12. rész

Félig csukott szemmel botorkáltam a szobámba a ruháimért, amit nehezen, de sikerült felvennem. Aztán arcot mostam, jó hideg vízzel, ami azonnal felébresztett. Reggelit készítettem, a fülhallgatót a fülembe tettem, majd elindultam iskolába.

A buszon ülve az embereket figyeltem. Sokan döntöttek úgy, hogy még alszanak egy keveset. A csendet egy három fős lány banda törte meg. Ők nem tűntek álmosnak. Nekem pedig szerencsére már le kellett szállnom. 

A suliban is csend volt még, pedig már majdnem becsöngettek. A termünkből viszont különös zaj áradt.

Ahogy beléptem, láttam ahogy épp egy virágcserép maradványait söprik össze. Kézzel. Szóval, megérkeztünk.

- Szia, Niki! Lemaradtál ... Kristóf az asztalon táncolt és leverte a cserepet, nagyon vicces volt - mondta Timi izgatottan

Nem értettem, hogy ebben mi a vicces, de annyira nem zavart. A helyemre ülve óvatosan Martin felé pillantottam, aki ügyet se vetve semmire ült a padján és a többiekkel beszélgetett. Így nem akartam köszönni neki.

- Itt vagy??? - kérdezte Ivett

- Igen, bocsi elbambultam . Mondtam mosolyogva, majd megölelt - szombaton tartunk otthon egy vége van a nyárnak bulit. Ugye eljössz? - kérdezte csillogó szemekkel

- Egy hete vége van már - nevettem - persze, hogy elmegyek. De, ezt mikor találtad ki?

- Mikor Kristóf leverte a cserepet. Valamiért beugrott. Eddig mindenki visszajelezte, hogy jön.

- Nem csak most tört össze? - kérdeztem

- De, de azóta eltelt vagy - számolgatott magában - vagy hat perc. Ennyi idő alatt nyolc embert kérdeztem meg, mindenki benne volt. 

- Értem, és a szüleid?

- Nem lesznek otthon. Elutaznak vidékre a nagyszüleimhez.

- Te miért nem mész velük?

- Kikönyörögtem . Szóval. Hozz majd magaddal kaját, meg valamit, amit lehet inni. 

- Öhm. Rendben.

A helyemre ültem, majd gondolkozni kezdtem - vajon Martint meghívta? Ott tudnék beszélni vele. Bár, ha őt meghívta, akkor biztos, hogy Betti is jön. Lehet nem kellene elmennem abba a buliba. Betti egyébként az egyik évfolyamtársunk. Igazán csinos, rövid, egyenes barna haja van. Bár még sose beszélgettem vele, kedves lánynak tűnik. 

Az első pár óra hamar eltelt, majd következett a tesi, szóval elindultunk a tornaterem felé a földszintre.

Ivett és Timi mindig baromi lassan készül, én az ajtóban szoktam várni őket. 

- Áu... Nem szeretnék tesizni. Mindig talajgyakorlatokat csinálunk - panaszkodott Timi

- De hisz, még nem is csináltunk semmit ebben az évben -válaszolta neki Ivett

- De én már gondolatban igen. Rendesen le is fárasztott

- Míg ők így elbeszélgettek, én csendben sétáltam mellettük. Mire leértünk a tesiteremhez, persze, hogy pont akkor, rájöttem, hogy a cipőmet fent hagytam.

- Lányok, visszaszaladok valamiért. Addig beviszitek az öltözőbe a cuccomat? - kérdeztem, ők pedig átvették tőlem

- Rohanni kezdtem visszafelé, hiszen már majdnem becsengettek. Az első emeletre villám gyorsan felsiettem, a másodiknál viszont már kezdtem elfáradni. Nem is értem, miért ilyen magas az iskola. 

Láttam, hogy valaki áll a lépcső tetején, de nem voltam biztos benne. Ahogy szaladtam felfelé, láttam, hogy Martin az és Betti.

Ijedtemben, nem tudtam, hogy mit tehetnék. Köszönjek nekik? Vagy ne tegyem? Martinnal ma még semmit sem beszélgettem, egy szia lehet, hogy nem gond. És akkor... Hirtelen melléléptem az utolsó lépcsőfokot, annyira elhalmoztam a gondolataim. A következő pillanatban a földön feküdtem, iszonyatos fájdalmat érezve a lábamban. 

- Jól vagy?? - szaladt hozzám oda Betti, kicsit mosolyogva.

- Persze, köszönöm - csak megbotlottam, mert elbambultam és mindig ennyi lépcsőfok volt itt? - mondtam, közben megpróbáltam felállni, kissé sántítva, de próbáltam leplezni a fájdalmamat, hogy ne tűnjek annyira bénának. 

- Szerintem menj le az orvoshoz. Lehet, hogy kibicsaklott a bokád - lépett mellém Martin.

- Mi, nem dehogy! Jól vagyok, köszönöm - hazudtam.

Hirtelen becsöngettek, mire Betti egy puszit nyomott Martin szájára!!! majd beszaladt a termébe.

- Lekísérlek az orvoshoz. 

- Tényleg semmi szükség erre, hisz ... - de a következő pillanatban már a vállamon volt a keze. Talán ez volt az első alkalom, hogy fizikailag ennyire közel kerültünk egymáshoz. Milyen kellemes az illata..

- Kicsit kevesebbet bambulj - szidott le én pedig elvörösödtem

- Bocsánat.

Kissé kínos lett a helyzet.

- Egyébként, szia -mondta, mire ösztönösen elnevettem magam.

- Szia.
- Azért mondom, mert mielőtt elestél volna úgy tűnt, köszönni készültél.
- Igen, valóban azt terveztem.
- Mit szerettél volna mondani?- kérdezte ahogy elértük az első emelet fordulóját.
- Úgy érted, hogy ma? - néztem rá, de olyan közel volt az arca, hogy ezt többé nem mertem megtenni.
- Igen, tegnap mondtad, hogy beszélni szeretnél velem valamiről, meg hogy valami nincs rendben. Gondolkoztam rajta az éjjel, hogy talán otthon történhetett valami - mondta aggódó hangon, miközben leértünk a földszintre.
- Az igazat megvallva nem szeretném, hogy ennél is többet késs miattam. A végén még bajba kerülsz.
- Akkor én most megyek is órára. Szólok a tanárnak, hogy mi történt.
- Köszönöm, Martin - vigyorogtam rá, ő pedig ekkor elengedte a vállamat.
- Na pá - intett végül egy apró mosollyal.

- Pá ... mondtam, majd besántikáltam az orvoshoz. Azért ez nem úgy alakult, ahogy vártam.

Martinnak sajnos igaza volt. A védőnő akart nekem igazolást írni, de inkább bent maradtam, majd visszakísért a terembe, ahol egyedül ültem. Hát nem csodálatos ez a nap?