30. rész

Az ezt következő napok fantasztikusan teltek. Végül is majdnem mindegyik. 
Miután Tomival megcsókoltuk egymást, természetesen azt terveztük, hogy az őszi szünetben a lehető legtöbbet leszünk együtt, ami többnyire sikerült is.
A hosszú hétvége vége felé, azonban felhívott mamám, hogy aludjak nála három napot. Természetesen azonnal beleegyeztem, hiszen kedvelem a mamámat, akkor is, ha kicsit flúgos.
A hívást egyébként úgy kezdte, hogy kicsit rosszul érzi magát, ezért nem szeretne egyedül lenni. Ebből az lett, hogy mind a három nap elmentünk valahová vásárolni. Azt hiszem, kicsit túlzásba vittük... Hupsz.
Így lett két új nadrágom, három szép toppom, és egy gyönyörű arany színű csillogós pulóverem.
Az utóbbi nagy kedvencem lett.
A szünet végén, újra visszacsöppentünk az iskola nyomorába, és a tanárok kedvencével töltöttük az időt. Dolgozat írással! Sokan nem tudtak róla, és nem készültek rá semmit. Szerencsére nekem még vasárnap dél felé eszembe jutott a dolgozat, így szerintem egészen jól sikerült.
Már egy hete nincs szünet, kicsit hiányoznak a hétvégi próbák, de hát hamarosan lesz karácsonyi buli, szóval már nem hiányoznak majd sokáig...
Pénteken ofő órán az osztályfőnökünk felhívta rá a figyelmet, hogy ideje elkezdenünk közmunkázni, hiszen jövőre érettségizünk, és addigra össze kell szednünk 50 óra közmunkát.
Azonnal Timire néztem, tudtam, vele fogok keresni valamit.
- Szóval gyerekek, nagyon fontos, hogy mindenkinek meglegyen. Az iskolánk különféle lehetőségeket kínál nektek, ahol dolgozhattok - mondta az ofő.
- Van olyan munka, ahol nem kell dolgozni? - kérdezte az egyik osztálytársam.
- Ne aggódj Kristóf, mindenki találni fog valamit. Az első lehetőség - biccentett Kristóf felé - alsósok korrepetálása irodalomból, és matematikából. Továbbá lehet menni a közeli állatmenhelybe - erre egyből felcsillant a lányok szeme - idősek otthonába segíteni, és van itt még valami - keresgélt tovább az ofő - Niki, ezt neked ajánlom. Karácsonyi kórus.
Az osztály mind egy emberként kezdett el beszélgetni hol a padtársával, hol pedig össze vissza ordibálni, hogy ki kivel, hova menjen.
- Gyerekek! Halkabban! Tehát, kit érdekel az alsósok korrepetálása? Azonnal felírom a neveket.
Hárman jelentkeztek, ebből egy azonnal le is tette a kezét az ofő ajánlására, amit persze nevetés követett.
Óra végére mindenki felírta magát valahova. Vagyis majdnem mindenki, én és Timi még nem döntöttük el.
A tanár már az ajtó felé lépkedett, mikor visszafordult, és odajött hozzánk.
- Majdnem elfelejtettem. Lányok, ti is jelentkezzetek valahova. Mint már mondtam, ez az éneklés tökéletes lenne neked, Niki.
- Köszönöm - letette elém a lapot, majd kiment.
- Mi a gond? - lépett oda hozzám Martin.
A buli óta nem beszéltünk egymással, furcsa volt, hogy éppen ő kérdezi ezt meg.
- Szia - mondtam kis habozás után. Nem tudtam, most hogyan is állunk egymással, mennyire kellene lazán kezelni ezt az egész helyzetet. Vagy mintha meg sem történt volna? Az nem lenne furcsa? 
Éreztem ahogyan a fejem teljesen elvörösödik,  nem akartam, hogy így lásson, ezért úgy döntöttem színlelem, hogy a mosdóba kell mennem, ezért gyorsan bocsánatot kérve rohantam ki a teremből.
Kifelé az ajtón Tominak mentem neki.
- Szia, mi a gond?
- Szia - köszöntöttem megnyugodva.
Tomival nem beszéltük meg, hogy együtt vagyunk-e, vagy sem, így aztán annyira nem tudtam, hogy szeretne-e felvállalni az iskola előtt, hisz reggel is alig ha két mondatot beszéltünk. Sőt, egész héten alig beszéltünk valamennyit. Most, hogy végre itt a hétvége, szeretném ezt letisztázni vele. 
- Semmi gond sincsen - erőltettem egy mosolyt - képzeld, kaptunk egy nagyon jó közmunka lehetőséget. Mehetünk kórusba énekeli.
- Nem tűnsz ettől túl boldognak.
- Az az igazság, hogy már így sincs túl sok időm. Tanulni, meg ugye lassan el kell kezdenünk a karácsonyi műsorra gyakorolni, ez pedig vasárnaponként van, arról nem is beszélve, hogy Timivel ezer éve nem csináltunk semmit.
Tomi csak nevetett a "kis" problémámon.
- Szerintem ezen nem kell agyalnod. Ez nektek amúgy is kötelező. Szóval alapvetően ez a legfontosabb. Aztán a tanulás. Utolsó előtti éved ez ebben a suliban.
- Tudom, tudom.
- Szóval nyugodtan vállald csak el. A többivel ne foglalkozz.
- Rendben - nevettem rá, átöleltem, majd Timihez mentem.
- Mit szólnál hozzá, ha együtt mennénk énekelni? - Timi ettől ugrándozni kezdett. 
- Jó... De, Niki, én nem tudok énekelni - nevette el magát.
- Az nem baj, ma gyakorolhatnánk valamit délután.
- Szerinted nem gáz, hogy november elején karácsonyi dalokat éneklünk nálatok délután, félig hamisan?
- Nem hiszem, hogy anyuékat zavarná.
Így történt, hogy délután Timivel a Last Christmas-t énekeltük, anyuék, és a szomszédaink legnagyobb örömére. Így szép a november eleje...