24. rész

Egy hét telt el azóta, hogy Tomiékkal próbáltunk, ami az egész hetemre hatással volt.
Hétfőn hatalmas mosollyal tértem vissza az iskolába, és hogy apunak ne legyen igaza, minden délután gondosan tanultam, azután pedig a dalokat gyakoroltam, hogy két hét múlva pénteken, tökéletesen sikerüljön a halloweeni buli. 
A ruhámat már kiválasztottam, és a megfelelő kellékeket is, amelyek kellenek majd hozzá. Kicsit talán korai, de szeretem előre tudni, hogy mi lesz rajtam, nehogy az utolsó pillanatban derüljön ki, hogy semmi ötletem sincs.
A hétvégén természetesen megint próbáltunk. Azt kell, hogy mondjam, hogy fantasztikusan állunk. Sokat segített, hogy mindenki gyakorolt még magától is otthon, így már csak arra kellett ügyelnünk, hogy mindent egyszerre csináljunk, ami pedig nagyon könnyen ment.
Ma reggel, hétfőn mit sem sejtve indultam el az iskolába. Mivel a napokban kiegyensúlyozottan élek, amit legfőképpen a bandának köszönhetek, az alvajárás napok óta kerül engem. Szinte már olyan, mintha nem is lennék az.
Reggel örömmel készülődök, és örömmel hagyom el a lakást. Kicsit talán furcsa, hogy ennyire boldog vagyok. Meg aztán, ma már Timi is jött iskolába, ami csak még boldogabbá tett.
Megérkezve a suliba, megbeszéltük azt a pár dolgot, amit még hétvégén nem sikerült megvitatnunk.
Első óra után, amint elhagyta a tanár az osztálytermet, az ajtót becsukva maga mögött, felültem a padomra, és bambulni kezdtem magam elé. A többiek arcán még érezhető volt, hogy hétfő van. A legtöbben csak a padjukra hajtott fejjel aludtak, vagy csöndben zenét hallgattak. Volt persze olyan is, akit nem zavart a reggeli nyugalom, ők hangosan nevetgéltek, miközben a reggelijüket eszegették.
Fél szemmel láttam, hogy Martin egyedül ül a helyén, majd egyszer csak felpattan, és egyenesen felém veszi az irányt. Persze akár Bettihez is mehetett volna. 
A szívem nem kezdett el hevesen verni, mint máskor, a kezem nem remegett már többé, és idétlenül sem kezdtem el nevetni a közelében. Egyszóval nyugodt voltam. Talán túlságosan is.
Már csupán három lépésnyire volt tőlem, mikor újból nyílni kezdett az ajtó, melynek kissé nyikorgó hangjára, egyből odakaptam a tekintetemet.
Tomi lépett be a terembe, frissen, és üdén. Sötétkék farmernadrágot viselt, egy szürke színű cipzáros pulóverrel, ami alól éppen hogy kilátszott a fekete színű Skillet-es pólója. A haja tökéletesen állt, a szemei csak úgy ragyogtak.
Gyorsan a kezembe kaptam valamit, hogy tördelhessem, majd egy mosolyt eresztettem felé, amiből nevetés sikeredett...
Martin egy pillanatra megállt, majd mintha csak nem is felém indult volna, kiment a teremből.
- Szia, Niki. Ráérsz egy percre? - hívott ki a teremből.
- Igen - mosolyogtam rá, majd lepattantam az asztalról, és kiindultam a teremből, egyenesen a folyósora.
- Beszéltük a srácokkal, hogy mivel elég jól mennek a dalok, ezért most pénteken nem fogunk gyakorolni, csak szombaton. Szóval arra gondoltam, ha lenne időd, akkor találkozhatnánk.
Csillogó szemekkel vártam, hogy megtudjak szólalni, mikor egy éles hang zavarta meg a fülemet.
Betti volt az, ahogy éppen Martinnak köszön nagyon vékony hangon. Szóval ők ma még nem találkoztak.
- Na, mit szólsz? - fordult felém, mire éles fájdalmat éreztem a szívemben.
- Nagyon szívesen találkozok veled - válaszoltam végül hatalmas mosollyal, mire megkönnyebbültem.