25. rész

Egy hét, és pár nap telt el azóta, hogy Tomival találkoztunk. Azóta teljesen elvagyok varázsolva. Bármit teszek, folyton csak ő jár a fejemben. Teljesen befészkelte magát, és úgy tűnik nem akar távozni. Nem mintha én akarnám, hogy távozzon.

Péntek, a találkozó.

Tanítás után az iskola előtt várt rám. Lazán állt, fekete pulóverében, sötétkék nadrágjával. 

Amint megpillantott mosolyogni kezdett, amitől nekem is fülig ért a szám.

Buszra ültünk, és elindultunk egy kis kávézó felé. 

Nem utaztunk sokat,de azért az élményért megérte volna. Amint beléptem a küszöbön, az első ami megragadta a figyelmemet, az a halk zongora szó volt. A fal gyönyörű szép bézs színben pompázott. Kerek asztalok voltak mindenhol, rajtuk virágokkal. Ezeken kívül további színes virágok, és képek díszítették a helyet. Az ajtóval szemben egy lépcső vezetett felfelé, oda mentünk mi. A felső tér csaknem ugyan olyan volt, mint a lenti, egy kis különbséggel. Ami lent még nem ragadta meg a tekintetem, az a nyitott emelet volt, így fentről az egész kávézót látni lehetett. Az egyik sarokban pedig ott állt egy hatalmas barna zongora, ami mögül egy harmincas éveiben járó ember játszott gyönyörűen.

- Hűű - nem találok szavakat - mondtam végül, majd mosolyogni kezdtem.

Leültünk Tomival egy asztalhoz, majd mindketten rendeltünk forró fehér csokit. Nem kell mondanom, hogy mennyire isteni volt. Emellett pedig órákig be sem állt a szánk. Csak beszélgettünk, és beszélgettünk. Ha valaki megkérdezné, hogy miről, valószínűleg nem tudnék válaszolni.

Már esteledett, mikor elindultunk sétálni a városban. A lemenő nap mellett Budapest csodálatos látványt nyújt. Lassacskán felvillanó fényektől pompázik az egész város. Minden tökéletes volt, mi pedig hirtelen a Gellért-hegyen találtuk magunkat.

Talán még ilyen szépnek Budapestet, mint ott akkor vele, sose láttam.

Ahogyan néztük a tájat, hirtelen kirázott a hideg, amit persze Tomi is észre vett.

- Fázol? - nézett rám, közben elkezdte levenni a  pulcsiját.

- Nem, dehogy, csak - heves tiltakozásba kezdtem, de már késő volt. A pulcsiját rám terítette, én pedig akaratom ellenére is beleszaglásztam. Nagyon kellemes illata volt. Felnéztem Tomira, aki mosolyogva nézte végig a jelenetet, majd közelebb lépett hozzám és átölelt. Más illata volt, mint Martinnak. Az egész kapcsolatunk teljesen más volt. Olyan egyszerűen történtek a dolgok.

Szorosan hozzá bújtam. Egyikünk sem mondott semmit, csak élveztük a pillanatot. Éreztem, hogy teljesen elvörösödök, de nem érdekelt.

Sajnos fél órával később elindultunk haza. Ennyi idő kellett, hogy ráeszméljek, valószínűleg szegény teljesen átfagyott már. 

Villamosra szálltunk, majd buszra. Elkísért egészen a házunkig, ami előtt persze még beszélgettünk egy kicsit.

- Köszönöm a mai napot, nagyon kellemesen éreztem magam - mondtam, mire odalépett elém, és egy puszit adott az arcomra.

Így történt, hogy fülig érő mosollyal léptem be a házba, és találtam szembe magam anyuval.

Tudtam, most jön a leszidás, amiért ilyen későn érkeztem haza. De ahelyett, hogy ez megtörtént volna, azonnal faggatni kezdett, hogy mi történt.

Mindent elmeséltem neki, majd bementem a szobámba, ledőltem az ágyra, és fülig érő szájjal szinte azonnal elaludtam. Addig nem is tűnt fel, hogy mennyire elálmosodtam.

Ez volt majdnem egy hete. Most csütörtök van, ami azt jelenti, hogy holnap lesz a buli. Izgatottan várom, hogy hogyan fog sikerülni.