15. rész

Beengedtem az ajtón, de nem szólaltam meg. Mozdulatlanul és reményekkel teli vártam, hogy mit szeretne mondani nekem. Titokban pedig azt reméltem, nem szól majd semmit, csak erősen magához ölel. A valóság azonban teljesen más volt.
- Tegnap elmondta Betti, hogy miket mondtál neki.
- Miket mondtam neki? - és komolyan kérdeztem, ugyanis én sem tudtam semmi olyasmiről, ami miatt neki ide kellett volna jönnie. Egészen másról lehet szó. Hmm ...
- Mindegy az. Mondtam neki, hogy az alkohol hatása miatt mondhattad azokat, amit mondtál neki. A lényeg, hogy nagyon megsértetted.
- Én ezt nem igazán értem ... - folytattam volna, de Martin közbe szólt.
- A lényeg, hogy jobb, ha én jöttem el, és nem pedig ő. Arra kérlek, hogy hagyd őt békén... és engem is.
Mikor befejezte a mondatot hátrébb lépett, majd egyszerűen kiment.
Megszólalni se tudtam, megfagyott bennem a lélegzetem. Mit mondtam? Én nem mondtam semmit.
- Várj, én ezt nem értem! - kiáltottam utána - Semmit nem mondtam neki! Sőt, ő volt aki lelotyózott és belém rúgott.
- Mi ? - kérdezte - Én ezt nem hiszem el róla.
- Miért? Mióta is ismered?
- Nem az számít, hogy milyen régóta, hanem, hogy mennyire. Nem hazudna nekem.
- És én miért tenném ? -kérdeztem remegő hangon - Tudod, nem számít mit mondok, úgyis neki hiszel majd. Menj el. Ne aggódj, nem fogok zavarni. Se téged, se a barátnődet.
- Niki...
- Tudod, egy pillanatra azt hittem, talán valami mást mondasz majd mondtam, majd köszönés nélkül bementem az ajtón.
Szóval így állunk.
Az ágyamhoz vonszoltam magam, majd ledőltem. A gondolataim száguldó vonatként haladtak a véget nem érő síneken. Sírni kezdtem.
Elakartam aludni, elfelejteni minden problémámat, de a gondolataim nem hagyták, hogy elmeneküljek, szóval úgy döntöttem, nem szaladok tovább.
Az ágyról felülve néztem a gitáromat, majd hirtelen ötletem támadt. Felszaladtam az iskola honlapjára, és a hirdetéseket kezdtem el olvasni. Ott volt közte az, amit kerestem. Egy meghallgatás az iskolai zenekarhoz, ahova főénekest keresnek. Az iskola előadói termeiben zajlik, amit bárki meghallgathat. Persze, csak hétfőnként. Nem véletlen, a tanárok ilyenkor a legfittebbek. Biztos vagyok benne, hogy péntek délután egy tanár se lenne hajlandó végighallgatni néhány szándékosan elrontott előadást.
Szóval elkezdtem gyakorolni. Olyan számot választottam, amit igazán áttudok érezni. Valami olyat, ami elhúz a valóságból, egy másik világba, ahol minden szép, és olyan, ahogyan én alakítom. Az álmaimba.
Reggel nehezen ébredtem fel. Nem akartam bemenni az iskolába, tudva, hogy mi vár rám ott. Betti és Martin, és persze Ivett, akivel szintén nem beszéltem még szombat este óta.
A terembe bicegve éreztem, hogy a szívem olyan sebesen dobog, mint még soha. Az első akit megláttam, az Martin volt, ahogyan a többiekkel beszélget és persze ott volt mellette Betti is. Pfff. Hátrébb néztem, ahol Ivett tekintetével találkoztam. Rámosolyogtam egyet, mire elindult felém, én pedig ledobtam a táskámat a földre oda, ahol éppen álltam.
A folyosóra kiérve kezdtem el a bocsánatkérést, amit Ivett egy sóhajtással reagált.
- Tényleg sajnálom, ha elszúrtam valamit. Nem akartam, Bálint mászott rám.
- Komolyan azt hiszed, hogy miatta vagyok kiakadva? Este nagyon sokat beszélgettünk rólad Bettivel és Martinnal. Betti igazán kedves lány, te pedig csak azért bántod őt, mert Martin nem téged, hanem őt választotta?
- Ugye nem mondtad el neki, hogy szeretem őt? Amúgy pedig miért jön ezzel mindenki? Ő rúgott belém - mondtam felemelkedett hangon, mert hát, hogy Martin, akivel egy évig voltunk nagyon jó barátok, tőle még megértem, ha nem hisz nekem. Na de Ivett? Ő miért nem?
- Hagyd őt békén és nőj fel. Csodálkozol hogy nem találsz magadnak barátot? Gondolkozz inkább el ezeken - a szavai késként fúródtak a szívembe, míg ő rezzenéstelen arccal ment vissza a terembe. Én pedig a mosdóba igyekeztem, ahol fél úton a velem szembe jövő Timi csatlakozott hozzám.
 Elmeséltem neki mindent, hogy mi volt tegnap Martinnal és most Ivettel, és hogy Betti mivel tömi mindenki fejét.
- Az a nő teljesen megbolondult. Milyen oka lehet rá, hogy ilyeneket tesz? Nem értem- mondta Timi sajnálkozóan - Talán tud valamit, amit nem akar, hogy te megtudd.
- Nem tudom. De köszönöm, hogy te mellettem vagy - mondtam neki, majd átölelt.
- Van még valami, ma indulok a válogatáson - mondtam kicsit jobb kedvűen, mikor a mosdóba belépett Betti. Ügyet se vetve ránk.
- Igen? Melyik nagyszünetbe mész?
- Az elsőbe.
- Nagyon jó. Mindenképpen meghallgatlak majd - mondta mosolyogva.
Betti lenézően rám nézett, majd kiment a mosdóból.
- Ennek meg mi a baja? - kérdezte Timi nevetve.
-Nem tudom..
- Talán ő is indulni szeretne a versenyen a főénekes címéért.
Eljött az első nagyszünet. Timivel együtt indultunk el a terem felé. Azt hiszem, ő jobban izgult, mint én.
Mikor beértünk egy pillanatra megállt bennem minden. Körbenéztem, és hát, a tömeg közt ott volt a fél évfolyam, néhány számomra idegen tanuló, és persze ... Martin. A legelső sorban pedig öt diák, négy ismeretlen, és egy... egy akit ismerek. Betti.
- Na ne!  Tud énekelni? -kérdezte tőlem Timi, mikor ő is meglátta Bettit.
- Nem tudom! - mondtam őszintén.
- Kedves diákok - állt fel az énektanár, majd mikor meglátott, rám mosolygott, én pedig leültem egyenesen Betti mellé, éreztem ahogy a nadrágom szára kissé felhúzódott, igyekeztem felhúzni a zoknit, hogy ne látszódjon a bokám ... - Az iskolából ti hatan jeleztétek vissza, hogy szívesen jelentkeznétek erre a posztra, amiért most versenyezni fogtok egymással. Van egy jó hírem. A tanáraitokkal beszéltem, így a jelenlevő emberek az elkövetkező óra alól felmentést kaptak - erre mindenki tapsolni és ujjongni kezdett - Csendet kérek! Mivel kevés a jelentkezőnk, úgy döntöttünk, holnapra már megtudjátok, hogy ki is tölti majd be a zenekar főénekese szerepét. Bal oldalt találhatóak a hangszerek, amelyeket segítségül kérhettek. A választás persze szabad. Nos, diákok, ki szeretné kezdeni? -  hat ember közül hirtelen egy ember felállt, és mint sejtettem, az ő előadása csak hülyéskedés volt. Nem is igazán lehetett érteni azt, hogy mit énekel. Az viszont nagyon jó volt tudni, hogy a lelátóról mindent kameráztak.
Lassan a második a harmadik és a negyedik énekes is előadta azt, amit tud. A harmadik egy igen szép hangú lány volt, aki egy Basshunter számot énekelt. Nagyon ügyes volt. Az ötödik jelentkező Betti volt, mire a fél évfolyamunk tapsolni kezdett, ő pedig énekelni kezdett egy Simple Plan számot. Döbbentem hallgatta a közönség, ugyan is, gyönyörű szépen adta elő.
Az előadása végét hangos taps követte, majd a tanárnő engem is a "színpadra" invitált. Bettitől még kaptam egy amolyan, na ennél legyél jobb vigyort, majd körbenéztem.
Odaléptem a gitár elé, majd lehető legóvatosabban visszasétáltam vele.
Timi integetni kezdett nekem, én pedig megpróbáltam visszamosolyogni, de annyira remegtem, hogy nem ment. A közönség teljesen megrémisztett, de nem volt menekvés.
A tavalyi évre gondoltam, arra, hogy mennyire sokat jelentettek nekem azok a napok. Amikor Martin minden nap megnevettetett, és hogy ez már mind csak a múlt, egy álom, mely magába zárt, melyet nem tudok elfeledni.
Énekelni kezdtem a Skillet Don't Wake Me című dalát, közben végig Martint néztem, aki a kezeit az ölében tartva hallgatott, szinte pislogás nélkül. Minden egyes szó ami elhagyta a számat neki szólt, és ezt ő is pontosan tudta.
A végére már annyira beleéltem magam az énekbe, hogy nem láttam, és nem is érdekelt a többi ember. Szinte sírva énekeltem ki az utolsó sort, majd letettem a gitárt a kezemből, és egyenesen Martint néztem könnyes szemekkel.
Az első ember aki tapsolni kezdett, az az énektanárom volt. Majd szintre mindenki. Mindenki Martinon és Bettin kívül. Az utóbbi irigyen figyelte a sikerem, míg Martin ugyan úgy ült, mint azelőtt. Nem mosolygott, nem csinált semmit, egyszerűen csak ült.
Ezek után a tanár mindenkit kiküldött a teremből. Timi pattogva ölelt meg az ajtóban, mi voltunk az elsők, akik elhagyták a termet.
- Nagyon szuper voltál. Sose volt még ennyire tiszta és őszinte a hangod. Láttam, hogy a végére bekönnyeztél. Jól vagy? - kérdezte kedvesen.
- Persze - mosolyogtam rá, amikor Martinék léptek ki a teremből, de egyikőjük se nézett ránk, egyszerűen elmentek, ahogyan mi is. Hazamentünk.