32. rész

Hétfő délután egyre biztosabb voltam benne, hogy Tomi hatalmasat tévedett, mikor azt mondta, az éneklés a legfontosabb, és aztán a tanulás. Hogy hogyan történt ez? Miután szombaton együtt lettünk, annyira boldog voltam, hogy egyáltalán nem volt kedvem tanulni, egész nap csak énekelgettem, és persze vasárnap is. Apáék persze többször is figyelmeztettek, hogy tanulnom kéne, de nem igazán érdekelt, és válaszom is volt rá, hogy gyakorlok a kórusra. Ezzel apáék békén is hagytak. Pedig nem kellett volna!
Hétfő reggel az első órát egy bejelentetlen "ripi-röpi" matekdolgozattal kezdtük. A matek alapvetően egy olyan tantárgy, amire ha megírom a házit, márpedig mindig megírom, akkor másnap mindent értek, és mindent megtudok oldani, vagyis nagyjából. Dolgozatok előtt azonban nem árt átnéznem és kiírnom mindenre egy mintapéldát, mert ugyebár olyankor furán venné magát, ha az asztalra tenném a  füzetem és elkezdenék lapozgatni benne, ha éppen egy megoldási módszer nem jut az eszembe. Puskázni nem szoktam, szerintem nem is tudok. 
A boldogságomnak köszönhetően nem készültem fel normálisan, bár állítólag a tanár szólt előző héten, hogy dolgozat lesz, de ezt természetesen senki sem hallotta. Így történt, hogy rossz dogát írtam, ami aztán az egész napomat elrontotta. Így kezdeni egy hétfő reggelt...
Mérges voltam, Timi próbált nyugtatni, hogy kijavítom, de nem ment neki, tovább duzzogtam, úgy az ötödik óráig, amikor elegem lett mindenből és inkább aludtam a szünetekben, órán pedig figyeltem.
Hazaérve csodálatos illat fogadott. Rakott krumpli. Hmm.
- Sziasztok - köszöntem be dünnyögve.
- Szia, Niki. Megjöttél? - kérdezte anyu a konyhából, éppen befejezve a mosogatást.
- Nem? - kérdeztem vissza, mire anyu mérgesen nézett rám, én pedig mint akit most vertek át, és dobtak ki otthonáról, olyan dühösen dobtam mindent a földre és kezdtem el panaszkodni a matek miatt, közben pedig a kanapéra ültem.
- Kicsim, ez annyira nem nagy dolog - próbálkozott anyu.
- Igen, tudom. Csak, félek. Ez az év már beleszámít a felvételibe. Tomi annyira jó tanuló, ha megtudja ezt. Mi lesz, ha kiszeret belőlem? - tettem fel magamnak a költői kérdést, majd agyalni kezdtem. Hisz még sose mondta, hogy szeret...
- Niki! Ez egy dolgozat volt, amire nem készültél fel, habár ha jól emlékszem, én mondtam neked, hogy tanulj, de te folyton valami kórussal jöttél.
- Igen, mert Tomi azt mondta, most az a legfontosabb, mert kötelező, aztán a tanulás! Hittem neki - próbáltam szomorúan mondani.
- Szerintem ezt nem így értette - ült le mellém - Hanem úgy, hogy kötelező, hiszen enélkül nem mehetsz el érettségizni. De ha ezt ki is pipáltad, és igen, elsősorban ez a legfontosabb, akkor is ott van az, hogy azt meg is kell csinálni. Tehát a tanulás is ugyan olyan fontos. De magában egyik sem elég.
Anyu jól összefoglalta, és kicsit bután éreztem magam, hogy ennyire nem törődtem semmivel a hétvégén.
- Többet kéne tanulnom - álltam fel.
- Többet!
- Megyek is - néztem a plafonra, majd elbambultam.
- Niki?
- Igen?
- Nem mész?
- De. De előbb ebédelek, ha nem gond.
Anyu mosolygott, majd a kezembe nyomott egy tányért, amikor a nővérem rontott be a lakásba sikoltozva, akár egy őrült.
- Mi történt??? - kérdeztük anyuval egyszerre Biától.