7. rész

- Niki, te jó ég! Ne haragudj, nem tudtam, nem láttam, hogy van valami a kezedben. Annyira sajnálom!

- Ne butáskodj. Csak átveszem, és minden rendben.

Fél szemmel láttam, hogy Martin mosolyog, majd köszönt és kikerülve engem továbbment.

-  - Ügyes vagy Niki. Még csak el sem kezdődött az iskola - mondta az egyik osztály társam.

Nem törődtem azzal amit mondott, elindultam a táskámhoz, hogy kivegyem belőle a váltó pólóm, amikor eszembe jutott, hogy otthon hagytam. Nem, ilyen nincs!

-  - Ha gondolod, szívesen kölcsönadom a felsőmet - nyújtott felém Ivett egy rózsaszín virágmintás toppot, majd  mivel nem volt sok választásom, átöltöztem gyorsan a mosdóba.

Kifelé jövet találkozott a tekintetem az osztály főnökömével, aki éppen csak egy pillanatig látott. Mintha összeráncolta volna a szemöldökét, de gyorsan elfutottam, be a terembe.

-  - Vedd vissza a kakaót, N. Ezért tuti osztály főnökit kapsz -mondta egy barátságos hang, mire ösztönösen odafordultam.

-  - Timi!-kiáltottam, majd egyenesen az ölébe ugrottam.

-  - A  többiek mesélték a bénázásodat - mondta nevetve, mire én is elnevettem magam.

Ez a kis boldogságom nem tartott örökké, akkor hirtelen belépett a terembe Szabó tanárnő, az osztályfőnökünk.

-  - Sziasztok. Mindenki megérkezett? - kérdezte.

-  - Igen.-válaszolta az osztály egy emberként.

-  - Akkor legyetek szívesek leülni, mindjárt kezdődik az előadás.

Na igen. Ha valamiért szeretem az iskolánkat, akkor az ez. Az előző sulinkban órákat kellett állni az udvarba az ünnepségekkor, itt egyszerűen leadják a rádióba. Mindenkinek jobb így.  A diákok nem visítoznak, az igazgató sem áll feleslegesen és beszél a senkinek.

-  - Nikoletta! Hol van az ünneplő felsőd?- kerekedtek ki a tanárnő szemei.

De legalább ő tudja a nevemet.

-  - Leöntöttem kakaóval - feleltem, mire a tanárnő csak legyintett én pedig a helyemre ültem. Idén a bal oldalon az ablak mellett a harmadik padban. Legjobb hely, ahonnan látok is, hallok is, nincs legelöl, ott az ablak, minden szuper. Tavaly középen ültem legelöl, mert elaludtam, és amire beértem, szó szerint már csak ott volt hely. Idén ez másképpen történt.

Az előadás után, amit mindenki végig telefonozott, a tanárnő lediktálta az órarendet, amit gyorsan lejegyeztem az ellenőrzőmbe. Idén még úgyis legalább kétszer megváltozik, de azért amíg nem, addig jó ha ott van. Körülbelül így telt el az első nap. Délben már otthon voltam. Úgy döntöttem, folytatom a novellámat a pályázatra, de nem írtam sokáig, maximum egy órát. Nem jött az ihlet, szóval elkezdtem zenét hallgatni. Kellemes, lágy hangzású, a háttérből zongora szólt. Nem sok kellett, nekiálltam gitározni. Akkor éreztem először, hogy valami nincs rendben. Nem boldogított fel a gitár a szomorúságomból, amit az elvesztett blúzom miatt, juj, még a táskámban van, és Martin miatt éreztem. Azt hittem, beszélünk majd legalább három mondatot, ha már a nyáron szinte semmit sem. Ennyi volt a barátságunk? Lehet, minden esetre inkább felmentem gépre, majd lementem. Bepakoltam holnapra, kiválasztottam, hogy mit vegyek fel, közben este lett. Egy fehér rövidnadrágra és egy kék felsőre esett a választás. Mivel már nem tudtam mihez kezdeni, ezért 9 óra fele lefeküdtem aludni. Kellemeset álmodtam. Egy szigetről próbáltam kijutni egy delfin hátán. Mindegy.

Reggel kicsit komótosan ébredtem, mintha nem igazán aludtam volna az éjjel. A hajam össze-vissza állt, és a villany is égett.

-         Ne, megint kezdődik - jelentettem ki, majd leléptem az ágyról. Így kezdődött a második sulis reggelem.

Lenéztem a lábamra, mert valami más volt. Az egyik lábamon egy fehér, a másikra egy fekete zokni volt húzva. Ezek az alvajárás apró örömei. Az álombeli Niki nem elég hogy szín vak, de úgy tűnik, sportoló is. Talán holnaptól párosítva teszem el a zoknijaimat. Komolyan úgy éreztem, mintha két órát aludtam volna az éjjel.