16. rész

Reggel a szokottnál is kócosabb hajjal pattantam ki az ágyból, mikor rádöbbentem, hogy késésben vagyok.

Ami máskor egy óráig tart,az elkészülés, az ma csupán öt perc alatt elvégeztem, ezzel behozva a lemaradásom.

A reggelimet is pillanatok alatt elkészítettem, és már indulhattam is az iskolába.

A buszra felszállva került csak sor arra, hogy a fülhallgatómat előkeressem. 

A számok közt turkálva azon gondolkoztam, vajon mi lesz a tegnapi versenynek az eredménye. Bármennyire is utálom beismerni magamnak,  Bettinek nagyon jó hangja van. Félek.

A terembe beérve, hárman köszöntek nekem, de annyira bambultam, hogy észre se vettem. Az első amire figyelmes lettem, hogy megbotlottam egy táskában.

- Bocs - szólt oda Betti, majd felemelte a táskáját és visszament vele Martinékhoz.

- Komolyan belerúgott - kérdezte Ivett a többiektől, én pedig inkább csak ott hagytam őket. Nem rúgtam bele, nem láttam. De ez kit érdekel? Senkit...

Az órák szélsebesen teltek el, amit a tanárok őrületes diktálásának, és a rengeteg feladatnak köszönhetünk. Az első nagyszünetben remegve vártam az eredményhirdetést, Timivel a jobb oldalamon.

- Egyél valamit, ma még semmit se ettél - szólt rám Timi.

- Képtelen vagyok! Remegek.

- Látom rajtad, de szerintem ... - kezdte volna, mikor megszólalt a hangosbemondó.

- Figyelem tanárok és diákok! A nevem Tomi, mint tudjátok, én vagyok a suli gitárosa. Tegnap egy meghallgatást rendeztünk, ugyanis az előző főénekesünk sajnálatos módon tavaly év végén itt hagyta az iskolánkat. Hat embert hallgattunk meg. Volt köztük aki vidámra vette a figurát, persze, és voltak nagyon tehetséges énekesek is. Azonban az idei év más volt, mint bármelyik korábbi. A zsűritagjai ugyanis nem tudták eldönteni, hogy ki legyen a szerencsés. Két lányra esett a döntés, szóval arra kérem most Tóth Bettinát, és Czirmay Nikolettát, hogy jöjjenek fel a stúdióba! Gyerünk!

Meg sem mozdultam a döbbenettől, nem fogtam fel, hogy mi történik, mikor az egyik osztálytársam rám kiáltott :

- Gyerünk, Niki! Alázd le a népet! - kiáltotta, mire többen tapsolni kezdtek, én pedig kiindultam a teremből.

Az ajtóba érve, Betti nézett le rám, majd büszkén indult el a stúdió felé. Én kicsit még bicegve haladtam utána, majd a következő pillanatban hevesen dobogó szívvel a stúdióban találtam magamat, ahol a három srác várt bennünket.

- Köszöntünk itt titeket - mondta Tomi, mire mi is odaköszöntünk nekik.

- Mint már említettem, az idei évben két leányzóra esett a választás.

- Ezért kitaláltunk valamit, hogy eldöntsük, melyikük töltse be ezt a nemes posztot - vette át a szót a dobos, Krisz.

- Még pedig a következő képen - mondta a harmadik, a gitáros Ádám.

- Kifogjátok egymást hívni egy párbajra, amit pénteken fogtok előadni az egész iskola szeme láttára, a tornateremben - mondta Tomi.

Kicsit lesokkolt, amit mondott. Az egész suli előtt. Hűű. Végül is, tudtam, hogy ha nyerek, ez lesz. Talán nem gondoltam át.

- Most pedig arra kérünk titeket, válasszatok egymásnak egy műfajt, amit majd a másik énekelni fog pénteken. A szám választás szabad marad, csupán a műfaj lesz kötött. Na, ki kezdi a választást? - tartotta Betti felé a mikrofont, mire ő vicsorogva megszólalt.

- Niki, a választásom... Dubstep! - mondta gonosz hangon.

- Ejj, Betti úgy tűnik nagyon szeretne nyerni! Ez az, szeretjük a versenyszellemű embereket. Mit választasz Bettinek?

- Betti, rappelj!

Erre Tomi felnevetett, majd rám nézett mosolyogva.

- Azt hiszem, srácok, ez lesz az idei egyik legizgalmasabb előadásunk. Jól van lányok, három napotok maradt, hogy felkészüljetek. Pénteken a hatodik óra után várunk benneteket a színpadon. A többieknek pedig további szép napot, és kitartás, sziasztok! - nyomta ki a mikrofont.

- Sok szerencsét, lúzer - mondta Betti, majd kiviharzott, és én is elindultam utána.

Az ajtóban Timi várt, aki természetesen mindent hallott, de én azért elmeséltem neki, hogy ez mennyire szemét húzás volt. 

- Az énekstílusom teljes ellentettje a dubstep - mondtam.

- Pont emiatt leszel olyan fantasztikus! Megmutatod nekik, hogy a komfortzónádból kilépve is tökéletesen képes vagy teljesíteni. Ne aggódj, még ma megtaláljuk a tökéletes számot!

Amint hazaértem, és mindent megtanultam, nekiálltam a keresgélésnek. Legalább ötven számot meghallgattam, mind különbözött egymástól. Őszintén szólva kellemesen csalódott voltam, de mégsem találtam meg azt a számot, ami leginkább illene hozzám. Kétségek közt hadonásztam a levegőben. Azt hittem, ha lefekszem, holnap minden jobb lesz. De nem lett jobb. Se holnap, se azután.

A csütörtök délután szemtelenül gyorsan eljött, nekem pedig még mindig nem volt zeném, amit előadhatnék. De legalább a lábam már nem igazán fájt. Bár még kicsit be volt zöldülve, de már sokkal jobb volt. Betti persze biztosan talált valamit, ami illik hozzá. Operát kellett volna mondanom. Na, mindegy. 

Az ágyamon ültem, és a gitárommal szórakoztam, mikor valaki csengetett.

- Szia! - pattogott be Timi mosolyogva - Eltökélt szándékommá vállt, hogy nem megyek sehova, míg nem találjuk meg a megfelelő dalt!

Igazán örültem, hogy ilyen barátnőm van, mint ő. 

Újabb húsz dal meghallgatása után elfáradtan ültünk az ágyra, ölemben a gitárommal.

-Ez nem fog menni Timi! Semmit se találtunk, és holnap van a verseny. Talán ideje beletörődnöm, hogy Betti nyert.

Timi ügyet se vetve a mondottakra, továbbra is biztatott, miközben a laptopom az ölébe tette.

- Van egy új eseményed a google-n. Nem érdekel?

- Nem, most nem. Szerinted mi lesz ebből holnap?

- Megnézhetem?

- Nézd! - mondtam, ő pedig mosolyogva rányomott.

- Ohh. Úgy tűnik, valami ismeretlen felhasználó küldött neked egy linket.

- Talán Betti küldött valami, én megmondtam, hogy béna vagy videót, amin nyilvánosan megaláz. Ja nem, az holnap lesz.

- Ez egészen más. Ez egy dal -mondta Timi, én pedig egyből odanéztem - Dubstep - mondta, majd benyomta, mi pedig érdeklődve hallgattuk.

- EZ AZ! TIMI, EZT FOGOM ÉNEKELNI! EZ TÖKÉLETES!!! - mondtam, mikor végighallgattuk, majd őrülten ugrálni kezdtünk az ágyon. 

Negyed óra tombolás után elkezdtem a gyakorlást, amit Timi is végighallgatott. 

A szöveget másfél óra alatt sikerült megtanulnom. A zene alapot kimásoltuk a pendriveomra, és már készen is álltam. Vigyázz Betti, megyek!

Másnap reggel kapkodva mostam meg a hajam, majd tökéletesre szárítottam. Eljött a verseny ideje. Bordó szoknyát vettem fel, betűrve egy fekete felsővel és fekete harisnyával és a szürke converse cipőmmel.

A suliba beérve izgatottan ültem a helyemre, nem is foglalkozva Betti tekintetével, se Martinnal. Kit érdekel Martin? Ugye...

A tanárok mind sok szerencsét kívántak nekem, ami nagyon jól esett, viszont minden egyes sok sikert után, egyre jobban féltem. A hatodik után már akkora gombós volt a torkomban, hogy alig kaptam levegőt!

Eljött a várva várt verseny.

A tornaterembe érve a diákok szanaszét szóródva beszélgettek egymással, én pedig felsétáltam Betti mellé a színpadra.

Tomi mikor meglátott odarohant hozzánk, majd sok szerencsét kívánt mind a kettőnknek.

Lenéztem a színpadra, ahol Martin az első sorban állt, és minket nézett. Egyik oldalán Timi, és a szurkolói táborom (néhány osztálytársam) állt, a másik oldalon pedig Betti lelkes tábora sorakozott.

- KÉSZEN ÁLLTOK EMBEREK! - ordított a mikrofonba Tomi, majd elkérte tőlünk a pendrireokat.

Elsőként Betti állt ki a színpadra, mire mindenki tombolni kezdett, akár csak egy koncerten lennének. hmm.. Majdnem.

Nekem pedig összeszorult a gyomrom a sok embertől. Ő nem tűnt idegesnek, a választásán se lepődtem meg. Tökéletesen hozzá illett. A választása pedig Iggy Azalea-tól a Fancy volt. A tömeg tombolt, mindenki imádta. Bevallom, nekem is tetszett. De ez most egy verseny!

Amint végzett hirtelen mindenki tapsolni kezdett.

- Köszönjük Betti, ez csodás volt. Most pedig nagy tapsot a másik versenyzőnknek, Nikinek! - erre szintén tapsolni kezdett a tömeg.

A zene megszólalt, én pedig énekelni kezdtem. A választásom pedig, 

Shirobon - Running My Head című dala volt. 

A tömegben volt aki még táncolni is kezdett a zenére. Teljesen feltöltődtem energiával, sose éreztem még ilyet korábban! Minden érzésemet beletéve énekeltem, eltűnve a föld színéről, nem törődve a problémákkal, csak az énekléssel, és a dal mondanivalójával. Kétség nem fér hozzá, tökéletes választás volt.
 Az előadásomat pedig hatalmas taps követte. Határtalan boldogság töltött el. A színpadon álló bandára néztem, akik közül két ember tombolt, egy pedig mosolyogva elindult a mikrofon felé. 

15. rész

Beengedtem az ajtón, de nem szólaltam meg. Mozdulatlanul és reményekkel teli vártam, hogy mit szeretne mondani nekem. Titokban pedig azt reméltem, nem szól majd semmit, csak erősen magához ölel. A valóság azonban teljesen más volt.
- Tegnap elmondta Betti, hogy miket mondtál neki.
- Miket mondtam neki? - és komolyan kérdeztem, ugyanis én sem tudtam semmi olyasmiről, ami miatt neki ide kellett volna jönnie. Egészen másról lehet szó. Hmm ...
- Mindegy az. Mondtam neki, hogy az alkohol hatása miatt mondhattad azokat, amit mondtál neki. A lényeg, hogy nagyon megsértetted.
- Én ezt nem igazán értem ... - folytattam volna, de Martin közbe szólt.
- A lényeg, hogy jobb, ha én jöttem el, és nem pedig ő. Arra kérlek, hogy hagyd őt békén... és engem is.
Mikor befejezte a mondatot hátrébb lépett, majd egyszerűen kiment.
Megszólalni se tudtam, megfagyott bennem a lélegzetem. Mit mondtam? Én nem mondtam semmit.
- Várj, én ezt nem értem! - kiáltottam utána - Semmit nem mondtam neki! Sőt, ő volt aki lelotyózott és belém rúgott.
- Mi ? - kérdezte - Én ezt nem hiszem el róla.
- Miért? Mióta is ismered?
- Nem az számít, hogy milyen régóta, hanem, hogy mennyire. Nem hazudna nekem.
- És én miért tenném ? -kérdeztem remegő hangon - Tudod, nem számít mit mondok, úgyis neki hiszel majd. Menj el. Ne aggódj, nem fogok zavarni. Se téged, se a barátnődet.
- Niki...
- Tudod, egy pillanatra azt hittem, talán valami mást mondasz majd mondtam, majd köszönés nélkül bementem az ajtón.
Szóval így állunk.
Az ágyamhoz vonszoltam magam, majd ledőltem. A gondolataim száguldó vonatként haladtak a véget nem érő síneken. Sírni kezdtem.
Elakartam aludni, elfelejteni minden problémámat, de a gondolataim nem hagyták, hogy elmeneküljek, szóval úgy döntöttem, nem szaladok tovább.
Az ágyról felülve néztem a gitáromat, majd hirtelen ötletem támadt. Felszaladtam az iskola honlapjára, és a hirdetéseket kezdtem el olvasni. Ott volt közte az, amit kerestem. Egy meghallgatás az iskolai zenekarhoz, ahova főénekest keresnek. Az iskola előadói termeiben zajlik, amit bárki meghallgathat. Persze, csak hétfőnként. Nem véletlen, a tanárok ilyenkor a legfittebbek. Biztos vagyok benne, hogy péntek délután egy tanár se lenne hajlandó végighallgatni néhány szándékosan elrontott előadást.
Szóval elkezdtem gyakorolni. Olyan számot választottam, amit igazán áttudok érezni. Valami olyat, ami elhúz a valóságból, egy másik világba, ahol minden szép, és olyan, ahogyan én alakítom. Az álmaimba.
Reggel nehezen ébredtem fel. Nem akartam bemenni az iskolába, tudva, hogy mi vár rám ott. Betti és Martin, és persze Ivett, akivel szintén nem beszéltem még szombat este óta.
A terembe bicegve éreztem, hogy a szívem olyan sebesen dobog, mint még soha. Az első akit megláttam, az Martin volt, ahogyan a többiekkel beszélget és persze ott volt mellette Betti is. Pfff. Hátrébb néztem, ahol Ivett tekintetével találkoztam. Rámosolyogtam egyet, mire elindult felém, én pedig ledobtam a táskámat a földre oda, ahol éppen álltam.
A folyosóra kiérve kezdtem el a bocsánatkérést, amit Ivett egy sóhajtással reagált.
- Tényleg sajnálom, ha elszúrtam valamit. Nem akartam, Bálint mászott rám.
- Komolyan azt hiszed, hogy miatta vagyok kiakadva? Este nagyon sokat beszélgettünk rólad Bettivel és Martinnal. Betti igazán kedves lány, te pedig csak azért bántod őt, mert Martin nem téged, hanem őt választotta?
- Ugye nem mondtad el neki, hogy szeretem őt? Amúgy pedig miért jön ezzel mindenki? Ő rúgott belém - mondtam felemelkedett hangon, mert hát, hogy Martin, akivel egy évig voltunk nagyon jó barátok, tőle még megértem, ha nem hisz nekem. Na de Ivett? Ő miért nem?
- Hagyd őt békén és nőj fel. Csodálkozol hogy nem találsz magadnak barátot? Gondolkozz inkább el ezeken - a szavai késként fúródtak a szívembe, míg ő rezzenéstelen arccal ment vissza a terembe. Én pedig a mosdóba igyekeztem, ahol fél úton a velem szembe jövő Timi csatlakozott hozzám.
 Elmeséltem neki mindent, hogy mi volt tegnap Martinnal és most Ivettel, és hogy Betti mivel tömi mindenki fejét.
- Az a nő teljesen megbolondult. Milyen oka lehet rá, hogy ilyeneket tesz? Nem értem- mondta Timi sajnálkozóan - Talán tud valamit, amit nem akar, hogy te megtudd.
- Nem tudom. De köszönöm, hogy te mellettem vagy - mondtam neki, majd átölelt.
- Van még valami, ma indulok a válogatáson - mondtam kicsit jobb kedvűen, mikor a mosdóba belépett Betti. Ügyet se vetve ránk.
- Igen? Melyik nagyszünetbe mész?
- Az elsőbe.
- Nagyon jó. Mindenképpen meghallgatlak majd - mondta mosolyogva.
Betti lenézően rám nézett, majd kiment a mosdóból.
- Ennek meg mi a baja? - kérdezte Timi nevetve.
-Nem tudom..
- Talán ő is indulni szeretne a versenyen a főénekes címéért.
Eljött az első nagyszünet. Timivel együtt indultunk el a terem felé. Azt hiszem, ő jobban izgult, mint én.
Mikor beértünk egy pillanatra megállt bennem minden. Körbenéztem, és hát, a tömeg közt ott volt a fél évfolyam, néhány számomra idegen tanuló, és persze ... Martin. A legelső sorban pedig öt diák, négy ismeretlen, és egy... egy akit ismerek. Betti.
- Na ne!  Tud énekelni? -kérdezte tőlem Timi, mikor ő is meglátta Bettit.
- Nem tudom! - mondtam őszintén.
- Kedves diákok - állt fel az énektanár, majd mikor meglátott, rám mosolygott, én pedig leültem egyenesen Betti mellé, éreztem ahogy a nadrágom szára kissé felhúzódott, igyekeztem felhúzni a zoknit, hogy ne látszódjon a bokám ... - Az iskolából ti hatan jeleztétek vissza, hogy szívesen jelentkeznétek erre a posztra, amiért most versenyezni fogtok egymással. Van egy jó hírem. A tanáraitokkal beszéltem, így a jelenlevő emberek az elkövetkező óra alól felmentést kaptak - erre mindenki tapsolni és ujjongni kezdett - Csendet kérek! Mivel kevés a jelentkezőnk, úgy döntöttünk, holnapra már megtudjátok, hogy ki is tölti majd be a zenekar főénekese szerepét. Bal oldalt találhatóak a hangszerek, amelyeket segítségül kérhettek. A választás persze szabad. Nos, diákok, ki szeretné kezdeni? -  hat ember közül hirtelen egy ember felállt, és mint sejtettem, az ő előadása csak hülyéskedés volt. Nem is igazán lehetett érteni azt, hogy mit énekel. Az viszont nagyon jó volt tudni, hogy a lelátóról mindent kameráztak.
Lassan a második a harmadik és a negyedik énekes is előadta azt, amit tud. A harmadik egy igen szép hangú lány volt, aki egy Basshunter számot énekelt. Nagyon ügyes volt. Az ötödik jelentkező Betti volt, mire a fél évfolyamunk tapsolni kezdett, ő pedig énekelni kezdett egy Simple Plan számot. Döbbentem hallgatta a közönség, ugyan is, gyönyörű szépen adta elő.
Az előadása végét hangos taps követte, majd a tanárnő engem is a "színpadra" invitált. Bettitől még kaptam egy amolyan, na ennél legyél jobb vigyort, majd körbenéztem.
Odaléptem a gitár elé, majd lehető legóvatosabban visszasétáltam vele.
Timi integetni kezdett nekem, én pedig megpróbáltam visszamosolyogni, de annyira remegtem, hogy nem ment. A közönség teljesen megrémisztett, de nem volt menekvés.
A tavalyi évre gondoltam, arra, hogy mennyire sokat jelentettek nekem azok a napok. Amikor Martin minden nap megnevettetett, és hogy ez már mind csak a múlt, egy álom, mely magába zárt, melyet nem tudok elfeledni.
Énekelni kezdtem a Skillet Don't Wake Me című dalát, közben végig Martint néztem, aki a kezeit az ölében tartva hallgatott, szinte pislogás nélkül. Minden egyes szó ami elhagyta a számat neki szólt, és ezt ő is pontosan tudta.
A végére már annyira beleéltem magam az énekbe, hogy nem láttam, és nem is érdekelt a többi ember. Szinte sírva énekeltem ki az utolsó sort, majd letettem a gitárt a kezemből, és egyenesen Martint néztem könnyes szemekkel.
Az első ember aki tapsolni kezdett, az az énektanárom volt. Majd szintre mindenki. Mindenki Martinon és Bettin kívül. Az utóbbi irigyen figyelte a sikerem, míg Martin ugyan úgy ült, mint azelőtt. Nem mosolygott, nem csinált semmit, egyszerűen csak ült.
Ezek után a tanár mindenkit kiküldött a teremből. Timi pattogva ölelt meg az ajtóban, mi voltunk az elsők, akik elhagyták a termet.
- Nagyon szuper voltál. Sose volt még ennyire tiszta és őszinte a hangod. Láttam, hogy a végére bekönnyeztél. Jól vagy? - kérdezte kedvesen.
- Persze - mosolyogtam rá, amikor Martinék léptek ki a teremből, de egyikőjük se nézett ránk, egyszerűen elmentek, ahogyan mi is. Hazamentünk.

14.rész

A következő pillanatban Ivett ért vissza hozzám.
- Mennyit ittál, hogy a földön kell ülnöd?
-Nem azért ülök a földön.
- Hát, persze - mondta, majd megfogta a vállam és felsegített, majd odavitt Timihez.
- Vidd haza, Timi. Az előbb a földről szedtem fel.
- Sírtál, Niki? - kérdezte aggódva - Még mindig nem látom, hogy olyan részeg lenne.
- Sajnálom, de haza tudnánk menni? - kérdeztem tőle, mire ő bólintott, és már el is indultunk kifele.
- Ne haragudj - néztem a földet.
- Miért haragudnék? Te vagy az egyik legjobb barátnőm, ami azt jelenti, ha rosszul vagy, nekem segítenem kell neked. Mert tudom, hogy fordítva te is megtennéd - mosolygott rám.
- Köszönöm.
- Mi történt?
- Betti bokán rúgott.
- Tessék? 
Hazafelé mindent elmeséltem neki, mire a házukhoz értem, sikerült mindent kitárgyalnunk. Na de nem csak Bettit, hanem Bálintot és Martint is. Timi hitt nekem. 
Amikor beértünk, gyorsan lezuhanyoztunk, közben megállapítottam, hogy teljesen feldagadt a bokám, majd elaludtunk.
Tizenegy felé ébredtünk fel, mégis úgy éreztem, hogy semmit se aludtam. Timire néztem, az ő szeme még csukva volt, viszont amint meghallotta, hogy ébren vagyok, megszólalt.
- Egész éjjel motyogtál, meg volt, hogy felültél- mondta fáradt hangon
- Komolyan?
- Hát, - ült fel - először a szekrényt nézted, aztán az ablakot. Beszéltem hozzád halkan, de úgy tűnt, alszol. Próbáltalak visszafektetni.
- Oh, az alvajárás. Bocsánat, ha megijesztettelek.
- Nem, semmi baj. Hogy van a lábad?
- Egy kicsit jobb, azt hiszem.
Reggeliztünk, meg még beszélgettünk egy ideig, végül hazaindultam.
Vasárnap délután nálunk sosincs senki otthon, szóval beültem a gép elé. Hárman ismerősnek jelöltek, köztük Betti és Bálint is.
Dilemma. Miért jelöljem vissza őket? Az egyik csak úgy megrúg, a másik meg csak úgy megcsókol. Egyik se jobb a másiknál. Minta rám lenne írva, hogy : "azt csinálsz vele, amit akarsz".
Lecsuktat a laptopom, majd énekelni kezdtem, mikor csengettek. 
Az ajtóhoz siettem annyira, amennyire csak tudtam, majd kinyitottam azt. Martin volt az.
- Beszélnünk kell - én pedig beengedtem.
A hajam fel volt kötve, otthoni ruhába voltam, de ez mind nem érdekelt.

13. rész

A következő napok igen fájdalmasan teltek el, de muszáj volt elhitetnem apáékkal, hogy jobban vagyok, hogy elmehessek a buliba, hiszem elérkezett az ideje. Akkor is, ha néha úgy éreztem, egyáltalán nincs kedvem menni. Egyfolytában Martinon kattogtam, hogy mennyire aranyos, hogy segített, de akkor mindig eszembe jut Betti... Pff ... Próbálok rá haragudni, tényleg, de eddig semmi olyat nem tett, amiért haragudhatnék rá. Azon kívül, hogy a barátja, nos hát, tetszik nekem. De ez nem az ő hibája. Igazából ez senkinek sem a hibája. Nem mi döntjük el, hogy ki tetsszen, és ki ne. Pedig, bárcsak megtehetnénk.
Timi izgatottan jött át hozzám, hogy együtt készülhessünk el. Hozott magával sminket, meg mindent, ami csak kell. Én egy hosszú sötét farmer mellett állapodtam meg, elöl hosszított fehér felhővel, kardigánnal, és egy fekete cipővel. A hajam egyszerűen kiengedtem, tettem magamra egy minimális sminket, és el is készültem.Meg aztán, a lábam mellé nem is engedhettem meg magamnak merészebb öltözetet. Azt terveztem, hogy egész éjjel ülni fogok.
 Timi kicsit komolyabban vette a dolgot. Ő szoknyát vett fel, harisnyával, a haját begöndörítette, és füstösre festette a szemét. Hmm.
- Indulhatunk? Én már nagyon izgatott vagyok! - ordította, közben össze vissza ugrándozott.
- Igen, bár kicsit lassúak leszünk. Hányra is kell odaérni? 
- Hétre, de még be kell ugornunk a boltba, hogy vegyünk valamit.
- Hát, persze. Ha most elindulunk, akkor oda érünk kényelmesen - mondtam, majd az ajtó felé vettük az irányt, mikor anya állt meg előttünk.
- Nem isztok, ugye?
- Nem! - feleltük egyszerre.
- Egy pohár belefér, de többet ne. Vigyázzatok magatokra. Együtt gyertek haza! - ja igen, este Timinél alszok - Ne álljatok szóba idegenekkel
- Anya, csak Ivettékhez megyünk, nem egy discoba Pest közepén.
- Jó, jó... Érezzétek jól magatokat - köszönt el.
Kifelé az ajtón furcsa érzés fogott el. Rossz érzés. De Timi hamar megnyugtatott, szóval eltudtunk indulni.
Az utca elejéből hallani lehetett már, hogy valamelyik házból üvölt a zene. Szóval, csak követtük a hangot.
A kapun beérve, rögtön öt ismeretlen sráccal találtam szembe magam.
- Ezek meg kik voltak?? - ordítottam Timinek.
- Fogalmam sincs - nevetett - De próbáljuk meg jól érezni magunkat.
- Oké. 
Ahogy mentünk befelé, rá kellett jönnöm, hogy nem csak öt embert nem ismerek, hanem körülbelül huszonötöt. Hogy honnan kerültek ide, azt Ivett tudhatná igazán, de ő úgy tűnt, eléggé elfoglalt, így az első másfél órában, nem igazán jutottam oda a közelébe. Addig egy padon ültem, és narancslét iszogattam, közben néha Timit, néha az ismerőseimet figyeltem, mikor leült mellém valaki.
- Szia . Bálint vagyok - mutatkozott be az idegen.
- Szia, Niki - üdvözöltem kedvesen.
- Iszol velem valamit? 
- Ööm. Most inkább nem, ha nem gond.
- Ne csináld, hozok neked valamit - majd felállt és elindult "innivalót" hozni.
Körülbelül három évvel lehetett idősebb nálam. Egyébként helyes arcú srác. De mit kezdhetnék vele? Amint ezen töprengtem, hirtelen egy ismerős arcot láttam meg a tömegbe. Azaz kettőt. Betti és Martin volt az. Szóval, ide értek.
- Tessék - nyújtott felém Bálint egy poharat. Beleszagoltam, boros kóla szaga volt. Gondoltam, hát legyen, egytől nem lesz bajom. Majd kettő lett belőle, végül kettő, három ez után már nem számoltam. Aztán jöttek a felesek. Fogalmam sincs, hogy mi üthetett belém. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy Bálinttal röhögök mindenen. Egészen jól elszórakoztunk.
- Szóval, megtisztelsz egy tánccal, Niki? - kérdezte mosolyogva.
- Tudod, egyik nap ahogy mentem felfelé a lépcsőn, elbotlottam és most eléggé fáj a lábam, nem igazán tudok táncolni vele. Meg aztán, amúgy sem vagyok túl ügyes táncos.
- Az nem gond - megfogta a kezem, felhúzott, majd három lépést hátrálva, egy pörgős bulis zenére elkezdtünk lassúzni. Óvatosan magához ölelt. 
- Ne haragudj, de el kell szaladnom mosdóba - mondtam, majd elsántikáltam.
- Kicsit rosszul éreztem magam, forgott velem a világ. Muszáj volt innom egy kevés vizet. A mosdóhoz érve láttam, hogy nem vagyok egyedül. Betti állt velem szembe.
- Szia, te estél múltkor a lépcsőn nem? - kérdezte nevetve. 
- Igen, én voltam az. Éppen vízért jöttem. Izé. Köszönöm, hogy a múltkor segítettetek. Sajnálom, hogy ilyen béna vagyok - haboztam.
- Jól vagy? - nevetett tovább
- Igen, köszönöm. Tudod, ami azt illeti...
- Iszol velem valamit? - szólt közbe. Úgy láttam rajta, hogy teljesen józan, velem ellentétbe, aki körül forog a világ.
- Nem, nem. Most még tudok magamról, és szeretném, ha ez így maradna. Inkább ma már csak vizet innék.
Pár perc múlva előttem állt újból, kezében  egy vodkás üveggel. 
- Tessék, ezt neked hoztam - nyomta a kezembe - Igyál bele, majd utánad én is iszok. 
- Tudom, hogy víznek néz ki, de biztosan nem az - de a következő pillanatban már nem volt ott. Letettem az üveget a földre, bementem a mosdóba, hogy kicsit megmossam a tarkómat, majd ittam egy kevés vizet. Úgy tűnt, fel van dagadva a bokám, bár nem éreztem fájdalmat.
A táskámból kivettem egy szem rágót, majd rágni kezdtem. Most már tényleg nem iszok többet! 
Kifele a mosdóból Bálinttal találtam szembe magam.
- Mi az, jól vagy? - nézett rám féltő szemekkel, de láttam, hogy a szája széle mosolyog.
- Igen, most már jobban. De úgy érzem, le kellene ülnöm rövid időre.
- Na gyere velem te kis balhés.
- Balhés? Az ég világon semmi balhéba sem keveredtem - mondtam, ő pedig mellettem jött és folyamatosan nevetett.
A padokhoz érve láttam csak meg, hogy a kezében tartja azt a vodkás üveget, amit korábban Betti rám hagyott. 
- Gyere ide - ült le, közben húzott magához. A következő pillanatban már az ölében ültem.
- Jó lesz így? - érdeklődött.
- Ami azt illeti mégis inkább felállnék - mondtam, de a következő pillanatban megcsókolt.
Egyszerűen ellöktem magamtól, próbáltam felállni, de ő akaratos volt és újból megcsókolt. 
- Mondtam, hogy ne! - kiáltottam rá, mire  ismerős hang áradt mögülem.
- Bálint! Állítsd már le magad - kiabált rá Ivett, aki mellett nem mellesleg ott állt Timi, Martin, és Betti is. 
- Ez az a csaj a vodkás üveggel - mutatott rám Betti.
- Tessék?
Martin odajött, megfogta a karomat és felhúzott Bálint öléből, én pedig lesütöttem a szemem. Szégyent éreztem. Miért pont ő neki kellett ezt látnia? Így már nincs is értelme szerelmet vallani, elég nevetségesen hangzana.
- Bálint, húzz el - kiáltott Ivett Bálintra, aki nagyon nem akart menni.
- Ő volt a mosdónál totál berúgva. Mondtam neki, hogy ne igyon többet, és megpróbáltam elvenni tőle az üveget, de nem igazán hagyta, szóval ráhagytam. Még be is szólt nekem.
- Micsoda, de hát, te adtad nekem oda! - kiáltottam a lányra.
Martin elítélően nézett a szemembe, közben elengedte a karomat. 
- Biztos az alkohol miatt mondta, nem kellene magadra venned - mondta Martin Bettinek.
- Ami azt illeti nem úgy néz ki, mint aki nagyon nem tud magáról - mondta Timi.
- Kicsit szédülök, de itt vagyok! Ne beszéljetek úgy rólam, mintha nem lennék itt.
- Hagyd, Martin. Nem látod hogy néz ki? Biztosan hulla részeg.
Ivett és Timi akkor megfogta Bálint vállát, majd tovább lökte, vele együtt Martint is, és elvileg Bettit is, de ő még ott maradt velem.
- Hülye vagy ha azt hiszed, hagyom hogy elvedd tőlem - szólt hozzám.
- Tessék? - húztam ki magam, mire minden megállt, ami ekkor még mozgott.
- Tudom, hogy szereted őt. De mindent elfogok követni, hogy megutáljon téged! Sose fog szeretni egy ilyen lányt, mint te - mondta, majd belerúgott a fájós lábamba, én pedig a földre estem.
- Látod? Most vagy a helyeden - jelentette ki, én pedig sírni kezdtem.

12. rész

Félig csukott szemmel botorkáltam a szobámba a ruháimért, amit nehezen, de sikerült felvennem. Aztán arcot mostam, jó hideg vízzel, ami azonnal felébresztett. Reggelit készítettem, a fülhallgatót a fülembe tettem, majd elindultam iskolába.

A buszon ülve az embereket figyeltem. Sokan döntöttek úgy, hogy még alszanak egy keveset. A csendet egy három fős lány banda törte meg. Ők nem tűntek álmosnak. Nekem pedig szerencsére már le kellett szállnom. 

A suliban is csend volt még, pedig már majdnem becsöngettek. A termünkből viszont különös zaj áradt.

Ahogy beléptem, láttam ahogy épp egy virágcserép maradványait söprik össze. Kézzel. Szóval, megérkeztünk.

- Szia, Niki! Lemaradtál ... Kristóf az asztalon táncolt és leverte a cserepet, nagyon vicces volt - mondta Timi izgatottan

Nem értettem, hogy ebben mi a vicces, de annyira nem zavart. A helyemre ülve óvatosan Martin felé pillantottam, aki ügyet se vetve semmire ült a padján és a többiekkel beszélgetett. Így nem akartam köszönni neki.

- Itt vagy??? - kérdezte Ivett

- Igen, bocsi elbambultam . Mondtam mosolyogva, majd megölelt - szombaton tartunk otthon egy vége van a nyárnak bulit. Ugye eljössz? - kérdezte csillogó szemekkel

- Egy hete vége van már - nevettem - persze, hogy elmegyek. De, ezt mikor találtad ki?

- Mikor Kristóf leverte a cserepet. Valamiért beugrott. Eddig mindenki visszajelezte, hogy jön.

- Nem csak most tört össze? - kérdeztem

- De, de azóta eltelt vagy - számolgatott magában - vagy hat perc. Ennyi idő alatt nyolc embert kérdeztem meg, mindenki benne volt. 

- Értem, és a szüleid?

- Nem lesznek otthon. Elutaznak vidékre a nagyszüleimhez.

- Te miért nem mész velük?

- Kikönyörögtem . Szóval. Hozz majd magaddal kaját, meg valamit, amit lehet inni. 

- Öhm. Rendben.

A helyemre ültem, majd gondolkozni kezdtem - vajon Martint meghívta? Ott tudnék beszélni vele. Bár, ha őt meghívta, akkor biztos, hogy Betti is jön. Lehet nem kellene elmennem abba a buliba. Betti egyébként az egyik évfolyamtársunk. Igazán csinos, rövid, egyenes barna haja van. Bár még sose beszélgettem vele, kedves lánynak tűnik. 

Az első pár óra hamar eltelt, majd következett a tesi, szóval elindultunk a tornaterem felé a földszintre.

Ivett és Timi mindig baromi lassan készül, én az ajtóban szoktam várni őket. 

- Áu... Nem szeretnék tesizni. Mindig talajgyakorlatokat csinálunk - panaszkodott Timi

- De hisz, még nem is csináltunk semmit ebben az évben -válaszolta neki Ivett

- De én már gondolatban igen. Rendesen le is fárasztott

- Míg ők így elbeszélgettek, én csendben sétáltam mellettük. Mire leértünk a tesiteremhez, persze, hogy pont akkor, rájöttem, hogy a cipőmet fent hagytam.

- Lányok, visszaszaladok valamiért. Addig beviszitek az öltözőbe a cuccomat? - kérdeztem, ők pedig átvették tőlem

- Rohanni kezdtem visszafelé, hiszen már majdnem becsengettek. Az első emeletre villám gyorsan felsiettem, a másodiknál viszont már kezdtem elfáradni. Nem is értem, miért ilyen magas az iskola. 

Láttam, hogy valaki áll a lépcső tetején, de nem voltam biztos benne. Ahogy szaladtam felfelé, láttam, hogy Martin az és Betti.

Ijedtemben, nem tudtam, hogy mit tehetnék. Köszönjek nekik? Vagy ne tegyem? Martinnal ma még semmit sem beszélgettem, egy szia lehet, hogy nem gond. És akkor... Hirtelen melléléptem az utolsó lépcsőfokot, annyira elhalmoztam a gondolataim. A következő pillanatban a földön feküdtem, iszonyatos fájdalmat érezve a lábamban. 

- Jól vagy?? - szaladt hozzám oda Betti, kicsit mosolyogva.

- Persze, köszönöm - csak megbotlottam, mert elbambultam és mindig ennyi lépcsőfok volt itt? - mondtam, közben megpróbáltam felállni, kissé sántítva, de próbáltam leplezni a fájdalmamat, hogy ne tűnjek annyira bénának. 

- Szerintem menj le az orvoshoz. Lehet, hogy kibicsaklott a bokád - lépett mellém Martin.

- Mi, nem dehogy! Jól vagyok, köszönöm - hazudtam.

Hirtelen becsöngettek, mire Betti egy puszit nyomott Martin szájára!!! majd beszaladt a termébe.

- Lekísérlek az orvoshoz. 

- Tényleg semmi szükség erre, hisz ... - de a következő pillanatban már a vállamon volt a keze. Talán ez volt az első alkalom, hogy fizikailag ennyire közel kerültünk egymáshoz. Milyen kellemes az illata..

- Kicsit kevesebbet bambulj - szidott le én pedig elvörösödtem

- Bocsánat.

Kissé kínos lett a helyzet.

- Egyébként, szia -mondta, mire ösztönösen elnevettem magam.

- Szia.
- Azért mondom, mert mielőtt elestél volna úgy tűnt, köszönni készültél.
- Igen, valóban azt terveztem.
- Mit szerettél volna mondani?- kérdezte ahogy elértük az első emelet fordulóját.
- Úgy érted, hogy ma? - néztem rá, de olyan közel volt az arca, hogy ezt többé nem mertem megtenni.
- Igen, tegnap mondtad, hogy beszélni szeretnél velem valamiről, meg hogy valami nincs rendben. Gondolkoztam rajta az éjjel, hogy talán otthon történhetett valami - mondta aggódó hangon, miközben leértünk a földszintre.
- Az igazat megvallva nem szeretném, hogy ennél is többet késs miattam. A végén még bajba kerülsz.
- Akkor én most megyek is órára. Szólok a tanárnak, hogy mi történt.
- Köszönöm, Martin - vigyorogtam rá, ő pedig ekkor elengedte a vállamat.
- Na pá - intett végül egy apró mosollyal.

- Pá ... mondtam, majd besántikáltam az orvoshoz. Azért ez nem úgy alakult, ahogy vártam.

Martinnak sajnos igaza volt. A védőnő akart nekem igazolást írni, de inkább bent maradtam, majd visszakísért a terembe, ahol egyedül ültem. Hát nem csodálatos ez a nap?