2014. július 10., csütörtök

10. rész

A következő pillanatban a kezemmel a földet támasztottam. A gondolataim hirtelen kitisztultak, hogy miért nem keresett. Mert nem akart, mert neki én nem számítok, amit most azzal, hogy Martin és Betti kapcsolatba lettek facebookon egyértelműen alátámasztott. Először egy könnycsepp futott végig az arcomon, majd még pár, végül sírni kezdtem, később pedig zokogni. Az ágyamra feküdtem. Semmire se tudtam gondolni, csak hogy mennyire idiótának érzem magam, amiért azt hittem, megfoghattam őt bármivel is, ami én vagyok. 
Fél óra telhetett el, mikor az ajtómon kopogni kezdtek. Ivett és Timi léptek be egyszerre. Letöröltem az arcomat, hogy ne lássák, hogy sírtam, majd a fejem az ágyra hajtottam.
- Szia, Niki - ült le mellém Ivett 
- Annyira sajnáljuk, mi se tudtunk róla - mondta Timi
- Nem értem, miről van szó - válaszoltam arcommal a párnámban.
- Martinról. Tudjuk, hogy tetszik neked, hiába tagadod. Elég csak rád nézni, mikor meglátod őt, mindig kivirágzol, mosolyogsz, boldog vagy...
- Ő csak... egy barátom - mondtam remegő hangon - és az is marad most már.
Timi átkarolt, én pedig újra sírni kezdtem. 
- Nem értem. Timivel tavaly fogadtunk is, hogy biztosan összejöttök majd. Annyira jól kijöttetek egymással.
- Tévedtetek.
- Gyere ki velünk sétálni. Az mindig felvidít téged - mosolygott rám Timi. 
- Ha nem jössz ki, mindent szétpakolunk a szobádban - indult el Ivett az asztalomhoz, majd lelökött onnan pár füzetet
- Héé. Azokat ne verd le, szükségem van rájuk - mondtam, miközben egy zsebkendőt kezdett el kibontani és szétdobálni a darabokat a szobámban.
- Szerintem ez nem a legjobb módja a vigasztalásnak . Szólt rá Timi, miközben ő maga is eldobott két kispárnát a földre. 
- Bár csak ennyire könnyű lenne - ültem fel az ágyról, csak akkor láttam, hogy mekkora kupi lett két perc alatt, mire azért elmosolyodtam. 
Akkor - ült a másik oldalamra Ivett - Örülj neki, hogy ez most kiderült, mellesleg, osztálytársak vagytok, talán csak nem akart összejönni egy osztálytársával. Gondolj bele, még két év. Ha szakítotok, akkor nézhetitek egymást kellemetlenül. De ez még egyáltalán nem jelenti, hogy nem kellesz neki. Néha mikor meséltél róla, hogy hogyan beszélgettek, a barátok nem ilyenek egymással. Nincs fiú lány barátság!
- Igen, mert valaki mindig többet érez, és itt én voltam az... - ismertem be végre.
- Legalább kimondtad. Ennél már csak jobb lehet. Gondolj arra, hogy a szeretetünket csak az érdemli meg, aki képes viszonozni azt. Más senki más! Ne hagyd, hogy befolyásolja a kedvedet azzal, amit tesz. Neked anélkül is boldognak kell lenned, hogy ő melletted van. És most, hogy végre felmerted vállalni, már csak jobb lesz. Talán neki is el kellene mondanod, hogy mit érzel. Segítene továbblépni.
- Kizárt dolog! Ha ez azért segítene, mert az elutasítása tudatosítaná bennem az érzéseit, akkor már teljesen felesleges. Az, hogy összejött Bettivel tökéletesen felér egy ilyesféle elutasítással - mondtam Ivettnek.
- Azért csak menjünk ki egy kicsit a friss levegőre - tanácsolta ismét Timi.
- Talán az mégis jót tenne - álltam fel egyenesen az ajtó felé.
Végül egész jó kedvem lett, hála a lányoknak. Még fagyiztunk is egyet.
Hazaérve gyorsan összeszedtem az eldobált zsebkendőket, majd egy pihentető zuhany után az ágyamba dőltem.
Zihálva riadtam fel álmomból. Felültem az ágyból, és néhány pillanatig még magam elé meredve ültem. Az ablakból bevilágított a Hold fénye. Még éjjel volt. Különös, de ma nem jártam alva, talán még előtte felébredtem. Felálltam, majd kisétáltam a konyhába egy pohár vízért, amit magammal vittem a hálószobámba. Most először éreztem a történtek után, hogy nyugodtan tudok gondolkozni az érzéseimről. Talán Ivettnek igaza volt, és tényleg be kellene vallanom neki ahogyan érzek iránta. Megkönnyítené a lelkem, és azok után már csak rajta múlna, hogy akar-e még barátkozni velem. Így viszont nem gondolom, hogy ugyan úgy, fájdalmak nélkül képes lennék a szemébe nézni. Nem, ő biztosan érezné, hogy valami nincs rendben. Jobb az őszinteség. Így lesz! Bevallom neki, hogy hogyan érzek!
Képtelen voltam visszaaludni, virrasztottam. Átgondoltam, hogy hogyan is kellene elmondani neki mindent. Mert hát személyesen lenne a legtisztább, de nem biztos, hogy képes leszek rá.
Reggelre úgy néztem ki, mint egy meghibbant, karikákkal a szemem alatt. A szemem pedig piros volt. Szóval ebből az összképből kellett kihoznom valami felvállalhatót.
Egy egyszerű szürke hosszú gatyát vettem fel, lila toppal, fekete cipővel, hozzá egy fekete kardigánnal, mivel reggel még hűvös volt.
A suliba beérve, már csak pár ember nem volt bent, szóval egyből a helyemre ültem. Timinek és Ivettnek integettem, majd elkezdtem kipakolni, de valami zavart. Martin. A mellettem lévő padban ült. Ránéztem, egy pillanatra elfelejtettem Bettit. Bámultam őt, nem kicsit feltűnően, de nem érdekelt semmi. Azt vettem észre, hogy mosolyogva nézem őt, ő pedig engem. Elkaptam a fejem, és a padomat kezdtem nézni, majd egy kis idő után újra őt néztem. Hevesebben vert a szívem, mint valaha. Miért belé lettem szerelmes? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése