37. rész

Tomival a tömeg legvégére álltunk. Még nem lehetett felszállni a hajóra. Az emberek mind beszélgettek, nevetgéltek. Ahogy körbe néztem, úgy tűnt, mi vagyunk a legfiatalabbak. 
Pár perc várakozás után, egy öltönyös ember jött ki a hajóból, kezdett üdvözölni minket. Tomi a táskája felé nyúlt, kivette belőle a jegyeket. A szívem ezerrel kalimpált. Ha összehozott egy ilyen romantikus estét, annak biztosan valami komolyabb oka van.
Az emberek sorjában szálltak fel, s minden egyes utas ajándék forrócsokit, vagy puncsot kapott.
- Jó estét kívánok - üdvözöltem őket teli mosollyal, és már a kezembe is nyomtak egy puncsot. Isteni illata volt.
Amint beléptünk a hajóba elállt a lélegzetem. Belül két oldalt asztalok álltak. Az asztalok mellett ablakok voltak, melyeket vörös függönnyel lehetett eltakarni. A falak is vörösek voltak, s körben apró lámpák világították be a helyiséget, amiktől az egész hely varázslatossá vált. Az asztalokon természetesen gyertyák égtek, s a terem legvégén volt egy lépcső ami felvezetett a hajó felső szintjére.
- Hölgyem, kérem foglaljon helyet - mondta mosolyogva Tomi, majd segített levenni a kabátomat.
- Ez az egész hely...
- Tetszik? - kérdezte.
- Igen, nagyon köszönöm - válaszoltam neki kedves hangon.
- Mit szeretnél inni? - kérdezte tőlem, én pedig udvariasan visszautasítottam, hisz az egész utat ő fizette, ráadásul kaptunk ajándék puncsot.
Ő ezt az indokot persze nem fogadta el, s rendelt is nekünk egy-egy pohár forró gyümölcs teát.
- Hogyan érdemeltem meg ezt? - kérdeztem tőle csillogó szemekkel, miközben próbáltam kinyitni a mézet, de véletlen túlszakítottam, így az ujjamra cseppent egy kis méz, szerencsére Tomi épp nem figyelt, így észrevétlenül letudtam törölni a szalvétával.
- Tomi a szemembe nézett és megfogta a kezemet. Hevesen kezdett verni a szívem.
- Egy ilyen lánynak mint te, jár a hajótúra.
Éreztem, hogy teljesen elvörösödik a fejem, s úgy éreztem, Tomi élvezi ezt a helyzetet.
A rádióból hirtelen halk zene kezdett szólni.
- Nagyon drága volt? Szívesen kifizetem a felét! - mondtam neki.
- Ne foglalkozz már ezzel - utasított, mire bólintottam egyet.
- Gondolkoztam, hogy mit adhatnánk elő a karácsonyi előadáson, mit szólnál ha az Awake and Alive lenne.
- Skillet? 
- Igen - nevettem fel, hisz mióta én is banda tag vagyok, a Skillet valahogy alap számmá vált.
- Tökéletes lesz.
- Igen, de akkor - vörösödtem ismét el. - Énekeljük együtt.
Tomi hüvelyujjával simogatni kezdte a kezemet, úgy válaszolt nekem.
- Hát persze.
Körülbelül Húsz perce beszélgettünk, mikor hirtelen megpillantottam a Parlamentet...
- Úúú, menjünk ki! - kiáltottam, talán kissé hangosan, mire Tomi egyből felpattant és már vettük is a kabátjainkat és elindultunk kifelé.
A hajó teteje üres volt, még mindenki bent beszélgetett, s forró italát iszogatta.
A hajó elejébe futottam, és kissé előre hajolva figyeltem a közeledő hatalmas épületet.
- Nézd! - mutattam rá. - Fotózzuk le! - mondtam, mire Tomi elővette a telefonját.
- Hát... lehet, nem fogjuk. Mindjárt lemerülök. A telefonom már nem enged vakuzni. Elfelejtettem feltölteni...
- Akkor mindegy. De, azért megpróbálom a sajátommal, habár nem csinál túl szép képet.
Sajnos igazam lett, a kép egy hatalmas elmosódás volt.
- Nem baj, emléknek jó lesz így is - mosolyogtam a  fejemet vakargatva zavaromban.
Ahogy egyre jobban közeledtünk, hirtelen csendben lettem. Megfogtam a korlátot, s a vizet figyeltem.
- Annyira szép - mondtam halkan, mire Tomi hátulról átkarolt, s a fejét a vállamra tette.
Megfogtam a karjait, majd lehunytam a szememet. A szívem olyan hevesen vert, hogy attól féltem, kiesik a helyéről. A fejemben mindeközben a Rómeó és Júlia Szívből szeretni című dala ment.
Úgy éreztem, ez egy olyan pillanat, mikor egy fiú, szerelmet vall egy lánynak. A torkomra egy gombóc szorult, ami nem hagyta hogy bármi is elhagyja a számat. Vajon meddig fog ez tartani, ez az érzés, ami most bennem van, ami nem hagy nyugodni sose, ha meglátom őt a folyóson, vagy ha csak egyszerűen eszembe jutott, vagy ha átölelt, vagy megcsókolt. Meddig fog tartani? Féltem. Mit csináljak? Végül úgy döntöttem, csendben maradok.
De Tomi ekkor felemelte a fejét, mire elengedtem a karjait, amivel közben folyamatosan ölelt, s lassan megfordultam.
Szemtől szemben álltunk egymással. Mosolyogtunk mind a ketten. Láttam a szemében, hogy boldog, és ettől csak még boldogabb lettem.
Az egyik karját felemelte, és az arcomhoz tette. Hallottam a háttérből hogy két ember feljött a tetőre. Már nem voltunk egyedül.
- Nem fázol? - kérdezte tőlem.
- Nem - vágtam rá, és igazam is volt. Hogy tudnék fázni, ha ő velem van?
- Akkor jó - mondta, mire lassan az ajkaihoz emeltem ajkaim és megcsókoltam őt.
Csukott szemmel éreztem, hogy valaki fényképet készít. Szóval valakinek benne leszünk a képébe. Szuper. Persze, ebben a pillanatban semmi sem zavart. 
- Tomi újból mélyen a szemembe nézett.
- Tudod, hogy miért hoztalak ide?
 - Hát, remélem hogy nem most jön az a rész, hogy bevallod, hogy gyilkos vagy és kilöksz a Dunába, csak mert elég jól úszom, de azért nem szeretnék beleesni, meg ilyesmi, mert hát mégis csak november van, meg hideg... - mondtam, mire közbeszólt:
- Szeretlek, Niki - mondta, mire halványan mosolyogni kezdtem.
- Én is szeretlek.