39. rész

Végre eljött a szombati nap, amikor Biával vásárolni mentünk. Egyébként előző kórus próba után rákérdeztem, hogy mióta is vagyunk együtt, majd megbeszéltük, hogy 22-e óta, mert hát akkor csókoltuk meg egymást, az őszi szünet első napján. Szóval a hajókázásunk akár hónapfordulós ajándék is lehetett volna.

- Annyira izgalmas! Végre itt van a december - mondta Bia őrült hangon, miközben az embereket nézte, akik az első adventi díszeket tették fel az utcai lámpákra. - Már biztos a Westend is fel van díszítve - folytatta.

-Hát, gyakorlatilag, még van két nap decemberig, de én is szeretem és vártam is már. A karácsony a legjobb ünnep.

- Igen - mosolygott.

- Bár idén ha készítünk mézeskalácsházat, akkor ha nem baj, egyedül csinálnám.

- Már miért csinálnád egyedül?

- Emlékeztetlek, hogy tavaly összetörted.

- Emlékeztetlek, hogy nem én törtem össze, hanem...

- Na, ki? - nevettem fel.

- Azért tört össze, mert nem segítettél.

- Segítettem volna, de te erősködtél, hogy egyedül is megy.

- Ez igaz - nevetett. - Ezektől eltekintve, idén is együtt csináljuk.

Miközben megbeszéltük a részleteket, megérkeztünk a plázába.

- Először cipőt veszünk, utána bolyonghatunk össze vissza. Csak mert még mindig nincs cipőd! - mondta Bia kicsit idegesen.

Így hát bementünk egy cipőboltba és már kezdődhetett is a válogatás.

Egy gyönyörű hatalmas sarkú fekete cipőt nézett ki nekem. Mivel ő tudta, hogy milyen lesz pontosan a ruha, nekem nem volt sok beleszólásom.

A cipő megvétele után össze-vissza kezdtünk bolyongani. Először egy parfümboltba keveredtünk be.

- Mit szólnál, egy jó kis illathoz? - kérdezte Bia.

- Hát, őszintén szólva, nagyon finom illatú parfümöt használ. Nem hiszem, hogy szüksége van parfümre...

- Akkor tovább - mondta.

Következő alkalommal egy kis ajándéktárgyashoz toppantunk be. Itt mindenféle üveg, porcelán tárgyak voltak. Bár Tominak semmit se találtunk, mamának vettünk egy üvegangyalkát. Ő ugyanis imádja a dísztárgyakat, folyamatosan veszi őket, a lakásában mindenhol van valami kis apróság.

Kifelé jövet gondolkoztam, hogy pontosan miket is tudok róla. Nagyon szeret zenélni, ugyanakkor olvasni is.

- Tudom, hogy mit fogunk megvenni! - kiáltottam fel, majd megfogtam Bia kezét és húzni kezdtem a könyvesbolt felé, ahol meg sem álltam a Metró 2033-ig.

- Tökéletes! - mondtam és már ki is fizettük. Már csak csomagolópapírért kellett elmennünk.

- Remélem örül majd neki - mondtam halkan.

- Biztosan, hisz tőled kapja.

A háttérből hirtelen ismerős viháncoló hang ütött fülön. Megfordultam, ahol a  hátunk mögött Betti és Ivett sétált, két hatalmas nagy szatyor ruhával. Ők most vásároltak. Együtt. Annyira siettek, hogy észre sem vettek minket. Betti miatt azonban akaratom ellenére is eszembe jutott Martin. A héten nem sokat beszélgettünk, éppen hogy csak köszöntünk egymásnak a suliban, ez viszont zavart. Régen annyit beszélgettünk. Tudom, azóta sok minden történt, de attól még mi barátok vagyunk, nem?

Biával utoljára bementünk még egy ruhaboltba, ahol mind a ketten vettünk magunknak egy-egy pulóvert, majd elindultunk haza.

Otthon az első dolgom az volt, hogy írjak Martinnak, aki azonnal válaszolt is. Találkozni akart.

Nem tudtam, helyén való-e, ezért megkérdeztem Tomit, aki természetesen nem ellenkezett. Gondolom úgy van vele, hogy ez az én dolgom, nekem kell lerendeznem. Az már jobban aggasztotta, hogy este a sötétben hogy jövök haza, és persze azt nem engedte, hogy Martin kísérjen haza, mert ahogy ő fogalmazott, "mindennek van határa", szóval megbeszéltük, hogy Csepelre értem jön majd a plázához kocsival.

Ideje volt elindulni. Martinnal hat órakor találkoztunk.

38.rész

Hirtelen egy különös világba csöppentem. Minden sötét és elhagyatott. Menekülni próbálok, de ahogy szaladok, a lábaim egyre jobban a földbe zuhannak, elnehezednek míg végül teljesen tehetetlenné válok.

- Hol vagyok? - kérdeztem magamtól, mire egy ijesztő szellemet láttam magam előtt. Felkiáltottam.

A következő pillanatban már a fürdőszobában találtam magam.

- Csak álom volt. - jelentettem ki. - Várjunk csak! Hogy kerültem a fürdőszobába? - egy ideig a fejemet fogva gondolkoztam, majd visszamentem a  szobámba. Még minden sötét volt. Nem hiszem el. Félek! Megnéztem az időt, fél három volt. A legjobb szám. Hogy lehet, hogy alva jártam? Hisz minden annyira tökéletes! A tegnapi nap Tomival, a hajókázás, az, hogy szerelmet vallott. Hirtelen már nem is tűnt olyan félelmetesnek a szobám. Visszafeküdtem az ágyba, mikor hirtelen kintről zajt hallottam. Nem kellett több, a takaró alá bújtam. Csak én vagyok még ennyire félős? Nem hiszem. Ugye nem? Mindegy, a biztonság kedvéért zenét hallgattam, és próbáltam nem kinyitni a szemem. Mikor már világosodni kezdett kinyomtam a zenét, és nyugodtan aludtam. Pár órával később Bia ébresztett.

- Neked ma sok dolgod van, nem? - kérdezte szinte ordítva.

- Hmm... - jött ki minden gondolat a fejemből.

- Hahó, ébresztő!

- Jó, jó...

Kimentem a  fürdőszobába mosakodni, majd fáradtam a konyhába cammogtam reggeliért.

- Na, milyen volt a tegnapi napod? - kérdezte Bia.

Akaratom ellenére is elmosolyogtam.

- Nagyon szuper. Hajókázni voltunk.

- Olyan vörös vagy mint egy érett eper - mosolygott rajtam.- Örülök neki, hogy jól megvagytok. Majd egyszer áthozhatnád apáéknak normálisan is bemutatni. Mennyi ideje is vagytok együtt?

- Hát, őszi szünet előtt egy nappal csókolt meg. Akkor nem tudtam, hogy összejöttünk-e már, ezért később rákérdeztem, mikor elvitt moziba. Akkor azt mondta, ha akarom, onnantól is számolhatjuk. Nem tudom, rá kell kérdeznem.

- Mit fogsz neki karácsonyra venni? - terelte a témát.

- Ezen még nem gondolkoztam, de jó, hogy mondod, rá állok a témára!

- Ha gondolod szívesen segítek.

- Jó lenne, köszönöm. 

Biával megbeszéltük, hogy jövőhét szombaton elmegyünk vásárolni. Ő úgy is akar magának a ruhához anyagot, és kiegészítőket venni. A terveit is megmutatta ma. Ha olyan lesz a ruha, amilyet lerajzolt, akkor tuti nyerni fog. Hajrá!

Igyekeztem minél hamarabb valami hordhatót felvenni, hisz indulnom kellett próbálni.

A sötét kék farmerem vettem fel egy világos rózsaszín felsővel, a kabátommal és a csizmámmal, aztán magamra fújtam egy kis parfümöt, amitől finom sárgadinnyés illatom lett. 

Lassan indulnom kellett volna a buszhoz, mikor Tomi üzenetet küldött. Csak akkor vettem észre, hogy még reggel is küldött egy üzenetet. Az első üzenetben jó reggelt kívánt, most pedig azt írta, hogy elém jön kocsival.

Hamarosan csörgött is a telefonom, hogy itt van.

- Hogy nézek ki? - kérdeztem Biától, de furán nézett vissza rám.

- Másik csizmát vegyél. Ott az én barna csizmám, azzal vedd fel és tökéletes leszel.

Úgy tettem, ahogyan mondta, amit meg kell jegyezni, egy különleges alkalomnak számít, ugyanis sose ajánlja fel magától, hogy kölcsönadja egy ruhadarabját. Ha mégis, akkor is nagyon ritkán.

Hevesen dobogó szívvel nyitottam ki az ajtót, ahol Tomi már várt.

Csókkal köszöntöttük egymást, majd elindultunk próbálni. A kocsiban próbáltam faggatni, hogy minek is örülne legjobban karácsonyra, persze csak diszkréten, hogy ne vegye észre, ami olyan kérdéseket szült, mint például, hogy: " Még sosem voltam élő koncerten. Te voltál már?" Persze volt már és miután kimondtam, már amúgy is butaságnak tűnt. Aztán olyan kérdés is született, hogy: "Kiskoromban féltem a metróban. Tényleg, hallottál a Metróról? Mármint a könyvről. Állítólag nagyon jó."

Szerencsére hamar megérkeztünk Ádámékhoz, mert már kezdett kellemetlenné válni a helyzet.

- Ádám és Krisz örömmel fogadtak minket, majd elindultunk a "terembe".

- Na, srácok, milyen számokra jutottatok? Krisz?

- Pink, Perfect.

A srácok kicsit furán néztek rá, de mivel megegyeztünk, hogy mindenki szabadon választhat, nem szóltak bele a döntésébe. Nem is baj, nagyon szeretem azt a számot!

- Tomi? - kérdezte Ádám, miközben a tollát forgatta a kezében.

- Avril, The Best Damn Thing...

- Ugye tudod, hogy abban a számban Avril kiénekli, hogy A.V.R.I.L? Egyébként kitűnő választás, Nikinek nagyon jól állna az a dal.

-Köszönöm - mosolyogtam.

- Nem baj, majd azt mondja, hogy N.I.K.I.I - röhögött fel Krisz.

- Tessék, meg van oldva.

- Ez így elég bután hangzik - mosolyogtam.

- Jó, akkor legyen más szám. Paramore, Misery Business.

- Biztos, hogy az legyen? - kérdezte Ádám. Valami történt. Furcsán néztek egymásra, én pedig tehetetlennek éreztem magam. Vajon miért? Mi ez a különös érzés?

- Jó, Niki? Te mit választasz - lépett tovább, közben még mindig Tomi szemébe nézett.

- Én a Skillet Awake and Alive című dalát választottam és Tomival fogjuk énekelni.

- Akkor, ezen a bulin két Skillet lesz. Ugyanis én a What I believe-t választottam. Láthatóan oda voltak értetek a Halloweeni bulin, mikor együtt énekeltétek ezt.

- Rendben, mosolyogtam, majd Tomira néztem, de nem nézett egyből vissza rám. idegesnek tűnt. Vajon miért?

Próba után segítettem Ádámnak összepakolni a poharakat. A konyhájuk nagy volt, kényelmesen ellehetett férni benne. 
Ádám mosogatni kezdett, én háttal a pultnak támaszkodtam.
- Szóval - kezdtem - Történt valami, hogy Tomi nem szereti ezt a számot? - kérdeztem kicsit idegesen, közben hallottam, ahogy a többiek még a teremben beszélgetnek.
- Melyik számra gondolsz? - kérdezte Ádám, közben mosogatószert csepegtetett a szivacsra.
- Tudod, a Misery Business.
- Ne gondold túl a dolgot, de Tomi tavaly együtt volt az énekes csajszival.
- Aki egy évvel idősebb volt ? - kérdeztem.
- Igen, és hát mondhatni, hogy ez volt az ő közös számuk.
- Értem. Akkor igazán nem szeretném ezt a dalt énekelni...
- Éppen ellenkezőleg látom a dolgot. Szerintem jobb lenne, ha ezt az emléket elködösíteni valami új, valami, ami sokkal jobb - mondta, közben elzárta a csapot.
Elködösítené... Valami jobb... 

37. rész

Tomival a tömeg legvégére álltunk. Még nem lehetett felszállni a hajóra. Az emberek mind beszélgettek, nevetgéltek. Ahogy körbe néztem, úgy tűnt, mi vagyunk a legfiatalabbak. 
Pár perc várakozás után, egy öltönyös ember jött ki a hajóból, kezdett üdvözölni minket. Tomi a táskája felé nyúlt, kivette belőle a jegyeket. A szívem ezerrel kalimpált. Ha összehozott egy ilyen romantikus estét, annak biztosan valami komolyabb oka van.
Az emberek sorjában szálltak fel, s minden egyes utas ajándék forrócsokit, vagy puncsot kapott.
- Jó estét kívánok - üdvözöltem őket teli mosollyal, és már a kezembe is nyomtak egy puncsot. Isteni illata volt.
Amint beléptünk a hajóba elállt a lélegzetem. Belül két oldalt asztalok álltak. Az asztalok mellett ablakok voltak, melyeket vörös függönnyel lehetett eltakarni. A falak is vörösek voltak, s körben apró lámpák világították be a helyiséget, amiktől az egész hely varázslatossá vált. Az asztalokon természetesen gyertyák égtek, s a terem legvégén volt egy lépcső ami felvezetett a hajó felső szintjére.
- Hölgyem, kérem foglaljon helyet - mondta mosolyogva Tomi, majd segített levenni a kabátomat.
- Ez az egész hely...
- Tetszik? - kérdezte.
- Igen, nagyon köszönöm - válaszoltam neki kedves hangon.
- Mit szeretnél inni? - kérdezte tőlem, én pedig udvariasan visszautasítottam, hisz az egész utat ő fizette, ráadásul kaptunk ajándék puncsot.
Ő ezt az indokot persze nem fogadta el, s rendelt is nekünk egy-egy pohár forró gyümölcs teát.
- Hogyan érdemeltem meg ezt? - kérdeztem tőle csillogó szemekkel, miközben próbáltam kinyitni a mézet, de véletlen túlszakítottam, így az ujjamra cseppent egy kis méz, szerencsére Tomi épp nem figyelt, így észrevétlenül letudtam törölni a szalvétával.
- Tomi a szemembe nézett és megfogta a kezemet. Hevesen kezdett verni a szívem.
- Egy ilyen lánynak mint te, jár a hajótúra.
Éreztem, hogy teljesen elvörösödik a fejem, s úgy éreztem, Tomi élvezi ezt a helyzetet.
A rádióból hirtelen halk zene kezdett szólni.
- Nagyon drága volt? Szívesen kifizetem a felét! - mondtam neki.
- Ne foglalkozz már ezzel - utasított, mire bólintottam egyet.
- Gondolkoztam, hogy mit adhatnánk elő a karácsonyi előadáson, mit szólnál ha az Awake and Alive lenne.
- Skillet? 
- Igen - nevettem fel, hisz mióta én is banda tag vagyok, a Skillet valahogy alap számmá vált.
- Tökéletes lesz.
- Igen, de akkor - vörösödtem ismét el. - Énekeljük együtt.
Tomi hüvelyujjával simogatni kezdte a kezemet, úgy válaszolt nekem.
- Hát persze.
Körülbelül Húsz perce beszélgettünk, mikor hirtelen megpillantottam a Parlamentet...
- Úúú, menjünk ki! - kiáltottam, talán kissé hangosan, mire Tomi egyből felpattant és már vettük is a kabátjainkat és elindultunk kifelé.
A hajó teteje üres volt, még mindenki bent beszélgetett, s forró italát iszogatta.
A hajó elejébe futottam, és kissé előre hajolva figyeltem a közeledő hatalmas épületet.
- Nézd! - mutattam rá. - Fotózzuk le! - mondtam, mire Tomi elővette a telefonját.
- Hát... lehet, nem fogjuk. Mindjárt lemerülök. A telefonom már nem enged vakuzni. Elfelejtettem feltölteni...
- Akkor mindegy. De, azért megpróbálom a sajátommal, habár nem csinál túl szép képet.
Sajnos igazam lett, a kép egy hatalmas elmosódás volt.
- Nem baj, emléknek jó lesz így is - mosolyogtam a  fejemet vakargatva zavaromban.
Ahogy egyre jobban közeledtünk, hirtelen csendben lettem. Megfogtam a korlátot, s a vizet figyeltem.
- Annyira szép - mondtam halkan, mire Tomi hátulról átkarolt, s a fejét a vállamra tette.
Megfogtam a karjait, majd lehunytam a szememet. A szívem olyan hevesen vert, hogy attól féltem, kiesik a helyéről. A fejemben mindeközben a Rómeó és Júlia Szívből szeretni című dala ment.
Úgy éreztem, ez egy olyan pillanat, mikor egy fiú, szerelmet vall egy lánynak. A torkomra egy gombóc szorult, ami nem hagyta hogy bármi is elhagyja a számat. Vajon meddig fog ez tartani, ez az érzés, ami most bennem van, ami nem hagy nyugodni sose, ha meglátom őt a folyóson, vagy ha csak egyszerűen eszembe jutott, vagy ha átölelt, vagy megcsókolt. Meddig fog tartani? Féltem. Mit csináljak? Végül úgy döntöttem, csendben maradok.
De Tomi ekkor felemelte a fejét, mire elengedtem a karjait, amivel közben folyamatosan ölelt, s lassan megfordultam.
Szemtől szemben álltunk egymással. Mosolyogtunk mind a ketten. Láttam a szemében, hogy boldog, és ettől csak még boldogabb lettem.
Az egyik karját felemelte, és az arcomhoz tette. Hallottam a háttérből hogy két ember feljött a tetőre. Már nem voltunk egyedül.
- Nem fázol? - kérdezte tőlem.
- Nem - vágtam rá, és igazam is volt. Hogy tudnék fázni, ha ő velem van?
- Akkor jó - mondta, mire lassan az ajkaihoz emeltem ajkaim és megcsókoltam őt.
Csukott szemmel éreztem, hogy valaki fényképet készít. Szóval valakinek benne leszünk a képébe. Szuper. Persze, ebben a pillanatban semmi sem zavart. 
- Tomi újból mélyen a szemembe nézett.
- Tudod, hogy miért hoztalak ide?
 - Hát, remélem hogy nem most jön az a rész, hogy bevallod, hogy gyilkos vagy és kilöksz a Dunába, csak mert elég jól úszom, de azért nem szeretnék beleesni, meg ilyesmi, mert hát mégis csak november van, meg hideg... - mondtam, mire közbeszólt:
- Szeretlek, Niki - mondta, mire halványan mosolyogni kezdtem.
- Én is szeretlek.

36. rész

Szóval a pénteki nap villámgyorsan elkövetkezett, s el is múlt. Elkezdtük átbeszélni, pontosan milyen számokat adjunk elő, amiből hatalmas vita kerekedett, ugyanis mindenki mást akar. Nem csoda, ez lesz az utolsó fellépésük, szóval mindenki a legjobbat szeretné nyújtani, azt pedig úgy tudják a legjobban elérni, ha olyan számot adnak elő, amit a legjobban szeretnek. Végül mindenki javasolt egy számot, amiből az következett, hogy semmi köze sincs a karácsonyhoz az összeállított műsorunknak, persze nem mintha baj lenne, de azért megbeszéltük, hogy lesz majd valami karácsonyi hangulatú dalunk is, de hogy mi, azt még pontosan nem tudjuk, szóval most mindenki kapott két napot, hogy eldöntse, vasárnap pedig újból próbálni fogunk. Ez persze azt jelenti, hogy egy szabad napom sincs, mivel a mai napot, a szombatot, Tomival töltöm, aminek a puszta gondolatától is egy meleg érzés fut végig a testemen és nem hagyja, hogy másra koncentráljak. Ráadásul ma elvisz valahova, és nem tudom, hogy hova. Nem is tudom, hogy mit vegyek fel, persze ezért hívtam segítségül Timit, a legjobb barátnőmet.

- Nem, nem, nem... - válogatott a szekrényemben szorgalmasan. 

- Arra gondoltam, felveszek egy egyszerű fekete nadrágot, egy vajszínű pulóverrel, és felveszem hozzá a vajszínű de halvány rózsaszín mintás sálamat. A hajamat egyszerűen kiengedem úgy, ahogy van, hullámosan, és kicsit kifestem magam. Na, mit szólsz hozzá?

- Vedd fel, és meglátjuk. De ha engem kérdezel, megfogsz fázni. Már nagyon hideg van kint. Nyakunkon a karácsony.

- Ne is mond, hamarosan itt van a nővérem bemutatója, és megígértem neki, hogy a hétköznap elmegyek vele cipőt venni. Úgy volt, hogy vasárnap megyünk, de közbe jött a próba a srácokkal, na meg ott van a kórus is...

- Nem gondolod, hogy túlvállaltad magad?

- Talán, egy kicsit - nevettem el magam, s közben már benne is voltam a ruhámban.

- Tökéletes - mondta Timi, mikor hirtelen sms-t kaptam.

Tomi írt, az üzenetben az állt, hogy hozzak meleg kabátot és sapkát.

- Szuper. Akkor barna téli kabát és jöhet a sál, meg a sapka...

Estére tökéletesen készen álltam, addig pedig Timivel megírtuk a házi feladatokat, hogy ne reggel keljen megírni, majd filmet néztünk. Hamarosan meg is érkezett Tomi, aki csókkal köszöntött a házunk előtt.

- Akkor vigyázzatok magatokra! - kiabált utánunk anya, mi pedig visszaintegettünk neki, és megnyugtattuk, hogy semmi bajunk se lesz. 

Busz után hévre szálltunk, Pest felé tartottunk. A járműn azonban annyira izgatott voltam, hogy alig bírtam megszólalni. Vajon hova fogunk menni, és miért? Lehet, hogy emberrabló?

- Ne aggódj már annyit, Niki - fogta meg a kezem mosolyogva Tomi, majd felállt, ezzel jelezve, hogy megérkeztünk.

- Itt vagyunk? - néztem körbe a Boráros téren, és hirtelen észbe kaptam.

- Sétálni hoztál a Duna mentén, igaz, jaj ez annyira jó! - mondtam vidáman. - Köszönöm.

Tomi csak nevetett.

- Nem egészen, még egy kicsit utaznunk kell...

Kíváncsian követtem őt, hogy végül hova fog vezetni. Újból buszra szálltunk, s valami sötét kis utcában szálltunk le.

- Nem biztos, hogy jó helyen vagyunk - gondolkozott Tomi. - De azt hiszem, hogy erre kell menni.

- Komolyan gondolod, hogy nem tudod merre kell menni? - kérdeztem tőle félve, de ő csak mosolygott.

Ahogy közeledtünk a  cél felé, egyre világosabb volt, s már láttam is ismét a Dunát, ahol a partnak egy részén emberek sorakoztak. Este Budapest gyönyörű szép. Ahogy minden ki van világítva, olyan, mintha a csillagok közt lennénk, messze a fejünk felett. Varázslatos.

- Megérkeztünk - mutatott Tomi az előttünk lévő kivilágított hajóra.

Elállt a lélegzetem.

- Hajókázni fogunk? Komolyan? - kérdeztem csillogó szemekkel.

- Igen - mosolygott rám, én pedig majdnem elájultam örömömben.