31. rész

November 8, szombat.
Miután tegnap Timivel kellő képen tönkretettük a körzetben élők hallószervét, ma reggel kiegyensúlyozottan ébredtem. Ez a hangulat nem tartott sokáig, ugyanis amint kiléptem az ágyamból, eszembe jutott, hogy valamit meg kéne beszélnem Tomival. Mégpedig azt, hogy mi most tulajdonképpen együtt vagyunk-e, vagy sem. Mégpedig nem sétálunk együtt a suliba kézen fogva, vagy vagyunk együtt minden szünetben. Ez azért alap dolog lenne, nem? Átverhet? Persze, hogy átverhet.
Fogmosás közben a tükör előtt állva tehát eldöntöttem, hogy felhívom Tomit, hogy ma találkozzunk. A harmadik csörgésnél eszembe jutott, hogy talán nem ártana kivenni a fogkefét a számból, és persze egyet köpni se lenne túl nagy hátrány. Ebből persze az következett, hogy mikor felvette a telefont, és ő beleköszönt, én egy hatalmasat köptem. Gratulálok magamnak.
- Niki?
- Szia, ne haragudj... Csak. Mindegy. Szóval ma mit csinálsz? - kérdeztem határozottan.
- Azt remélem, veled leszek - hallottam a hangján, hogy mosolyog, mire én is hatalmas mosollyal néztem a tükörbe, ahonnan egy kócos hajú, kicsit fogkrémes lány, pizsamában, nézett vissza rám. Én.
- Rendben, akkor arra gondoltam, sétálgathatnánk kicsit.
- Ha nagyon szeretnél, szívesen sétálgatok kint az esőben.
- Esőben?
- Nézz ki! - mondta, mire a felettem lévő ablakra néztem. Addig fel sem tűnt, hogy mennyire hangosan kopog az eső az ablakomon.
- Oh, hát ezt nem láttam...
- Egyébként- szólt közbe - elakartalak hívni mára, hogy megnézzünk egy filmet. Ha van kedved.
- Rendben - néztem ismét a tükörbe. A látvány egyre borzalmasabb volt.
- Rendben. Mikorra jöjjek?
Megbeszéltük, hogy egykor találkozunk, ami annyit jelentett, hogy kapkodva készülődni kezdtem, órákkal hamarabb természetesen. Rendbe tettem magam olyannyira, hogy ha tükörbe néztem, nem kapott el a síró-és nevetőgörcs együttes felbecsülhetetlen érzése.
Mivel Tomi azt mondta, értem jön kocsival, ezért nem mentem ki a házból, az addigra szakadó esőbe, inkább bentről vártam az érkezését. Azon gondolkoztam, vajon mit szeretne majd csinálni? Valóban filmezni szeretne? Vagy majd esetleg... A gondolataimnak a telefonom vetett véget, Tomi hívott, hogy itt van.
Míg kifutottam az autóig azon gondolkoztam, hogyan fog köszönteni? Kilép majd az autóból ha meglát? Magához ölel, majd megpörget a levegőben? Esetleg a kocsiban ad egy hosszú csókot, vagy ilyesmi?
A valóság persze egyikhez sem hasonlított, egyszerűen csak köszönt nekem, majd megdicsért, hogy jól nézek ki. Legalább megérte annyit készülni.
A kocsiban mikor beléptem, valami értelmetlen zene vette kezdetét, amin persze egyből nevetni kezdtünk, majd átkapcsolta a saját zenéjére, ami természetesen Skillet volt. Mi más!
Már ott voltunk az utcájuk előtt, ahol be kell fordulni, hogy a házukhoz érjünk, amitől teljesen izgatott lettem. Filmezni nála...
A következő pillanatban nagyon meglepődtem, ugyanis továbbhajtottunk egyenesen.
- Azt hittem..
- Igen?
- Nem nálatok filmezünk?
- Nem, moziba megyünk.
- Óóó - esett le hirtelen. Mekkora hülye vagyok - és mit nézünk meg?
- Majd eldöntjük, ha odaértünk. Kiválasztasz majd valamit.
- Akármit? - kezdtem el nevetni.
- Akármit. Mesét is, ha gondolod. Maximum úgy teszünk, mintha a húgom lennél. Na meg pár évvel fiatalabb - nevetett fel.
- Szerinted kinéznének a húgodnak?
- Nem hiszem, szóval muszáj lesz valami komoly filmet választani.
Fél óra nézelődés után kitaláltuk, hogy megnézzük A galaxis őrzőit. Mind a ketten szeretjük a sci-fi filmeket, szóval igazán élvezetes volt. Habár a beszélő kis állatkát sose fogom megérteni. De ez egy film.
A moziból kiérve Tomi megfogta a kezemet, így sétálgattunk tovább, popcorn mérgezéssel, gondoltam ez a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy megkérdezzem, együtt vagyunk-e, vagy sem.
- Kérdezhetek valamit, Tomi? - néztem rá, mire megálltunk.
- Persze, de előbb - hajolt oda hozzám, majd adott egy csókot, én pedig egyre jobban kezdtem félni, hogy talán annyira nem is érdekli, hogy mit akarok mondani. Lehet, a csókkal próbálja elterelni a gondolatom.
Természetesen nem ez történt.
- Persze, mond csak.
- Mi egy pár vagyunk? Úgy értem, együtt vagyunk?
Tomi kicsit furán nézett rám, majd nevetni kezdett, majd szorosan magához ölelt, amitől csak még jobban félni kezdtem.
- Szerinted?
- Hát.
Tomi ekkor újból megcsókolt, majd oldalra biccentette a fejét.
- Szerinted, megcsókolnék akárkit? Mert szerintem csak a barátnőmet.
- Hű. Akkor, azóta együtt vagyunk, mióta, tudod a Halloweeni buli óta?
- Akár. De ha szeretnéd, "mától is lehetünk együtt" - nevetett ki, én pedig nagyon megnyugodtam.
Végül úgy döntöttünk, mivel ma erre rákérdeztem, mától  egy pár vagyunk. Ha bár igazából már két hete egy pár vagyunk. De mégis mától. Ha esetleg megakarnánk ünnepelni.
Boldog vagyok. Hosszú idő óta most igazán boldog vagyok, hisz annyi mindentől féltem, hogy nem tudtam józan ésszel gondolkozni. Miért akarna átverni engem? Miért a legrosszabbat feltételeztem róla? Szégyelltem magam, amiért ilyet feltételeztem egy fantasztikus emberről. Most már tudom, ő az, akire szükségem van, és rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy ő lehet az én párom. Boldog vagyok. Ma még...