1. rész

Mikor beléptem a kis szobába, az első dolog amit észrevettem, azok a falon lévő minták voltak. Különféle állatokkal akarták barátságossá varázsolni a helységet, kisebb-nagyobb sikerrel. Az ablakok kicsik voltak, és rácsosak, ha véletlenül valaki nagyon kiakarna szökni. Bár innen, a harmadik emeletről még annak is nehezen menne.
A terem két sarkában egy-egy ágy volt beágyazva, a bal oldalin egy kis cetlivel, amin az állt, Nikolett. A másikon könyvek hevertek, és néhány chipses zacskó. Valószínűleg a szobatársam tulajdonai lehettek.
Még pár pillanatig meredtem előre, mikor az ápolónő megállt mellettem, majd beszélni kezdett :
- A baloldali ágy a tiéd, Nikolett. Helyezd magad kényelembe, nyugodtan öltözz át.  A cuccaidat leteheted az ágy melletti kis szekrényre, a bőröndödet pedig tedd csak az ágy alá. A szobatársadat is nemsokára megismerheted. Biztos vagyok benne, hogy jól kifogtok jönni egymással. A mosdót kint találod a folyosó végén. Fél óra múlva ebéd, majd két órával később lesz egy vizit. Addig beszélgess nyugodtan a többiekkel. Hidd el, hamar elfog telni az az egy hét. A végére már sajnálni fogod, hogy haza kell menned – mosolygott rám  jóindulatúan, majd megsimította a karomat és kiment. Letettem a kisebb táskámat és a gitáromat a fekhelyemre, azután gyorsan kinyitottam azt.
 A kis táskámba olyan dolgokat hoztam, amivel igazán lefoglalhatom magam az itt töltött szörnyű napokban. Egy nagy sima füzetet, amibe rajzolni tudok, egy tolltartót, természetesen tele színes és sima grafit ceruzákkal, egy könyvet, A Kék delfinek szigetét, egy pengetőt, és persze a laptopomat. Ez egy igen nagy, kis táska volt, tulajdonképpen egyáltalán nem volt apró, de én mégis így hívtam. Apa szerint olyan, mint egy fekete lyuk, bármi elfér benne, melyek többnyire örökre el is tűnnek.
A tolltartómért nyúltam, és kivettem belőle egy ceruzát, majd megfogtam a cetlit az ágyamról, és kiegészítettem a helytelen írást Nikolettről, Nikolettára. Az anyakönyvemben, a személyigazolványomon, mindenhol Nikoletta név szerepel, valahogy mégis mindenki lehagyja azt az a betűt.
Leültem az ágyra, mikor anya bejött az ajtón.
- Ne szomorkodj Niki, pár nap és hazajöhetsz. Addig pedig minden nap meglátogatlak, hozok inni, és valami nassolni valót is – mondta anya szívélyes hangon.
Felhúztam a vállam, majd megbeszéltük, hogy minden nap négyre jön, mert akkor kezdődik a látogatási idő, azután megpuszilta a homlokomat és elment.
Két percig hezitáltam, majd belenyúltam a bőröndömbe, és kivettem belőle a pizsamámat. Kék, hosszú nadrág és egy sima kék topp. Nem szeretek pólókat hordani, kényelmetlennek találom őket. Ezért télen és nyáron is toppot hordok, amiért mamám sokszor rám szól, természetesen télen, hogy megfázok. Nem értem mi különbség lenne a póló és a topp között, ha úgyis mind a kettőre pulóvert veszek. Mamám kicsit flúgos.
Elindultam a fürdőbe átöltözni. Kicsi volt, a fal pedig ott is színes, mintás állatokkal díszítve. Valakinek ez szép? Szerintem kicsit ijesztő. Igen, és én mondtam, hogy mama flúgos.
A pizsamámban és a kék papucsomban úgy néztem ki, mint aki beteg, gondoltam akkor már, hogy teljes legyen az összkép, felkötöm a hajamat kontyba. Csak akkor szoktam így hordani, ha otthon vagyok és tanulok. Most viszont távol voltam a házunktól, Pesten, egy kórházban. A suliba visszatérve mindenki a kellemes nyári történeteit fogja mesélni, én meg majd mondhatom, hogy egy hétig kórházban voltam azért, mert alvajáró vagyok. Mindez egy hónapja kezdődött.