35. rész

A buli utáni hétfőn az emberek mind az estéről beszélgettek. Hogy ki mennyire érezte jól magát, és pletykálgattak, hogy ki kit csókolt meg, és hogy melyik mennyire "gáz", vagy éppen mennyire nem érdekel senkit.
Mikor beértem a teremben, Betti fogadott. Ő volt az utolsó ember akire kíváncsi voltam. Azaz majdnem, Bálintra talán kevésbé, de ő szerencsére nem ide jár...
Betti körül Ivették álltak, úgy tűnt, valamiről nagyon pletykálnak. Valószínűleg ők is az előbbiekről.
Mivel ez a téma engem hidegen hagy, gondoltam elhagyom a termet, mikor kiléptem az első amit megláttam, az Timi volt ahogyan Ádámmal sétált felém kézen fogva! Ez volt az első dolog, aminek ma nagyon örültem.
Köszöntöttem őket, gratuláltam nekik, majd hirtelen felindulásból a nyakukba ugrottam.
- Nyugi, Niki, leszakadok...
- Bocsi - csak örülök nektek! - néztem Timire amolyan, mindent el kell mesélned arckifejezéssel.
- Niki, tudunk majd egy percet beszélni?
- Persze. Miről van szó?
- Majd mindent elmondok, csak gyere most velem - mondta, majd adott egy csókot a barátnője arcára és elindultunk a termük felé, ahol már Krisz várt bennünket, a következő pillanatban pedig Tomi is megjelent, aki azonnal hozzám sietett, majd szorosan megölelve köszöntött. Hmm, ma is nagyon jó illata volt...
- Szóval, miről lenne szó? - kérdeztem, mire Tomi kezdett beszélni, még mindig ölelve engem.
- Arra gondoltunk a srácokkal, hogy újból át kellene gondolni a karácsonyi fellépést, hisz elég sok dolgozat van, így közel a félévihez, ráadásul, mi ebben a tanévben érettségizünk... Végül arra jutottunk, legyen ez az utolsó fellépésünk, a karácsonyi, aztán felbomlik a banda, persze csak akkor, ha nem szeretnél új embereket magad mellé, mert akkor segítünk neked, februárban csinálhatnánk egy Valentin napi meghallgatást. Mókás lenne. Így aztán egyben szerelmet is vallhatnának a diákok, akik akarnak.
Ettől akarva-akaratlanul is eszembe jutott az első éneklésem a bandának, amikor is tulajdonképpen Martinnak énekeltem, és persze az is, mikor Martin énekelt nekem. Elég sok minden változott meg azóta.
- Itt vagy, Niki? - kérdezte Krisz miközben a kezét lóbálta előttem.
- Ja, igen, bocsánat! Semmin se gondolkoztam - füllentettem vörös fejjel - Remek ötlet. De kicsit sajnálom, hogy ez lesz az utolsó, amikor együtt éneklünk. Mert persze, nem akarom, hogy vége legyen. Bár csak rövid ideje vagyok a banda tagja, mégis olyan, mintha mindig ezt csináltam volna. Imádok veletek zenélni, teljesen felszabadulttá tesz. Azt szeretném, ha más is ezt érezné. Jó ötletnek tartom a válogatást és persze megértem, hogy ennek most itt kell majd véget érnie. Dolgozatok, érettségi. Túl sok lenne együtt a zenéléssel. Most a legfontosabb, hogy jól zárjátok a tanulmányaitokat!
- Ez a beszéd! Akkor, próba nálunk pénteken? - kérdezte Krisz.
Mind bólintottunk egyet.
- Visszamegyek veled a termedhez - mondta Tomi, majd elindultunk.
- Tudod, azon gondolkoztam, csinálhatnánk pénteken próba után valamit.
- Elég sokáig is elhúzódhat az a próba. Nem gondolom, hogy túl jó ötlet este a városban mászkálni. Főleg ha valakinek megszállott követője van. Martin elmesélte, mi történt a bulin, amikor még nem voltam ott.
- Ja, igen... Nem akartalak idegesíteni vele - mondtam a földet nézve, mire ő újból átölelt.
- A lényeg, hogy jól vagy. Köszönettel tartozom a srácnak, amiért behúzott neki helyettem... Bálint pedig remélem örül, hogy nem én voltam ott akkor, kint, mert nem csak egy pofont kapott volna.
- Bocsáss meg nekem, nem akarom, hogy ideges legyél emiatt. Nem hiszem, hogy Bálint még felbukkan a jövőben. Csak a szája nagy.
- Ha mégis, én mindig veled leszek, hogy megvédjelek. 
- Azonnal szakadjanak széjjel! majd otthon ölelgetik egymást,  ez a viselkedés nem való az iskolánkba! - üvöltött ránk az igazgatóhelyettes - különben is, már becsöngettek, azonnal menjenek a termeinkbe, különben igazgatói figyelmeztetésben részesítem magukat!
Tomival elnevettük magunkat ezen, mire még idegesebben nézett ránk, szóval inkább mind a ketten elindultunk a termünk irányába, azonban Tomi megfordult, és visszakiabált felém:
- Akkor szombaton érted megyek!
- Hova megyünk?
- Az legyen meglepetés...
- Tamás, Nikolett! - kiáltott az igazgatóhelyettes.
- Nikoletta!
- Tessék? - kérdezte vörös fejjel.
- Semmi semmi... - kúsztam be a terembe. Nikolett. Na persze ...