19.rész

Kivettem a zsebemből a telefont, Timi hívott. Fél órán belül már nálunk is volt, szóval mindent nagyon alaposan átbeszéltünk.
Így telt el a hétvége, rohamosan gyorsan, tele énekléssel, gitározással, hülyüléssel, egyszóval tökéletes volt. Vagyis majdnem. Egyetlen egy dolog tehetett volna még boldogabbá.
A terembe beérve már mindenki a bent várakozott. Vagyis, majdnem mindenki. Valami más volt. 
Betti nem volt a termünkben, Ivett is a helyén ült, csupán páran rohangáltak. Martin nem volt a teremben, szóval gondoltam, hogy valaki végre meghallgatta az imáimat, és nem kell végignéznem, hogy mennyire szeretik egymást, mert hát örülök neki, hogy boldog, de hatalmas kínt érzek a szívemben minden egyes alkalommal, ha meglátom őt. Ha mással beszél, ha nem törődik velem. Most pedig azt teszi.
Mélyen sóhajtottam egyet, majd elindultam a helyemhez, hogy lepakoljak. Timi éppen hátul beszélgetett valakivel, már éppen elindultam felé, mikor az osztályfőnökünk belépett a terembe, szóval csak integettem neki.
A szünetünk természetesen teljesen elment a halomnyi információ közlésével, így a következő óra végéig mindenki a helyén ült. Az óra alatt egyszer sem mertem körbenézni főleg, hogy szombaton találkoztunk Martinnal, mégsem köszönt nekem.
Amint kicsöngettek Martin azonnal felállt, majd eltűnt a teremből. Melankolikus arccal néztem utána, mert éreztem, hogy valami nincs rendben.
Beszélni szerettem volna vele, de sohasem adódott rá alkalom. Minden egyes óra után elsietett, minden egyes nap után hazasietett. Nem beszélgetett az osztály társainkkal, egyszerűen eltűnt minden egyes alkalommal. Találgattam, hogy vajon mi lehet a baja, de nem tudtam rájönni.
Eljött a szerda.
Két nap telt el azóta, hogy próbálom megfejteni Martin viselkedését, de egyszerűen lehetetlen. Facebookon sosincs fent, én pedig nem fogok neki írni, ha nincs fent! Éppen ezért elhatároztam, hogy ma egyszerűen utána futok, és megkérdezem, mi baja van.
A cuccaimat direkt előre összekészítettem, így az utolsó óráról való kicsengetéskor, már indulhattam is. Persze Martin már úton volt, mikor én felálltam.
A tanár még beszélt valamit, de nem érdekelt. Most nem! Az utolsó könyvet is a táskámba tettem, majd elindultam utána a folyóson. Csupán pár lépés volt köztünk, tudtam, hogy mindjárt utolérem. Hatalmas léptekkel haladt előre, szóval igyekeznek kellett. Timi nem tudott az akciómról, így ő furcsán nézte a jelenetet. Tény, hogy kívülről elég érdekesen nézhetett ki, hogy a még üres folyóson egy fiú rohan, utána egy lány, aki láthatólag utol akarja érni.
A második emeleten haladva futni kezdtem, amikor egy ismerős arc állt meg előttem, amitől egyből megtorpantam.
- Hová sietsz ennyire? - kérdezte Tomi.
Martin amint meghallotta, hogy valaki a háta mögött jön, oldalra biccentette a fejét, ahol találkozott a tekintetünk. Én  kissé nyitott szájjal, és kétségbe esett szemekkel figyeltem őt, míg ő rezzenéstelen arccal távozott.
Nem volt vele Betti. Nem volt vele senki. Akkor miért sietett ennyire? 
- Beszélnünk kellene valamiről - folytatta Tomi.
- Igen, mi lenne az? - zökkentem vissza a valóságba.
- A bandával beszéltünk.. és hát, lenne egy bónusz szám a végén. Átküldöm majd a zenének a szövegét, szóval hétvégére tanulgasd meg. 
- Rendben, köszönöm.
Még kicsit beszélgettünk, hogy kinek milyen napja volt, meg megbeszéltük a hétvégét. Pár perc múlva Timi jelent meg mellettem kérdő szemekkel, szóval elindultunk.
Timinek mindent részletesen elmeséltem, legalább háromszor, szóval hazaérve kicsit nyugodtabb voltam.
Tanulás után benyomtam a gépemet, majd válaszolgatni kezdtem az üzeneteimre. Martin online volt, gondoltam, itt az alkalom, minden mindegy alapon ráírtam.
- Szia - kezdtem a beszélgetést
- Helló.
- Beszélhetünk ? 
- Már beszélünk.
- Tudom, hogy mostanában nem alakult túl jól a kapcsolatunk. De szeretném ezt most mind félretenni. Bocsáss meg nekem, ha megbántottalak valamivel. Én csak tudni szeretném, hogy mi történt veled. Van valami baj? - remegő kézzel írtam le, majd nyomtam a válasz gombra.
Láttam, hogy ír, majd kitörli, ír, majd kitörli... Öt perc telt el, mikorra megérkezett a válasz :
- Hagyjuk inkább.
- Mármint a barátságunkat, vagy azt, hogy mi bánt téged? Komolyan aggódom érted.
- Tudom, sajnálom.
A következő pillanatban a neve szürkére váltott, én pedig kiakadtam. Közben rám  írt Tomi, elküldte a dalszöveget. Még nem nyitotta meg, csak reménykedtem, hogy talán visszaír. A barátnőjével kellene ezeket megbeszélnie, tudom jól, de közben meg a tudatlanság szakítja meg a szívemet.
Rányomtam a dalszövegre, mikor újabb üzenetem érkezett Martintól.
A dalt nyitottam meg először, amikor megakadt a szemem a címén, végül gyorsan megnéztem, hogy mit írt nekem.