- Ez csodálatos volt!!! Láttad, hogy néhányan még táncoltak is???
- Igen és annyira boldog vagyok! - áradoztam Timinek, miközben a szemem sarkából Bettiéket figyeltem.
A lány egyből Martinhoz sietett, hogy kikérje az előadásáról a véleményét.
Valamiért furcsa érzés töltött el. Valamiért nem tudtam engedni magamnak, egyszerűen elindultam.
- Nagyon szuper voltál - mondtam Bettinek.
- Kösz... - közben pedig úgy nézett rám, mint aki egy legyet néz, amit hamarosan le fog csapni.
- Hát, akkor. Izé. Ennyi - nem is lehettem volna határozottabb.
A hátam mögül hallottam, ahogyan Martinnak azt mondja, hogy nem kell neki a nyalás, a buli óta egyszerűen hányingere van tőlem.
A fejemet rázva mentem tovább, közben erős nyomást érezve a mellkasomban.
Vannak dolgok amiket sose fogok megérteni. Például Betti utálata, vagy Ivett utálata. De legfőképpen Martint, aki már egy éve megfejthetetlen számomra. Minden egyes mozdulata, amit a múltban tett, hatással volt rám. Minden egyes szava megérintett, megnyugtatott, biztonságot adott. Ma már örülök, ha rám néz. Hogy hogyan jutottam el idáig? Talán nem fontos. Nem fontos, mert valamit elvett tőlem. Elvette a tiszteletemet, a barátságomat, és mind ezt pár hazug szóért. Ennyit értem neki? Ennyit érne hát a szerelem? Csalódottság és vágyakozás folyamatos ismétlődését, akár egy kör, mely sose ér véget? Nekem elegem lett ebből a körből! Ki akartam lépni belőle, de valami folyton visszahúzott. A remény. A leggonoszabb dolog, amivel valaha is találkoztam. Akár egy mosoly, és azt hiszem, minden rendben van. De ezt csak mind beleképzelem. Mert képtelen vagyok eldönteni, hogy mit is érezhet irántam.
- Niki? Niki jól vagy??? - kérdezte Timi a vállaimat rázva!
- Mi?Mi történt? - kérdeztem, közben óvatosan megtöröltem a szemeimet.
- Még semmi. De már nagyon izgulok. Mi a gond?? Csak nem, Martin?- suttogta a fülembe.
- De, azt hiszem. Ki szeretnék menni innen, alig kapok levegőt!
- Nem, ne menj most. Nézd! Már jönnek is vissza a színpadra!
Mindenki őrületes tapsolásba kezdett.
Körbenéztem. A teremben lévők kíváncsi tekintettel várták a végeredményt. Éreztem, hogy minden elcsendesül, a fülemben csupán a szívem gyorsuló dobogását hallottam
Mi lesz, ha most Betti nyer? Mi lesz, ha én nyerek? Még jobban megutál? Talán leszáll majd rólam?
Rájuk néztem. Martin magához húzta a barátnőjét, majd egy csókot adott a szájára, aztán tovább figyelték a színpadon állókat.
Nem tudtam levenni róluk a szememet. Könyörtelen féltékenység fogott el! Hogy lehetek ennyire önző, hogy most is arra gondolok, bárcsak az enyém lenne?
Martin ekkor rám nézett. Egyenesen a szemembe, nem zavarta, hogy nézem, engem nem zavart, hogy néz. Csak bámultuk egymást.
Nem akartam elengedni, de változtatnom kellett. Ez így nem mehetett tovább! El kellett őt engednem, de tudtam, hogy ha ez az a pillanat, akkor hatalmas űr fog a szívem helyére kerülni, amit nagyon nehéz lesz majd újra betömni. Mert érzem, hogy még sose volt számomra semmi, ami ennyire fontos lenne.
Timi ekkor az ölembe ugrott, én pedig újra hallani kezdtem. Hallottam a sikításokat, a gratulálásokat.
Felnéztem a színpadra, ahol Tomi egyenesen rám mutatott, én pedig elindultam a színpad felé. Megnyertem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése