23. rész

A maradék időnkben nevettünk, beszélgettünk, egyszóval Tomival nagyon jól elvoltunk. 
A próbának is fantasztikus hangulata volt. Mindenki sokkal nyugodtabb volt, így október 4-én, hogy még van időnk és a dalokkal is nagyon jól állunk.
Hazaérve gyorsan a szobámba rohantam, leültem az ágyamra, majd bekapcsoltam a gépemet.
Két új üzenetem érkezett. Egy Timitől és egy... Bálinttól.
Úgy döntöttem az utóbbit nem nyitom meg. Timivel viszont nagyon jól elbeszélgettünk és megbeszéltünk vasárnapra, hogy elmegyünk iszunk valahol egy forró csokit, amikor apu jött be a szobámba.
- Szia, Niki - mondta, közben körülnézett a szobámban. Úgy sejtem, azt nézte, hogy nincs-e kupi, hogy beleköthessen, hogy pakoljak gépezés közben.
- Mostanában nem vagy sokat otthon - mondta, de nem csak ennyit akart - megtanultál már mindent?
- Igen, apa... Illetve egy-két dolgot még tanulgatnom kell, de majd holnap - válaszoltam.
- Ugye tudod, hogy ez az egész zenélgetés csak addig lehet, amíg nem rontasz semmiből.
- Persze, hogy tudom apa, de nem kell aggódnod - mondtam, közben felfelé néztem a plafont, majd a szekrényem tetejét, ahol megakadt valamin a szemem.
- Jól van, Niki - mondta, majd kiment, én pedig odasétáltam a szekrényhez, majd levettem róla három pár zoknit(?).
Gondolom, alvajárás közben pakolhattam fel oda.
Ideje volt aludni mennem, ez volt a végszó. Már éppen kapcsoltam volna ki a laptopom, mikor rám írt Martin.
- Szia. Hogy telt a hétvégéd?
- Szia. Még telik. De nagyon jó eddig.
- Az jó.
- Neked?
- Pár haverral elmentünk egy pubba, most itt ülünk.
Valamiért nem volt kedvem vele beszélgetni. Nem értem, hogy mit miért csinál. Akar valamit? Vagy csak barátkozik? Vagy én reagálom túl, és tök egyértelmű a válasz? Áhh.. mindegy is. Még pár sort írtam neki, majd elköszöntem és elmentem aludni.