2.rész

Apáékkal elmentünk a Balatonra, de nem volt jó idő. Makacsságom miatt, mégis bementem a vízbe és sikerült is megfáznom.
 Mikor hazaértünk elmentem doktorhoz, majd mikor megvizsgált, rákérdeztem, hogy baj-e, ha valaki alvajáró. Megkérdezte, hogyan is értem ezt pontosan, én pedig elmeséltem, hogy körülbelül három éve, hogy először észrevettem, hogy alvajáró vagyok. Először csak zoknit húztam, vagy felkapcsoltam a villanyomat. Később már olyan rutinokat is elvégeztem, mint a reggelre szánt hajmosás. Nevetve meséltem őket, a doki viszont a történetem végére azonnali beutalót adott egy pesti kórházba, a neurológiai részletre. Így kerültem egy hónappal később ide, augusztus közepén.Nem gondoltam, hogy ez ekkora probléma. Tényleg nem.
Kiérve a fürdőből, még mindig egyedül voltam a szobában, szóval úgy gondoltam,  kihagyom az ebédet. Magamra csuktam az ajtót, leültem az ágyra, ölembe húztam a gitáromat, majd pengetni kezdtem az egyik Avicii számot, a Hey brothers-t, amikor egy kislány hang kezdte énekelni azt. Hirtelen abbahagytam, hogy kiderítsem, ki lehet a vékony hang tulajdonosa, mikor kimászott a mellettem lévő ágy alól egy lány. Sejtelmem sincs, mióta és miért volt ott.

- Szia! A nevem Fanni, 12 éves vagyok, három napja vagyok itt. Te mikor mész? Én négy nap múlva. Szeretsz olvasni? Én igen. Mi a  hobbid? Klassz a gitárod. Szépen játszol. Mióta gitározol? Énekelsz is? - hadarta el szinte egy levegővel, én pedig pislogás nélkül hallgattam.

-   Őőő... Szia, Niki vagyok, egy hét múlva és... Mit is kérdeztél még? -néztem rá, majd elnevettem magam.

-  Ne haragudj, kicsit sokat és gyorsan beszélek - mentegetőzött Fanni.

-  Mit kerestél az ágy alatt?

- Én semmit. De az orvosok engem. Ez a hely olyan, mint egy jó tábor. Az emberek kedvesek, egész nap a szobába vagy, máshova nem is mehetsz.  Azt csinálsz itt, amit akarsz, nagyjából, és az ételek rend szerint borzalmasak. Ezért is bújtam el. Mert nem akarok ebédelni! - válaszolta meg megint, szinte egy szuszra, kétségbeesett  hangon. Azt hiszem, kicsit megzizzenhetett három nap alatt. Nem tehetek róla, megint elnevettem magam, amikor egy ápolónő nyitott be.

-  Lányok, ne csukjátok be az ajtót! Gyertek enni, kész van az ebéd - mondta kedvesen.

-         Jaj ne, most lebuktam. A másik, amit sose felejts el. Ha tíz percnél tovább sikerül csukva maradnia az ajtónak, az már jónak számít -mondta ,majd szomorúan elhagyta a szobát.
Juj, tényleg rossz lehet az ebéd, ha az ágy alá bújt el. De ne ítélkezzünk előre.

Követtem Fannit végig a folyosón, aminek körülbelül a közepén volt egy nagyobb szoba, ebédlőnek nevezve. Leültem az egyik székre, az új ismerősöm mellé, majd nemsokára megjelentek a többiek is.

-         Sziasztok lányok, ő itt – gondolkozott egy percig, majd folytatta. – Nikolett.

-         Szia . – mondták egy emberként a többiek, én pedig a homlokomra csaptam, de úgy voltam vele, nem számít, itt már úgyis elkönyveltek Nikolettnek.

-         Sziasztok. – köszöntem, majd letettek elém egy tányért. Jaj ne, borsó főzelék!

-         Idegi problémák? – kérdezte az egyik lány. Gondolom azért kérdezte, amiért a homlokomra csaptam, de inkább nem mentegetőztem.

-         Alvajáró vagyok  – jelentettem ki természetesen, mire mindenki nevetett, azt hitték, viccelek.

-         Rendben. De ne támadj meg este! A nevem Barbi.

-         Niki, de már tudod. – mondtam mosolyogva, és integettem egyet – ti miért vagytok itt?

-         Mind epilepsziások vagyunk. Fanni már két éve tünet mentes.
      Lehet tudni erről valamit, ha rohama lenne valakinek, mit kell csinálni? – érdeklődtem.

-         Szóljatok az ápolónőnek. De nem lesz rohamom, eddig csak egyszer volt, még az se biztos, hogy ez a bajom, most vizsgálnak ki.

Akartam még valamit kérdezni, de előtte gondoltam, megkóstolom a főzeléket. Nem szeretem a borsófőzeléket, de valamiért mindig megeszem. De ez, ezt nem lehetett. Inkább óvatosan a szalvétámba köptem, majd elindultam a konyhára, hogy visszavigyem a tányért. Automatikusan beindultam, hogy elmosogassak magam után, majd eszembe jutott hol vagyok, szóval inkább visszamentem a szobámba, és leültem az ágyra. A laptopom az ölembe tettem, és bedugtam tölteni a mellettem lévő konnektorba, írtam a vizitig, amikor vége lett, folytattam. Nyáron jelentkeztem egy regényíró pályázatra, amit novemberig kell befejezni, és decemberben lesz eredmény hirdetés. Eddig nagyon jól haladok vele. Szeretek írni, de nem sok időm, van rá a tanulás, és a gitár mellett.  Három óra körül felhívtam anyut, hogy ha jön, hozzon nekem valami ebédet, mert korog a gyomrom, és persze holnapra is valamit, ami eláll. Így telt el az első napom.