Sziasztok :)
Tegnap este nagyon meglepődtem, ugyanis megkaptam az első díjamat ^^

Nagyon nagyon szépen köszönöm a díjat Taminak ^.^ <3

Szabályok:

- Írd ki kitől van.

- Írj magadról 10 dolgot.

- Válaszolj 10 kérdésre.

- Tegyél fel 10 kérdést.

- Iratkozz fel a küldő blogjára.

10 dolog magamról:

1. Egyik álmom, hogy egyszer elmenjek szörfözni.

2. Életem során legalább egy könyvet írni szeretnék.

3. Imádom a sci-fit.

4. Kedvenc tantárgyam az irodalom és a fizika.

5. Van egy macskám, nagyon imádni való :).

6. Szeretek sütni.

7. Képtelen vagyok elaludni a plüss kutyám nélkül. :$

8. Szeretek rajzolni.

9. Hastáncolok.

10. Imádok írni <3 <3 <3.

10 kérdésre a válaszom:

1. Mi az álom munkád?

- Konkrét elképzelésem még nincsen, de nagyon szeretnék az irodalommal foglalkozni.

2. Mi vett rá, hogy blogot írj?

- Ültem hazafelé a buszon, és egyszer csak bepattant a fejembe a gondolat. Szóval semmi se vett rá, csak úgy eszembe jutott, hogy mi lenne ha ... :)

3. Ki a példaképed?

- Nincs példaképem, viszont minden barátomban, és családtagjaimban tisztelek valamit, amiért felnézek rájuk. Tehát ha így nézzük, ők a példaképeim.

4. Mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?

- A barátaim, három füzetet, öt ceruzát, és egy lakatot :) haha

5. Mit szeretnél karácsonyra kapni?

- Egy új telefont. A mostani szerintem fel fog robbanni. 

6. Ki motivál a legjobban?

- Az egyik osztálytársam.

7. Melyik helyet választanád? London, Párizs, vagy New York? Miért?

- New York. Imádom a pörgést. Párizst vagy Londont inkább üdülésként tudnám elképzelni.

8. Mi a hobbid?

- Hűű... Írás, olvasás, zongorázás, rajzolás, sütés, táncolás... :)

9. Mit tennél ha... Elrabolnának? Felfedeznének? El kéne költöznöd egy másik országba?

Ha elrabolnának, végig angolul beszélnék, aztán kitalálnék valami tervet. :D

Ha felfedeznének, én lennék a világ legboldogabb embere. Valószínűleg írnék magamnak 10 pontot, hogy mindig emlékezni tudjak, ki is vagyok, a sok buta film miatt, ahol mikor felfedeznek valakit, egyből megváltozik a személyisége.

Ha el kéne költöznöm egy másik országba, először is reménykednék, hogy abban az országban angolul beszélnek, másodszor, ha muszáj, hát muszáj. Természetesen ha nem angol nyelvű ország, elkezdeném rohamosan tanulni az új nyelvet.

10. Mi adta az ihletet a blogodhoz?

- Szerelmes voltam egy fiúba, úgy gondoltam, érdemes lenne leírni... Egyik hülye tulajdonságom, hogy alvajáró vagyok, gondoltam ez jó cím lehetne a blognak. Úgy kezdtem el a történetet, hogy az eleje párhuzamban legyen a valósággal. Aztán ezeket a dolgokat elkezdtem elferdíteni, hisz nem lehet pont ugyan az, nem? Akkor felismernék... :) A "végére" kialakult a fejemben  egy történet, amit láthattok a blogomon.

Az én 10 kérdésem:

- Mit gondolsz, fontos, hogy valaki sportoljon?

- Ha lehetne egy szuper erőd, mi lenne az?

- Mi a kedvenc filmed?

- Ha bárhol lehetnél(időben és térben) hova mennél?

- Kiköltöznél az űrbe?

- Mitől félsz a legjobban? Megakarsz szabadulni ettől? Ha igen, teszel érte?

- Ki számodra a legfontosabb?

- Melyik a kedvenc évszakod, és miért?

- Szeretnél férjhez menni a jövőben?

- Miért pont blogolsz? Mi vezetett rá, hogy elkezd? 

Akiknek küldöm: 

http://elveszvefanfictiononedirection18.blogspot.hu/ Taminak ^^

http://szenvedellyelszabva.blogspot.hu/ és Diának ^^ 

Köszönöm szépen még egyszer <3 ...

28. rész

Éreztem ahogyan a vizes fű átitatódik a ruhámon, amitől a lábam teljesen libabőrös lett. A kinti hideg, és az eső ellenére mégsem fáztam, nem voltam képes rá. Azt éreztem, hogy minden összeomlik körülöttem. Hisz, mikor már azt gondoltam, hogy túltettem magam Martinon, akkor előadja ezt a műsort, melyet nem tudok hova tenni. Szerelmi vallomás volt, vagy csak szórakozik velem?!

A földet nézve egy kis tócsában láttam magamat, ahogyan térdelek az esőben. A ruhámon lévő piros festékek teljesen elmosódtak a víztől, amitől még ijesztőbb képet alkottam, mint eddig. A kezemet a sárba tettem, majd egy mozdulattal belecsaptam. Dühös voltam, először csak Martinra, majd Ivettre, végül mindenkire, aki körülöttem volt. 

Egy nagyobb esőcsepp rohamosan végigfutott a fejem tetejétől a hajam végéig, majd leesett a földre. Újból az előttem lévő sárba pillantottam, majd hátra nézetem.

Martin állt ott kapucniban, egy plusz pulóverrel a kezében. Rezzenéstelen arccal meredt rám.

Tágra nyíltak a szemeim, majd a földre néztem, és újból sírni kezdtem, mire ő megragadta a kezeimet, és felhúzott az esőből, rám terítette a pulóvert, majd magához ölelt. Éreztem az illatát. Azt, amit akkor is, mikor segített a lépcsőn aminek a tetején bambulás miatt elestem. Összeszorult a szívem. Eszembe jutott az a sok minden, amit egy hónap alatt átéltünk.

Nem tudtam, mit gondoljak, minden könny egyszerre tűnt el a szememből, csak bambultam előre fele, mire ő beletúrta a fejét a vállamba, én pedig hagytam.

- Miért? - kérdeztem, küzdve a könnyeimmel.
- Mert meghallottam a hangodat, és követtem az ösvényen. Végül idevezetett. 
- De Betti...
- Sajnálom, hogy nem hittem neked. Láttam a lábadat, beszéltem Timivel is. Hinnem kellett volna neked.
- Már mindegy - mondtam, közben eltoltam őt magamtól, bár a karjával még nem eresztett, egyenesen a tenyerembe csúsztatta a kezét.
- Jól sejtem, hogy te - egy pillanatra megállt a mondanivalójával - Elkéstem, igaz? - kérdezte a földet nézve.
- Én pedig keserű ízzel a szájamban bólintottam egyet, nem mertem a szemébe nézni. Ezt kellett mondanom, ez volt a helyes.
Lecsuktam a szemem, ekkor éreztem, hogy elengedi a kezemet.

- Legjobb lenne, ha hazavinnélek, különben nagyon beteg leszel.

Újból kinyitottam a szemem, mikor egy ismerős cipőtalpat láttam magam mellett.

Tomi volt az. Az egyik kezét  zsebében tartva, a másikkal egy esernyőt tartott.

- Majd én hazaviszem - szólalt meg nyugodt hangon.

A két srác még pár pillanatig farkasszemet nézett egymással, majd elindultunk haza.

Ahogy beültünk a kocsiba, akkor éreztem igazán, hogy mennyire fázom.

Eldőltem jobbra az ülésen, végig kifelé néztem az ablakon, nem szólaltam meg.

Az iskola udvarán történt jeleneten kattogtam. Ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy Martin ugyan úgy érez irántam, ahogyan én éreztem iránta. De akkor mégis miért csinálta ezt velem? Miért jött össze Bettivel? Talán jobb is, ha nem gondolkozom ezen. Ráadásul ha Tomi ezt mind végignézte,  akkor nem hiszem, hogy bármi is lehet még köztünk a jövőben.

Lecsuktam a szememet, majd átkaroltam a pulóvert, amit Martintól kaptam, de abban a pillanatban hazaérkeztünk.

Kiszálltunk a kocsiból, az eső még mindig szakadt, Tomi pedig végig kísért az esernyőjével , megvárta, míg kinyitom az ajtót.

A lakásban minden sötét volt, az autónk se állt ott, ahol szokott, ebből arra következtettem, hogy apáék, mindannyian elmentek valahova.

Elköszöntem Tomitól, majd mikor beértem az előszobába, visszafordultam felé. Tudtam, ha most egyedül maradok, a gondolataim szépen lassan megemésztenek majd...

- Nincs kedved bejönni egy kicsit? - kérdeztem tőle hirtelen, vörös arccal, mire ő mosolygott egyet, majd beindult a lakásba.

26. 27. rész

Végre eljött a várva várt nap, amire több mint egy hónapja készülünk a bandával.
Reggel komótos hajjal ébredtem fel, mint mindig. Országszerte esett az eső, talán az esett nem is a legmegfelelőbb szó. A zuhogott viszont annál inkább.
Megkértem anyut, hogy segítsen kivasalni a ruhámat, majd áthívtam Timit, hogy együtt készüljünk el. Természetesen a buli, csak hatkor kezdődött, de ő már kettőre átjött.
Megnéztünk a Halott menyasszonyt, hogy egy kicsit Halloweeni hangulatunk legyen, közben persze végig beszélgettük, és hát igazából nem is a filmre koncentráltunk.
Timi egyébként boszorkány ruhát fog felvenni. Rövid, tépett szoknya, a felsője fekete, tele pókokkal és különböző undorító műkukacokkal. A haját betupíroztuk, majd óvatosan felkötöttük. A szemét én sminkeltem ki neki, fekete füstös sminket kapott, vörös rúzzsal. Felvett még a ruhájához egy csíkos zoknit, ami szerinte tökéletessé teszi az összképet. Először kicsit furcsálltam az ötletét, de az összképet elnézve, nagyon klasszul nézett ki. 
Négy óra után tíz perccel én is elkezdtem készülődni. Timi még nem látta egybe a ruha ötletemet, szóval már nagyon várta, hogy mit fogok felvenni. De még valami hiányzott a ruhámhoz, ezért aput még délelőtt megkértem, hogy próbáljon meg szerezni nekem. Tudom, hogy nem akartam, hogy valami az utolsó pillanatra maradjon, de sajnos ez teljesen kiment a fejemből. Amíg ezen aggódtam, Timi pedig mit sem sejtett, segített megcsinálni a hajamat. Egyszerűen begöndörítettük, majd kicsit szétszedtük. Eddig nem is tűnt fel, hogy mennyire megnőtt a hajam, csak mikor vizesen néztem a tükörben.
Mire elkészült a hajam, gyorsan elővettem a ruhámat a szekrényből, amit anyu gondosan betett egy vállfára felakasztva, elhúzva a többi ruhától, hogy még véletlenül se legyen gyűrött, de azért mégse legyen útba, és persze azért, hogy ne koszolódjon össze. Ő még nem tudott az elvetemült ötletemről, hogy az egészet művérrel fogom összekenni. Persze tudtam, hogy nem bánná.
- Váo - szólalt meg Timi, mikor meglátta a ruhát - Nem is emlékeztem, hogy ennyire gyönyörű.
A ruha hosszú, földig érő fehér színű volt. A felső része pánt nélküli, alul pedig az egész csillogott.
kezdődhetett az "összevérezés". Timi épp egy kis vért csöpögtetett végig a ruhán, mikor megérkezett apu az angyalszárnyakkal.
Azonnal a nyakába ugrottam, így összevéreztem kicsit a felsőjét, amiért természetesen kiakadt. De azonnal beáztatta a ruhát anyu utasítására, így kijött belőle a folt. 
A fehér, csillogós szemhéjpúdert kentem magamra, szempillaspirállal megigazítottam a szempilláimat, majd az arcom, és a szárnyaimat is összekentem a maradék művérrel.
Összességében úgy néztem ki, mint valami angyal, aki összekente magát ketchuppal. Érdekes megközelítés...
Fél hat volt, mikor csöngettek, Tomi volt az, de ezúttal kocsival.
Udvariasan bemutatkozott mindenkinek, majd mikor meglátott minket, tágra nyílt a szeme.
- Nagyon jól néztek ki lányok - mondta, majd felém nézett, és mosolyogni kezdett. 
- Nem is tudtam, hogy van autód - csodálkozott Timi, Tomit nézve.
Tomi egyébként nem vette nagy dobra, egy szétszaggatott öltönyt viselt, néhány helyen lila, és vörös foltokkal.
Gyorsan lefényképeztük egymást, majd elindultunk a suli felé.
Mivel tegnap este próbáltunk egy utolsót, ma úgy gondoltuk, nem kell majd.
Annyira esett az eső, hogy míg átfutottunk a kocsiból az iskolába, mindannyian megáztunk egy kicsit.
A banda többi tagja az aulában izgatottan várt minket.
Krisz zombinak festette ki magát, Ádám pedig, hát... Azt senki se tudja. Ádám úgy volt felöltözve, mint egy titkos ügynök. Szemüveggel, aktatáskával, de hogy miért pont így? 
- Ádám, ne haragudj, de te mi is vagy pontosan? - nevetgélt rajta Timi. Ádám egyébként még nem ismerte Timit, úgy ahogyan Krisz se, de nagyon hamar összebarátkoztak. A barátnőm velünk jöhetett a "színpad" mögé, és láthatta az előkészületeket, ahogy igazából a már beállított hangszerek mögött konstatáltunk.
Hamarosan az igazgató megnyitotta a bulit, majd mindenkinek jó szórakozást kívánt.
Egyébként meglepő módon, több mint a fél iskola ott volt. Sőt, szinte mindenki, és én eddig erről nem tudtam. Hmm...
- Mikor kezdünk? - üvöltöttem Tomi fülébe, aki a telefonjáról megnézte az időt.
- Negyed óra múlva. Addig - nyújtott felém egy mézes cukorkát - ezt szopogasd el.
Mosolyogva enni kezdtem, de mikor Timi meglátta, ő is kérni akart, tehát együtt szenvedtünk a negrókkal.
Az a negyed óra, melyet Tomi mondott, szinte pillanatokon belül elmúlt, kettőt pislogtam, és már a színpadon találtam magam, Timi pedig az első sorból tombolt.
- Üdvözlök mindenkit! - köszönt Krisz a mikrofonba, mire minden beöltözött diák sikoltozni kezdett.
- Mint már ismertek minket, ma is mi fogunk szórakoztatni titeket! Szóval ne felejtsetek el tombolni, és ugrálni! Jó szórakozást! - fejezte be Ádám, majd talán észrevétlenül akarta, de nem sikerült neki, Timire kacsintott, aki ettől ugrálni, és integetni kezdett neki.
Lassan körbenéztem a terembe. Mindenki ott volt, de akkor valami megragadta a tekintetemet, az pedig Betti volt, aki Ivettel állt, úgy tűnt valamiről vitatkoznak. 
Martin sehol sem volt, kerestem még őt egy ideig, mikor megszólalt a zene. Idegesen Tomi felé néztem aki összeráncolta a szemöldökét, majd egyszerűen mellém állt, megfogta a kezemet, majd énekelni kezdett.
Az egész testemet átjárta a boldogság. Nem féltem, nem remegtem, mert ő akkor ott volt velem, és tudtam, hogy ezt együtt fogjuk végigcsinálni. Már szólt is a What I believe, a közönség pedig tombolt. Fantasztikus érzés volt.
Az első számnak hamar vége lett, és már kezdődött is a második szám, amit egyedül adtam elő. Az angyalszárnyaim kicsit nehezítettek a mozgásban, ezért úgy döntöttem, hogy leveszem őket, de teljesen rám ragadtak, képtelen voltam megszabadulni tőlük, talán valahol beleakadhatott a ruhámba.
- Minden oké? - olvastam le Krisz szájáról, én pedig bólintottam, majd kihúztam magam, Tomi pedig fütyülni kezdett, megszólaltak a gitárok, én énekeltem, de ezúttal egyedül. 
Kicsit meglepődtem, mikor a közönség ugyan úgy tombolt, mint az előző számnál. Azt gondoltam, Avril-t nem kedvelik annyian, de tévedtem, hisz a Rock N Roll-ra mindenki ugyan úgy reagált. Sokan táncoltak, de volt aki csak egy helyben állt, úgy figyelve az előadást.
A negyedik dal után tartottunk egy tíz perces szünetet, addig tombold ki magad zenék mentek, mi pedig gyorsan teleittuk magunkat, aztán Timivel elszaladtam mosdóba, de mikor kifordultam a folyosóról Martinba botlottam bele.
Úgy tűnt, valamiért nagyon ideges.
- Szia - köszöntem neki, ő pedig csak mosolyogva nézett engem, mikor megjelent mellettem Tomi is, aki kissé idegesen figyelte az eseményeket, én pedig semmit sem értettem az egészből...
A színpadra visszaérve úgy tűnt, már vártak minket. Újból körbenéztem. Ivett és Betti már nem álltak ott, ahol korábban, Martin pedig egy padon ült, és ... és engem bámult.
Kicsit zavarba jöttem ettől a helyzettől. Szakítottak volna Bettivel? A szívem hevesen verni kezdett, amit persze Tomiék azonnal észre vettek.
- Kellene még pár perc? - nézett rám Krisz.
- Nem, minden rendben, folytassuk - mondtam erőltetett mosollyal, mikor láttam, hogy Tomi mérgesen Martinra néz, majd megbánó fejjel a földet kezdte el vizsgálni. Végül újból énekelni kezdtünk.
Az ötödik szám előtt kialakult különös érzés hamar távozott a körünkből, és visszatért a vidám, bulizós hangulat, így érkeztünk el az utolsó számhoz.
Tomira néztem, majd mosolyogni kezdtem. Vártam, hogy odaálljon a mikrofon elé, de kettőt hátra lépett, majd különös tekintettel néztem rám.
Az utolsó szám Skillet,  Fire and Fury című dala volt. Az első pillanattól kezdve éreztem, hogy itt valami történni fog. A tömegbe néztem, mikor megszólalt a zongora szó, majd egy ismerős hang kezdett el énekelni a hátam mögül. Nem volt olyan tiszta, mint a többiek hangja, mégis kedvesnek, lágynak hangzott. Pontosan tudtam, hogy ki áll mögöttem.
A srácok mind engem néztek, Timinek pedig majdnem leesett az álla.
Lassan megfordulta, éneklés közben, majd azt gondoltam összeesek. Martin állt mögöttem, mikrofonnal a kezében.
mellém állt, így énekeltünk ketten. Újból egy különös hangulat alakult ki ötünk közül, amit még talán pár néző is észre vett. 
Hogy került ide Martin? Miért énekli ezt, és miért velem?
Minden egyes pillanatban, amikor énekeltem, azt éreztem, hogy kiszakítanak belőlem egy darabot. A gombóc, ami két perce hirtelen jelent meg a torkomban, egyre feljebb jött, majd éreztem, hogy ki fog törni!
A szám végén mindenki tapsolni kezdett, én pedig  egyszerűen a helyére tettem a mikrofont, és lefutottam a színpadról az udvarra, ahol szakadt az eső.
Nem tudtam, hogy követ-e valaki, nem láttam, hogy áll-e mellettem valaki, semmit se tudtam. Egyszerűen lerogytam a fűbe és sírni kezdtem...

25. rész

Egy hét, és pár nap telt el azóta, hogy Tomival találkoztunk. Azóta teljesen elvagyok varázsolva. Bármit teszek, folyton csak ő jár a fejemben. Teljesen befészkelte magát, és úgy tűnik nem akar távozni. Nem mintha én akarnám, hogy távozzon.

Péntek, a találkozó.

Tanítás után az iskola előtt várt rám. Lazán állt, fekete pulóverében, sötétkék nadrágjával. 

Amint megpillantott mosolyogni kezdett, amitől nekem is fülig ért a szám.

Buszra ültünk, és elindultunk egy kis kávézó felé. 

Nem utaztunk sokat,de azért az élményért megérte volna. Amint beléptem a küszöbön, az első ami megragadta a figyelmemet, az a halk zongora szó volt. A fal gyönyörű szép bézs színben pompázott. Kerek asztalok voltak mindenhol, rajtuk virágokkal. Ezeken kívül további színes virágok, és képek díszítették a helyet. Az ajtóval szemben egy lépcső vezetett felfelé, oda mentünk mi. A felső tér csaknem ugyan olyan volt, mint a lenti, egy kis különbséggel. Ami lent még nem ragadta meg a tekintetem, az a nyitott emelet volt, így fentről az egész kávézót látni lehetett. Az egyik sarokban pedig ott állt egy hatalmas barna zongora, ami mögül egy harmincas éveiben járó ember játszott gyönyörűen.

- Hűű - nem találok szavakat - mondtam végül, majd mosolyogni kezdtem.

Leültünk Tomival egy asztalhoz, majd mindketten rendeltünk forró fehér csokit. Nem kell mondanom, hogy mennyire isteni volt. Emellett pedig órákig be sem állt a szánk. Csak beszélgettünk, és beszélgettünk. Ha valaki megkérdezné, hogy miről, valószínűleg nem tudnék válaszolni.

Már esteledett, mikor elindultunk sétálni a városban. A lemenő nap mellett Budapest csodálatos látványt nyújt. Lassacskán felvillanó fényektől pompázik az egész város. Minden tökéletes volt, mi pedig hirtelen a Gellért-hegyen találtuk magunkat.

Talán még ilyen szépnek Budapestet, mint ott akkor vele, sose láttam.

Ahogyan néztük a tájat, hirtelen kirázott a hideg, amit persze Tomi is észre vett.

- Fázol? - nézett rám, közben elkezdte levenni a  pulcsiját.

- Nem, dehogy, csak - heves tiltakozásba kezdtem, de már késő volt. A pulcsiját rám terítette, én pedig akaratom ellenére is beleszaglásztam. Nagyon kellemes illata volt. Felnéztem Tomira, aki mosolyogva nézte végig a jelenetet, majd közelebb lépett hozzám és átölelt. Más illata volt, mint Martinnak. Az egész kapcsolatunk teljesen más volt. Olyan egyszerűen történtek a dolgok.

Szorosan hozzá bújtam. Egyikünk sem mondott semmit, csak élveztük a pillanatot. Éreztem, hogy teljesen elvörösödök, de nem érdekelt.

Sajnos fél órával később elindultunk haza. Ennyi idő kellett, hogy ráeszméljek, valószínűleg szegény teljesen átfagyott már. 

Villamosra szálltunk, majd buszra. Elkísért egészen a házunkig, ami előtt persze még beszélgettünk egy kicsit.

- Köszönöm a mai napot, nagyon kellemesen éreztem magam - mondtam, mire odalépett elém, és egy puszit adott az arcomra.

Így történt, hogy fülig érő mosollyal léptem be a házba, és találtam szembe magam anyuval.

Tudtam, most jön a leszidás, amiért ilyen későn érkeztem haza. De ahelyett, hogy ez megtörtént volna, azonnal faggatni kezdett, hogy mi történt.

Mindent elmeséltem neki, majd bementem a szobámba, ledőltem az ágyra, és fülig érő szájjal szinte azonnal elaludtam. Addig nem is tűnt fel, hogy mennyire elálmosodtam.

Ez volt majdnem egy hete. Most csütörtök van, ami azt jelenti, hogy holnap lesz a buli. Izgatottan várom, hogy hogyan fog sikerülni.

24. rész

Egy hét telt el azóta, hogy Tomiékkal próbáltunk, ami az egész hetemre hatással volt.
Hétfőn hatalmas mosollyal tértem vissza az iskolába, és hogy apunak ne legyen igaza, minden délután gondosan tanultam, azután pedig a dalokat gyakoroltam, hogy két hét múlva pénteken, tökéletesen sikerüljön a halloweeni buli. 
A ruhámat már kiválasztottam, és a megfelelő kellékeket is, amelyek kellenek majd hozzá. Kicsit talán korai, de szeretem előre tudni, hogy mi lesz rajtam, nehogy az utolsó pillanatban derüljön ki, hogy semmi ötletem sincs.
A hétvégén természetesen megint próbáltunk. Azt kell, hogy mondjam, hogy fantasztikusan állunk. Sokat segített, hogy mindenki gyakorolt még magától is otthon, így már csak arra kellett ügyelnünk, hogy mindent egyszerre csináljunk, ami pedig nagyon könnyen ment.
Ma reggel, hétfőn mit sem sejtve indultam el az iskolába. Mivel a napokban kiegyensúlyozottan élek, amit legfőképpen a bandának köszönhetek, az alvajárás napok óta kerül engem. Szinte már olyan, mintha nem is lennék az.
Reggel örömmel készülődök, és örömmel hagyom el a lakást. Kicsit talán furcsa, hogy ennyire boldog vagyok. Meg aztán, ma már Timi is jött iskolába, ami csak még boldogabbá tett.
Megérkezve a suliba, megbeszéltük azt a pár dolgot, amit még hétvégén nem sikerült megvitatnunk.
Első óra után, amint elhagyta a tanár az osztálytermet, az ajtót becsukva maga mögött, felültem a padomra, és bambulni kezdtem magam elé. A többiek arcán még érezhető volt, hogy hétfő van. A legtöbben csak a padjukra hajtott fejjel aludtak, vagy csöndben zenét hallgattak. Volt persze olyan is, akit nem zavart a reggeli nyugalom, ők hangosan nevetgéltek, miközben a reggelijüket eszegették.
Fél szemmel láttam, hogy Martin egyedül ül a helyén, majd egyszer csak felpattan, és egyenesen felém veszi az irányt. Persze akár Bettihez is mehetett volna. 
A szívem nem kezdett el hevesen verni, mint máskor, a kezem nem remegett már többé, és idétlenül sem kezdtem el nevetni a közelében. Egyszóval nyugodt voltam. Talán túlságosan is.
Már csupán három lépésnyire volt tőlem, mikor újból nyílni kezdett az ajtó, melynek kissé nyikorgó hangjára, egyből odakaptam a tekintetemet.
Tomi lépett be a terembe, frissen, és üdén. Sötétkék farmernadrágot viselt, egy szürke színű cipzáros pulóverrel, ami alól éppen hogy kilátszott a fekete színű Skillet-es pólója. A haja tökéletesen állt, a szemei csak úgy ragyogtak.
Gyorsan a kezembe kaptam valamit, hogy tördelhessem, majd egy mosolyt eresztettem felé, amiből nevetés sikeredett...
Martin egy pillanatra megállt, majd mintha csak nem is felém indult volna, kiment a teremből.
- Szia, Niki. Ráérsz egy percre? - hívott ki a teremből.
- Igen - mosolyogtam rá, majd lepattantam az asztalról, és kiindultam a teremből, egyenesen a folyósora.
- Beszéltük a srácokkal, hogy mivel elég jól mennek a dalok, ezért most pénteken nem fogunk gyakorolni, csak szombaton. Szóval arra gondoltam, ha lenne időd, akkor találkozhatnánk.
Csillogó szemekkel vártam, hogy megtudjak szólalni, mikor egy éles hang zavarta meg a fülemet.
Betti volt az, ahogy éppen Martinnak köszön nagyon vékony hangon. Szóval ők ma még nem találkoztak.
- Na, mit szólsz? - fordult felém, mire éles fájdalmat éreztem a szívemben.
- Nagyon szívesen találkozok veled - válaszoltam végül hatalmas mosollyal, mire megkönnyebbültem.

23. rész

A maradék időnkben nevettünk, beszélgettünk, egyszóval Tomival nagyon jól elvoltunk. 
A próbának is fantasztikus hangulata volt. Mindenki sokkal nyugodtabb volt, így október 4-én, hogy még van időnk és a dalokkal is nagyon jól állunk.
Hazaérve gyorsan a szobámba rohantam, leültem az ágyamra, majd bekapcsoltam a gépemet.
Két új üzenetem érkezett. Egy Timitől és egy... Bálinttól.
Úgy döntöttem az utóbbit nem nyitom meg. Timivel viszont nagyon jól elbeszélgettünk és megbeszéltünk vasárnapra, hogy elmegyünk iszunk valahol egy forró csokit, amikor apu jött be a szobámba.
- Szia, Niki - mondta, közben körülnézett a szobámban. Úgy sejtem, azt nézte, hogy nincs-e kupi, hogy beleköthessen, hogy pakoljak gépezés közben.
- Mostanában nem vagy sokat otthon - mondta, de nem csak ennyit akart - megtanultál már mindent?
- Igen, apa... Illetve egy-két dolgot még tanulgatnom kell, de majd holnap - válaszoltam.
- Ugye tudod, hogy ez az egész zenélgetés csak addig lehet, amíg nem rontasz semmiből.
- Persze, hogy tudom apa, de nem kell aggódnod - mondtam, közben felfelé néztem a plafont, majd a szekrényem tetejét, ahol megakadt valamin a szemem.
- Jól van, Niki - mondta, majd kiment, én pedig odasétáltam a szekrényhez, majd levettem róla három pár zoknit(?).
Gondolom, alvajárás közben pakolhattam fel oda.
Ideje volt aludni mennem, ez volt a végszó. Már éppen kapcsoltam volna ki a laptopom, mikor rám írt Martin.
- Szia. Hogy telt a hétvégéd?
- Szia. Még telik. De nagyon jó eddig.
- Az jó.
- Neked?
- Pár haverral elmentünk egy pubba, most itt ülünk.
Valamiért nem volt kedvem vele beszélgetni. Nem értem, hogy mit miért csinál. Akar valamit? Vagy csak barátkozik? Vagy én reagálom túl, és tök egyértelmű a válasz? Áhh.. mindegy is. Még pár sort írtam neki, majd elköszöntem és elmentem aludni.