4. rész

Ahogyan a többi kislány látta, hogy hogyan szórakozunk, ők is odajöttek. Hamarosan hárman ugrándoztak körülöttem, a többiek pedig mind mosolyogva néztek minket. Körülbelül egy óra telhetett el, mikorra már teljesen elfáradtam a sok ugrálástól és nevetgéléstől. Úgy döntöttem, leülök picit, amikor odajött az egyik lány és hozzám bújt. Fél óra múlva elérkezett a takarodó, szóval olyan két óra múlva már mind aludtunk. A negyedik nap boldogan, mosolyogva ébredtem. Kipattantam az ágyamból, gyorsan felöltöztem, mikor visszaértem a szobatársam, Fanni ágyán nem hevert annyi chipses zacskó, egészen rendezett volt az egész. Akkor megértettem. Ő ma megy haza. Ettől elszomorodtam, hiszem három nap alatt, úgy érzem, barátnők lettünk. Sajnálom, hogy most neki haza kell mennie, de persze örülök is neki. Reggelinél ez a rosszkedv hamar elmúlt. A szülők mind tudják, hogy jobb, ha behoznak a gyerekeiknek plusz élelmet, mert reggeli után, mind együtt reggelizünk újból, normálisan. Az ápolónők erre nem mondanak semmit.

-         Lányok, mi lenne, ha ma csinálnánk valami újat? Nem is tudom, mondjuk, készítsünk egy társast, vagy valami - vetettem fel az ötletet, mire Barbi megrázta a fejét.

-         Jó lenne, de ma jönnek kézművesek. Készíthetünk cuki papír díszeket- mondta.

-         Cuki?- kérdeztem vissza, mikor Zsolti letette mellénk a tálcáját.

-         Niki, mondj valami mást. Így olyan, mintha a cuki szóra jöttem volna ide.

- Te meddig maradsz?- kérdeztem.

- Holnap megyek haza. Te?

- Még itt leszek. Ma kapok egy új szobatársat, mert Fanni elmegy –mondtam szomorúan, Fanni pedig egyetértően bólogatott.

- De tartjuk majd a kapcsolatot! Amint hazaértem, mindenkit bejelölök facebookon. Mi is a teljes neved Niki?

Kezdtem volna mondani, mikor egyszerűen felállt és elszaladt. Két perc múlva visszajött egy cetlivel. Ezen mind nevettünk.

-         Czirmay NikolettA.- hangsúlyoztam a végét.

Fanni mindenki nevét felírta, én pedig körbenézve figyeltem a jelenetet. Mindenki nevetett, jól éreztük magunkat. Nem hittem volna, hogy tényleg ennyire megszeretem az ittlétet. Hamarosan megérkezett a kézműves nő, és mind idétlen állatokat hajtogattunk. Vagyis a többiek. Az enyém inkább fa pazarlás volt, ami eredetileg, egy piros kutyának indult, de nem sikerült. Próbáltam feldobni azzal, hogy mindenfélét ragasztottam rá, de csak egyre jobban zavarta a szemem, míg végül feladtam, és inkább eltettem, hogy majd jó emlék lesz ez otthonra. Az utolsó órákban, mármint Fanni utolsó óráin, kiálltunk a folyosóra, és egyesével üdvözöltük a látogatókat, akik a család tagjaik miatt jöttek. Barbi pedig mindenkinek kinyitotta az ajtót. Sajnos az örömünk elmúlt, mikor Fanni szülei jöttek. Pillanatok alatt elrendezték a papírokat. Mi addig ölelgettük egymást. Rossz volt búcsúzkodni. Végül elment. Kissé komótosan indultunk vissza a szobába, tudva, hogy talán sose találkozunk többé.

-         Énekelsz valamit Nikolett?- kérdezte Barbi, én pedig nevetve az ölembe vettem a gitárom, és neki kezdtem.

Fél óra telhetett el, eközben kétszer nyitották ki újra az ajtót, amit mindig újra becsuktunk, és egy ápoló nő lecserélte Fanni ágyán a huzatot, közben mosolyogva nézett minket, majd bejött, és letett egy cetlit az ágyra, amin az állt, Ildikó.

-         Kíváncsi vagyok, ki lesz az új szoba társad. - mondta Barbi, de nem tudtam neki válaszolni, mert akkor bejött egy lány, az anyukájával.

-         Sziasztok.- köszönt a nő, mi pedig viszonoztuk. Az ápoló nő Ildikónak is elmondta amiket nekem, majd kiment. Egyébként kedves lánynak tűnt. Ildikó átöltözött, majd leült az ágyára, hamarosan pedig az anyukája elment.

-         Szóval, te miért vagy itt?- kérdeztem tőle, ő pedig félve elmondta, hogy epilepsziás, de szerencsére, ő is tünetmentes évek óta.

Én is elmondtam, hogy miért vagyok itt, majd kis nevetés után becsuktam az ajtót.
- Miket szeretsz csinálni?- kérdeztem.
-Lovagolok –mondta egyszerűen.

Nem sokkal később egy ápoló nő kinyitotta az ajtót, majd elmondta, hogy ne csukjuk be.

Szóval ez a nap is eltelt. Vacsorára húst(?) „ettünk”.

Az ötödik nap közölték, hogy EEG vizsgálatom lesz, ami annyit jelent, hogy egész éjjel bent kell lennie velem valakinek, aki minden egyes mozdulatom leírja. Anyu jött be. A szerkezettel a fejemen, úgy néztem ki, mint egy tészta szűrő. Szóval aznap kerültem az embereket. Mivel nem telefonozhattam, ez időben olvastam, ami mondjuk jó, mert kiolvastam a Kék delfinek szigetét. Nagyon tetszett, talán egyszer újraolvasom. Eközben a fejem folyamatosan fájt, és hiába nyugtattam magam, hogy csak 24 óráig kell ez, nagyon kényelmetlen volt. Este nagyon nehezen aludtam el, de végül sikerült, ahogyan az is, hogy már hat órakor kipattantak a szemeim. Még mindig óráim voltak, hogy levegyék rólam, szóval addig rajzoltam. Először egy nőt, majd egy férfit, majd még egy nőt, majd abbahagytam. A reggeli megint vajas szalámis kenyér volt, ami boldogságot hozott az egész szintre. Mondhatni, jól indult a reggel. Persze ma nem akartam senkivel se találkozni, és már csak két óra volt, hogy levegyék, amikor megjelent az ajtóban valaki. Egyből a fejemhez kaptam, megpróbáltam takargatni azt. Nem volt rajtam smink, a hosszú hajam be volt fonva, pizsamában voltam, és persze ott volt a fejemen a tészta szűrő. Neki pont így kellett látnia. Miért?