztem, átöltöztem pizsamából valami viselhetőbe, majd elindultam reggelizni.
A konyhaasztalnál Bia ült velem szembe, aki épp az ebédet tervezte.
- Mondták a barátaid, hogy jó voltál, de a videó mindent túlszárnyal... Ez a Betti se volt rossz, de te sokkal ügyesebb voltál - mondta, fel sem nézve a telefonjából.
- Milyen videó? - kérdeztem, köszönés nélkül. Ő se köszönt...
- Fent van facebookon! Jó sokan szóltak hozzá. De ne akadj ki, ha nem mindenki téged választott. A többség szerint azért a döntés tökéletes volt. Szerintem is. Büszke vagyok rád! - mondta, akkor már felnézve, én pedig egy melegszendvicset kezdtem el készíteni.
- Köszi. De nem tudom, hogy mi lett volna velem, ha nem kapom meg azt az emailt.
- Miféle emailt? - nézett rám értetlenkedve.
- Csütörtök este kaptam egy zenét. Azt énekeltem el. Timivel semmire se jutottunk, komolyan azt hittem, fel kell majd adnom.
- Érdekes. Martin?
- Mi van vele?
- Nem ő küldte? - kérdezte.
- Áh, biztosan nem. Ő már szóba sem áll velem.
- Mi is történt köztetek pontosan?
- ...
Mintha bárki is tudná, milyen nehéz ez a helyzet.
Még picit beszélgettünk arról, hogy milyen finom az olvadt sajt, meg hogy ebéd után ő elmegy a barátaival, és egyedül leszek itthon, mert a szüleink elmentek a városba, majd felmentem a szobámba.
Az ágyamra ülve a gépemet az ölembe vettem, közben énekelgettem, amíg be nem töltött a laptopom.
Az első, amit nem tudtam nem észre venni, az a rengeteg ismerősnek jelölés.. A rengeteg üzenet, és az értesítések. Igen, mind a videó miatt, amit Bia is említett.
Benyomtam, hogy meghallgassam Bettit még egyszer, és persze magamat is, közben az üzenetek közt olvasgattam. 
A legtöbb gratuláló üzenet volt, Martin persze semmit se írt. Egy üzeneten azonban megragadt a szemem. 
Tomi írt, de csak egy felkiáltó jelet láttam, szóval rányomtam az üzenetre. Ami a következő volt :
- Szia, Niki. Külön is gratulálok a tegnapi sikeredhez. Ha felkeltél írj, mert még a hétvégén megejtenénk egy banda találkozót, mivel vészesen közelít az első sulis program, ahol mint tudod, a mi bandánk lép fel. Szóval írj !!! Köszi, szép napot!
Mosolyogva válaszoltam neki, hogy itt vagyok, amire azonnal érkezett a válasz.
Még fél órát beszélgettünk, megbeszéltük, hogy kettőkor találkozunk a pláza előtt, onnan pedig megyünk a "terembe". Nem tudom, hogy ez pontosan mit jelent, de mindenesetre már délben elkezdtem készülni. Persze feleslegesen, mert fél óra alatt kész lettem, az út pedig maximum tizenöt perc volt. Szóval bőven volt időm ebédelni, ami milánói lett, és egyébként nagyon finom.
Mire kettőkor odaértem, már mind a hárman, Krisz, Ádám és Tomi is ott álltak. Kicsit félve léptem oda hozzájuk én, mint egyedüli lány.
Mindannyian farmernadrágot viseltek, Krisz kék pólót vett magára, Ádám fehér pólót, valami bandával a képén, Tomi pedig fekete farmer nadrágot hordott, fehér Skillet-es pólóval. Hűű. Imádom.
-Na, indulhatunk? - kérdezte Ádám, én pedig bólintottam.
Kék busszal mentünk, ők jól elbeszélgettek, én csak néha nevettem fel, amúgy csendben voltam.
Ádámék háza kívülről és belülről is csodálatosan nézett ki. A falak szép színesek voltak, kellemesen berendezve, nagyon otthonos érzés volt. A nappaliból egy kis lépcső vezetett lefelé, oda mentünk mi.
- De azért ugye, nem raboltok el? - kérdeztem.
Ádám felnevetett, majd biztosított róla, hogy nem fognak elrabolni.
Az ajtót átlépve, ami a lépcső végén várt minket, egyből felismertem, hogy ez a "terem". A szobában egyébként egy dob, három gitár, és egy szinti állt, mellette erősítőkkel, és mikrofonnal. Az egész előtt kisebb fotelszékek, és egy asztal, ami tele volt papírokkal, és néhány ceruzával.
- Mi itt zenélünk, itt írjuk a dalokat, itt történik minden - mutatta be a helyet Tomi, majd a derekamat megfogva kicsit arrébb tolt, mert útban álltam, aztán leült, majd mi, többiek is.
- Hű, ez lenyűgöző! Jó, hogy van egy ilyen helyetek.
- Ez mától a te helyed is - javított ki Krisz, mire Ádámék is bólogattak.
- Szóval, sok dolgot kellene megbeszélnünk. A következő suli buli, a Halloweeni lesz, ami ugyebár október utolsó hetében lesz megtartva, amire kicsivel több, mint egy hónapunk van - mondta Krisz
- Szóval mától minden hétvégén itt fogunk próbálni. Ma kiválasztunk pár zenét, úgy hét számra gondoltunk, esetlen nyolcra, jövőhéten pedig már próbálunk is. Vagy, akár már ma is - folytatta Ádám
- Szuper. Elképzelés már van? - kérdeztem kíváncsian, a lapokat fürkészve.
- Igen, de érdekelne minket a te véleményed is. Először is, milyen zenéket szeretsz? - nézett rám Tomi, majd a másik két srác is kíváncsi tekintetekkel.
- Hát, nagyon szeretem Avril-t, Simple plan-t,  Skillet-et. Mostanában főleg őket hallgatom. 
A többiek bólogattak, majd mosolyogva összenéztek.
- Jól van, jóba leszünk - veregette meg a vállam Tomi, én pedig nevettem.
Hamarosan elkezdtünk zenéket kiválasztani, amitől teljesen elengedtem magam. Sokat nevettünk, a zenéket is sikerült nagyjából kiválasztani, szóval úgy gondoltuk, akkor próbálhatunk egyet. Megbeszéltük, hogy az első számot Tomival közösen énekeljük, hogy könnyebben felszabaduljak.
Még sose hallottam őt énekelni, mert eddig vagy kihagytam az ilyen suli bulikat, persze mindenki dicsérte őket, vagy akkor még a másik lány énekelt.
- Mivel kezdünk? - kérdeztem.
- Hát, azt mondtam Skillet-et szereted, szóval velük fogunk. 
- Szóval, What I Believe.. Okés, de lehet, hogy elsőre elrontom, elég magas hangon énekel benne a nő.
- Nyugalom! Azért vagyunk, hogy gyakoroljunk - mondta Krisz, majd Ádám a gitárját a kezembe nyomta, ő leült a szinti elé, Tomi a basszus gitárjához ment, Krisz pedig dobolni kezdett.
Próbáltam felvenni a ritmust, de elég nehéz volt, mivel ezt a számot korábban még nem nagyon próbálgattam. Persze, hallás után is tudok gitározni, de azért egy két helyen elrontottam. Tomi pedig énekelni kezdte az első sort, én pedig lehidaltam. Fantasztikus hangja volt! Csillogó szemekkel néztem, majd én következtem. Minden hang kijött a torkomból, énekeltem, és gitároztam. Velük, az iskola bandájával! Hűűű...
A szám végére mindannyian elhallgattunk, majd egyszerre üvöltöttek fel.
- Király volt!! Niki, gratulálok magamnak, hogy rád szavaztam - mondta Ádám büszkén.
- Köszi.
- Hogy érezted, milyen volt? - kérdezte Tomi.
- Hát, elégé nagyon szuper. De egy kicsit még görcsöltem. De ez majd úgyis elmúlik.
- Mi lenne, ha most énekelnél valamit egyedül? - nézett rám Krisz.
- Oké, de ti a többi számot nem ismeritek - néztem a listára, ahol megakadt a szemem az egyik Avril számon, amit én írtam le. A Rock N Roll-t.
- Hát, te tényleg nem sok bulin voltál - nevetett Ádám - na, mutasd mit tudsz! Majd improzunk - láttam a mosolyt a szája szélén, szóval éreztem, hogy valami nem oké. Meg aztán, Tomi fütyülni kezdett, én pedig vissza álltam a mikrofon elé,  gitárral a kezembe, majd elkezdődött, Krisz  dobolni kezdett, én pedig hatalmasra nyílt szemekkel énekelni.
Szóval ők szeretik Avrilt. Hűű.  
Tomi néha mosolyogva rám nézett, amitől én is mosolyogni kezdtem. Teljesen felszabadultam, nagyszerű érzés volt.
A szám végén még háromszor elpróbáltuk az első számot, majd hazaindultunk. Vagyis Krisz Ádámnál maradt, szóval Tomival ketten indultunk vissza a plázához.
- Mit szólsz, milyen volt az első nap? - kérdezte, rám se nézve.
- Jó volt. Sőt, hűű rég éreztem magam ennyire jól - válaszoltam fülig érő szájjal, közben kifelé nézve az ablakon, amikor megakadt a szemem valamin, amitől hirtelen elengedtem a kapaszkodót, de szerencsétlenségemre pont akkor fékezett a busz, mert a megállóhoz értünk, amitől elveszítve az egyensúlyomat majdnem a földre estem, de Tomi az egyik karjával megfogott, majd kicsit mintha közelebb húzott volna magához, majd elengedett, én pedig vörös lettem, amikor Martin és Betti sétált el mellettünk.
- Kapaszkodj! - szólt rám, én pedig mit se törődve Martinékkal, újból megfogtam a kapaszkodót.
A plázáig nem beszéltem sokat, de szerencsére már nem mentünk sokat, elindultunk gyalog felénk.
A házunk elé érve megköszöntem, hogy hazakísért.
- Természetes. Na majd találkozunk a suliban - mondta, adott két puszit, majd elindult visszafelé, én pedig még egy ideig néztem utána, majd sóhajtva bementem, mikor megszólalt a telefonom.

17.rész

- Jól van, diákok! Most pedig pár perc türelmet kérünk tőletek, hogy eldöntsük, ki léphet be a bandánkba - mondta Tomi, majd a többiekkel félrevonult, én pedig leszaladtam a színpadról, ahol Timi ugrott a nyakamba.

- Ez csodálatos volt!!! Láttad, hogy néhányan még táncoltak is???

- Igen és annyira boldog vagyok! - áradoztam Timinek, miközben a szemem sarkából Bettiéket figyeltem. 

A lány egyből Martinhoz sietett, hogy kikérje az előadásáról a véleményét. 

Valamiért furcsa érzés töltött el. Valamiért nem tudtam engedni magamnak, egyszerűen elindultam.

- Nagyon szuper voltál - mondtam Bettinek.

- Kösz... - közben pedig úgy nézett rám, mint aki egy legyet néz, amit hamarosan le fog csapni.

- Hát, akkor. Izé. Ennyi - nem is lehettem volna határozottabb.

A hátam mögül hallottam, ahogyan Martinnak azt mondja, hogy nem kell neki a nyalás, a buli óta egyszerűen hányingere van tőlem.

A fejemet rázva mentem tovább, közben erős nyomást érezve a mellkasomban.

Vannak dolgok amiket sose fogok megérteni. Például Betti utálata, vagy Ivett utálata. De legfőképpen Martint, aki már egy éve megfejthetetlen számomra. Minden egyes mozdulata, amit a múltban tett, hatással volt rám. Minden egyes szava megérintett, megnyugtatott, biztonságot adott. Ma már örülök, ha rám néz. Hogy hogyan jutottam el idáig? Talán nem fontos. Nem fontos, mert valamit elvett tőlem. Elvette a tiszteletemet, a barátságomat, és mind ezt pár hazug szóért. Ennyit értem neki? Ennyit érne hát a szerelem? Csalódottság és vágyakozás folyamatos ismétlődését, akár egy kör, mely sose ér véget? Nekem elegem lett ebből a körből! Ki akartam lépni belőle, de valami folyton visszahúzott. A remény. A leggonoszabb dolog, amivel valaha is találkoztam. Akár egy mosoly, és azt hiszem, minden rendben van. De ezt csak mind beleképzelem. Mert képtelen vagyok eldönteni, hogy mit is érezhet irántam. 

- Niki? Niki jól vagy??? - kérdezte Timi a vállaimat rázva!

- Mi?Mi történt? - kérdeztem, közben óvatosan megtöröltem a szemeimet.

- Még semmi. De már nagyon izgulok. Mi a gond?? Csak nem, Martin?- suttogta a fülembe.

- De, azt hiszem. Ki szeretnék menni innen, alig kapok levegőt!

- Nem, ne menj most. Nézd! Már jönnek is vissza a színpadra!

Mindenki őrületes tapsolásba kezdett.

Körbenéztem. A teremben lévők kíváncsi tekintettel várták a végeredményt. Éreztem, hogy minden elcsendesül, a fülemben csupán a szívem gyorsuló dobogását hallottam

Mi lesz, ha most Betti nyer? Mi lesz, ha én nyerek? Még jobban megutál? Talán leszáll majd rólam?

Rájuk néztem. Martin magához húzta a barátnőjét, majd egy csókot adott a szájára, aztán tovább figyelték a színpadon állókat.

Nem tudtam levenni róluk a szememet. Könyörtelen féltékenység fogott el! Hogy lehetek ennyire önző, hogy most is arra gondolok, bárcsak az enyém lenne? 

Martin ekkor rám nézett. Egyenesen a szemembe, nem zavarta, hogy nézem, engem nem zavart, hogy néz. Csak bámultuk egymást.

Nem akartam elengedni, de változtatnom kellett. Ez így nem mehetett tovább! El kellett őt engednem, de tudtam, hogy ha ez az a pillanat, akkor hatalmas űr fog a szívem helyére kerülni, amit nagyon nehéz lesz majd újra betömni. Mert érzem, hogy még sose volt számomra semmi, ami ennyire fontos lenne.

Timi ekkor az ölembe ugrott, én pedig újra hallani kezdtem. Hallottam a sikításokat, a gratulálásokat. 

Felnéztem a színpadra, ahol Tomi egyenesen rám mutatott, én pedig elindultam a színpad felé. Megnyertem.