26. 27. rész

Végre eljött a várva várt nap, amire több mint egy hónapja készülünk a bandával.
Reggel komótos hajjal ébredtem fel, mint mindig. Országszerte esett az eső, talán az esett nem is a legmegfelelőbb szó. A zuhogott viszont annál inkább.
Megkértem anyut, hogy segítsen kivasalni a ruhámat, majd áthívtam Timit, hogy együtt készüljünk el. Természetesen a buli, csak hatkor kezdődött, de ő már kettőre átjött.
Megnéztünk a Halott menyasszonyt, hogy egy kicsit Halloweeni hangulatunk legyen, közben persze végig beszélgettük, és hát igazából nem is a filmre koncentráltunk.
Timi egyébként boszorkány ruhát fog felvenni. Rövid, tépett szoknya, a felsője fekete, tele pókokkal és különböző undorító műkukacokkal. A haját betupíroztuk, majd óvatosan felkötöttük. A szemét én sminkeltem ki neki, fekete füstös sminket kapott, vörös rúzzsal. Felvett még a ruhájához egy csíkos zoknit, ami szerinte tökéletessé teszi az összképet. Először kicsit furcsálltam az ötletét, de az összképet elnézve, nagyon klasszul nézett ki. 
Négy óra után tíz perccel én is elkezdtem készülődni. Timi még nem látta egybe a ruha ötletemet, szóval már nagyon várta, hogy mit fogok felvenni. De még valami hiányzott a ruhámhoz, ezért aput még délelőtt megkértem, hogy próbáljon meg szerezni nekem. Tudom, hogy nem akartam, hogy valami az utolsó pillanatra maradjon, de sajnos ez teljesen kiment a fejemből. Amíg ezen aggódtam, Timi pedig mit sem sejtett, segített megcsinálni a hajamat. Egyszerűen begöndörítettük, majd kicsit szétszedtük. Eddig nem is tűnt fel, hogy mennyire megnőtt a hajam, csak mikor vizesen néztem a tükörben.
Mire elkészült a hajam, gyorsan elővettem a ruhámat a szekrényből, amit anyu gondosan betett egy vállfára felakasztva, elhúzva a többi ruhától, hogy még véletlenül se legyen gyűrött, de azért mégse legyen útba, és persze azért, hogy ne koszolódjon össze. Ő még nem tudott az elvetemült ötletemről, hogy az egészet művérrel fogom összekenni. Persze tudtam, hogy nem bánná.
- Váo - szólalt meg Timi, mikor meglátta a ruhát - Nem is emlékeztem, hogy ennyire gyönyörű.
A ruha hosszú, földig érő fehér színű volt. A felső része pánt nélküli, alul pedig az egész csillogott.
kezdődhetett az "összevérezés". Timi épp egy kis vért csöpögtetett végig a ruhán, mikor megérkezett apu az angyalszárnyakkal.
Azonnal a nyakába ugrottam, így összevéreztem kicsit a felsőjét, amiért természetesen kiakadt. De azonnal beáztatta a ruhát anyu utasítására, így kijött belőle a folt. 
A fehér, csillogós szemhéjpúdert kentem magamra, szempillaspirállal megigazítottam a szempilláimat, majd az arcom, és a szárnyaimat is összekentem a maradék művérrel.
Összességében úgy néztem ki, mint valami angyal, aki összekente magát ketchuppal. Érdekes megközelítés...
Fél hat volt, mikor csöngettek, Tomi volt az, de ezúttal kocsival.
Udvariasan bemutatkozott mindenkinek, majd mikor meglátott minket, tágra nyílt a szeme.
- Nagyon jól néztek ki lányok - mondta, majd felém nézett, és mosolyogni kezdett. 
- Nem is tudtam, hogy van autód - csodálkozott Timi, Tomit nézve.
Tomi egyébként nem vette nagy dobra, egy szétszaggatott öltönyt viselt, néhány helyen lila, és vörös foltokkal.
Gyorsan lefényképeztük egymást, majd elindultunk a suli felé.
Mivel tegnap este próbáltunk egy utolsót, ma úgy gondoltuk, nem kell majd.
Annyira esett az eső, hogy míg átfutottunk a kocsiból az iskolába, mindannyian megáztunk egy kicsit.
A banda többi tagja az aulában izgatottan várt minket.
Krisz zombinak festette ki magát, Ádám pedig, hát... Azt senki se tudja. Ádám úgy volt felöltözve, mint egy titkos ügynök. Szemüveggel, aktatáskával, de hogy miért pont így? 
- Ádám, ne haragudj, de te mi is vagy pontosan? - nevetgélt rajta Timi. Ádám egyébként még nem ismerte Timit, úgy ahogyan Krisz se, de nagyon hamar összebarátkoztak. A barátnőm velünk jöhetett a "színpad" mögé, és láthatta az előkészületeket, ahogy igazából a már beállított hangszerek mögött konstatáltunk.
Hamarosan az igazgató megnyitotta a bulit, majd mindenkinek jó szórakozást kívánt.
Egyébként meglepő módon, több mint a fél iskola ott volt. Sőt, szinte mindenki, és én eddig erről nem tudtam. Hmm...
- Mikor kezdünk? - üvöltöttem Tomi fülébe, aki a telefonjáról megnézte az időt.
- Negyed óra múlva. Addig - nyújtott felém egy mézes cukorkát - ezt szopogasd el.
Mosolyogva enni kezdtem, de mikor Timi meglátta, ő is kérni akart, tehát együtt szenvedtünk a negrókkal.
Az a negyed óra, melyet Tomi mondott, szinte pillanatokon belül elmúlt, kettőt pislogtam, és már a színpadon találtam magam, Timi pedig az első sorból tombolt.
- Üdvözlök mindenkit! - köszönt Krisz a mikrofonba, mire minden beöltözött diák sikoltozni kezdett.
- Mint már ismertek minket, ma is mi fogunk szórakoztatni titeket! Szóval ne felejtsetek el tombolni, és ugrálni! Jó szórakozást! - fejezte be Ádám, majd talán észrevétlenül akarta, de nem sikerült neki, Timire kacsintott, aki ettől ugrálni, és integetni kezdett neki.
Lassan körbenéztem a terembe. Mindenki ott volt, de akkor valami megragadta a tekintetemet, az pedig Betti volt, aki Ivettel állt, úgy tűnt valamiről vitatkoznak. 
Martin sehol sem volt, kerestem még őt egy ideig, mikor megszólalt a zene. Idegesen Tomi felé néztem aki összeráncolta a szemöldökét, majd egyszerűen mellém állt, megfogta a kezemet, majd énekelni kezdett.
Az egész testemet átjárta a boldogság. Nem féltem, nem remegtem, mert ő akkor ott volt velem, és tudtam, hogy ezt együtt fogjuk végigcsinálni. Már szólt is a What I believe, a közönség pedig tombolt. Fantasztikus érzés volt.
Az első számnak hamar vége lett, és már kezdődött is a második szám, amit egyedül adtam elő. Az angyalszárnyaim kicsit nehezítettek a mozgásban, ezért úgy döntöttem, hogy leveszem őket, de teljesen rám ragadtak, képtelen voltam megszabadulni tőlük, talán valahol beleakadhatott a ruhámba.
- Minden oké? - olvastam le Krisz szájáról, én pedig bólintottam, majd kihúztam magam, Tomi pedig fütyülni kezdett, megszólaltak a gitárok, én énekeltem, de ezúttal egyedül. 
Kicsit meglepődtem, mikor a közönség ugyan úgy tombolt, mint az előző számnál. Azt gondoltam, Avril-t nem kedvelik annyian, de tévedtem, hisz a Rock N Roll-ra mindenki ugyan úgy reagált. Sokan táncoltak, de volt aki csak egy helyben állt, úgy figyelve az előadást.
A negyedik dal után tartottunk egy tíz perces szünetet, addig tombold ki magad zenék mentek, mi pedig gyorsan teleittuk magunkat, aztán Timivel elszaladtam mosdóba, de mikor kifordultam a folyosóról Martinba botlottam bele.
Úgy tűnt, valamiért nagyon ideges.
- Szia - köszöntem neki, ő pedig csak mosolyogva nézett engem, mikor megjelent mellettem Tomi is, aki kissé idegesen figyelte az eseményeket, én pedig semmit sem értettem az egészből...
A színpadra visszaérve úgy tűnt, már vártak minket. Újból körbenéztem. Ivett és Betti már nem álltak ott, ahol korábban, Martin pedig egy padon ült, és ... és engem bámult.
Kicsit zavarba jöttem ettől a helyzettől. Szakítottak volna Bettivel? A szívem hevesen verni kezdett, amit persze Tomiék azonnal észre vettek.
- Kellene még pár perc? - nézett rám Krisz.
- Nem, minden rendben, folytassuk - mondtam erőltetett mosollyal, mikor láttam, hogy Tomi mérgesen Martinra néz, majd megbánó fejjel a földet kezdte el vizsgálni. Végül újból énekelni kezdtünk.
Az ötödik szám előtt kialakult különös érzés hamar távozott a körünkből, és visszatért a vidám, bulizós hangulat, így érkeztünk el az utolsó számhoz.
Tomira néztem, majd mosolyogni kezdtem. Vártam, hogy odaálljon a mikrofon elé, de kettőt hátra lépett, majd különös tekintettel néztem rám.
Az utolsó szám Skillet,  Fire and Fury című dala volt. Az első pillanattól kezdve éreztem, hogy itt valami történni fog. A tömegbe néztem, mikor megszólalt a zongora szó, majd egy ismerős hang kezdett el énekelni a hátam mögül. Nem volt olyan tiszta, mint a többiek hangja, mégis kedvesnek, lágynak hangzott. Pontosan tudtam, hogy ki áll mögöttem.
A srácok mind engem néztek, Timinek pedig majdnem leesett az álla.
Lassan megfordulta, éneklés közben, majd azt gondoltam összeesek. Martin állt mögöttem, mikrofonnal a kezében.
mellém állt, így énekeltünk ketten. Újból egy különös hangulat alakult ki ötünk közül, amit még talán pár néző is észre vett. 
Hogy került ide Martin? Miért énekli ezt, és miért velem?
Minden egyes pillanatban, amikor énekeltem, azt éreztem, hogy kiszakítanak belőlem egy darabot. A gombóc, ami két perce hirtelen jelent meg a torkomban, egyre feljebb jött, majd éreztem, hogy ki fog törni!
A szám végén mindenki tapsolni kezdett, én pedig  egyszerűen a helyére tettem a mikrofont, és lefutottam a színpadról az udvarra, ahol szakadt az eső.
Nem tudtam, hogy követ-e valaki, nem láttam, hogy áll-e mellettem valaki, semmit se tudtam. Egyszerűen lerogytam a fűbe és sírni kezdtem...